'The World Project' - ez egy igazi gyöngyszem, mondtam magamban a meghallgatása után. Az izraeli Moshic tényleg bizonyította, hogy nemcsak a house sötétebb válfajához ért, hanem az érzelmes, lassabb zenéket is tud írni. Na, de ne fussunk ennyire előre, nézzünk néhány alapinformációt a szerzővel kapcsolatban. Szóval Moshic Shlomi az ezredforduló prog house forradalmának egyik élharcosa, aki annak ellenére tudta formálni a hangzást, hogy a székhelye nem a zenei pezsgéséről hírhedt Egyesült Királyságban volt. Sötét kontrasztú, tribal-okkal jócskán megküldött darabjaival olyan nevek playlist-jére került fel mint John Digweed, Kasey Taylor. Studió spartnerével Shlomi Zidane-nal olyan klasszikusokat adtak a világnak, mint a '2Loose LaTrack', a 'Nightstalker'és a '10@ze'. Az irányzat kiégésével ő is kicsit visszább vett a tempóból, de a mai napig is aktív a studióban, s mint lemezlovas is sok helyen pörgeti a lemezeket. 2003-ban alapította meg a Contrast Records-ot, ahol keleties beütésű, psy-tribal house-okat jelentet meg. Legutóbbi project-je azonban meglepő módon nem egy 4/4-en nyugvó, klubokba szánt lemez, hanem sokkal inkább egy spirituális utazás és egy világzenei gyűjtemény egyben. S ennél a pontnál kerül más megvilágításba Moshic munkássága, aki képes elrugaszkodni a jól megszokott dolgoktól és valami újba vágni a fejszéjét. Persze nem ez volt az első kirándulása a downtempo és ambient világába, hiszen 2008-ban a 'Hiloola' és a 2009-es 'TubTa' albumán is elkalandozott eme sound irányába. A mostani utazás felemelő és megható is egyben. A megszokottól eltérően most nem elemezgetném a számokat egyesével, hiszen komplexen kell az anyagra tekinteni. Finom megoldásokkal találkozunk, lusta törtütemeken beágyazva érkeznek keleties énekek, dallamok, a természet hangjai, s éteri zongorafutamok. Nálam hihetetlenül betalált ez a típusú muzsika, így fokozottan ajánlanám azoknak, akiknek a füle már megfáradt a sok klubzenétől. De ne tekergessetek bele, ha megszereztétek, szánjátok rá a 70 percet megszakítás nélkül, nem fogjátok megbánni! Nálam 10/10-es, nem tudok hol belekötni :-D
Moshic - The World Project
Label: Contrast Katalógus szám: CONCD 004 Ország: Izrael Megjelent: 2011. március 15 Stílus: Ambient, Downtempo, World Music Producer: Moshic Shlomi
Tracklist: 1. We Fly In Dreams Only 2. Two Rules For Time Travel 3. The Hidden Desert City 4. The Amalek Must Destroyed 5. Night Meetings With The Space Birds 6. Monks & One Little Flute 7. First Ocean Drive In Greece 8. Demons Dancing Flamenco 9. Concord The Highest Mountain In Me 10. Chromosomes Yoga
Ismét vártam pár napot, hogy három aktuális single kedvencemet meg tudjam osztani veletek. Lesz közte csodaszép, nyugis atmoszférájú vokálos szerzemény, zakatolós és elgondolkoztatós darab is egyaránt. A forrásom ezúttal a Release Promo youtube csatornája volt, innen is pacsit küldök nekik a sok jó muzsikáért. Na, akkor kalandra fel!
Satoshi Fumi ft Aelyn - You know (Stephen J. Kroos remix) [Spring Tube]
A japán Satoshi Fumi és Aelyn közösködésére egyből mindenki felkapja majd a fejét. A lélekkel teli house szerzeményt a holland Stephen J. Kroos gondolta tovább, nem kicsit megvadítva az eredeti atmoszférát. Stephen egyébként rutinos producer, anno még Dj Stephen néven kergette őrületbe a nagyérdeműt pumpin' house lemezeivel az ezredforduló környékén (pl. a '7 minutes of life'-fal, ami Sterbinszky 'House Sound Of Dance Tuning Disco'-os mix cd-jén is megtalálható). Az utóbbi időben egyértelművé vált, hogy Kroos bátyónak a deep house dobogtatja meg a szívét (az Anjunadeep-el való szerződéskötése is sejtette már), ez jelen remix esetében is maximálisan tetten érhető. Csodaszép darab, iszonyatosan igényesen összerakva.
Chris Mozio, Nikko Z - Monotony (Dousk remix) [Movement Recordings]
Számomra teljesen új névnek számít a két görög szerző, miattuk azt hiszem nem is kezdtem volna neki az EP meghallgatásának. Az egyik remixet jegyző Ioannis Douskos aka Dousk viszont garantálta már hallgatás nélkül is, hogy valami jól sülhetett ki a produkcióból. Mint a neve is jelzi nem a dallamok dominálnak, szépen lassan építkezik, s kezd kibontakozni a zene fő mondanivalója. Öt percnél aztán kapunk egy mesterien megcsavart kiállást, majd visszatérünk a zakatoláshoz. Itt pont az tetszik, hogy nem lett túlvariálva a zene: az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, na meg, hogy Dousk tette rá a kezei
Eelke Kleijn - Insane In The Mainframe [Survival]
A végére hagytam a legjobbat. Eelke Kleijn földöntúli teljesítményén már meg sem lepődünk, viszont ezúttal is meg tudott lepni bennünket valami frissel és átütő erejűvel. Az 'Insane in the mainframe' nem az a tipikus könnyen emészthető house zene. A komoly baseline és a tétova szintik egymást lökdösik, majd alulról támogatásként egy csodaszép string úszik be, ami a kiállásban is főszerepet játszik az acid-be csavart groove-val együtt. A groove aztán erősebbnek bizonyul, mar de rendesen. Erre a részre tuti megőrülnék egy klubban 3000 ezer ember között önfeledten bulizva. Persze a céltalan erőfitogtatás nem Eelke ismertetőjegye, így a string-et és a sejtelmes dallamokat ismét visszaküldi és szépen lefilterezi a TB-303-as groove-ot.
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a track már biztosan ott lesz a jövő szerdán esedékes 'Float Away' 41-es epizódjában.
És íme a trendi remixalbumok következő ékes példánya. Markus Schulz 'Do you dream'-je se kerülhette el a sorsát, a trance szcéna élharcosai gyurmázták át itt is az eredeti darabokat. Első megállapítás: minden zene edit-ben szerepel, tehát többnyire 4 perc után vége a mókázásnak (vagy éppen a szenvedésnek). Ez mire jó? Ki tudja. Az 'Alpha State' Mike Foyle átiratával vágunk bele a lecsóba. Talán ő azon kevesek egyike, akit a mai napig kedvelek a trance vonalról. Itt sem okoz csalódást Mike, szépen hozza a rá jellemző stílusjegyeket. A melankolikus dallam mindent visz. Az 'Away'-t a Cosmic Gate duó szemelte ki magának. Nekem az eredeti egyáltalán nem tetszett, túl limonádé ízű volt az egész. Nem mellesleg pedig kicsit Ronski Speed 'The Space We Are'-jára hajazott. Itt sem dobtam el a parókám a hallottaktól. Bossi és Nic már kezdik elérni hangzásuk kiaknázhatóságának határát. Ugyanazokat a megoldásokat sütik el x+1-edjére, s ez kezd idegesítő és unalmas lenni. A 'Rain'-en viszonylag hamar átugrottam, mert Phynn megfáradt próbálkozása ennél többet nem érdemelt egyszerűen. Szegény srác amilyen ígéretes tehetség volt, úgy sikerült beállnia a sorba és fillérekre váltani azt a bizonyos tálentumot. A 'Dark heart waiting' Jochen Miller remixét már ismertem korábbról, ami egy átlagos High Contrast-os darabnak nevezhető, progresszív felvezetéssel és a szokásos hatásvadász szinti csavargatással. Szegény Carlo Resoort, ahogy öregszik úgy gyorsul. A Mr. 4 Strings megannyi siker után mintha a 'Not the same' remixelésénél csak a biztosra hajtott volna. Nem rossz, nem rossz, de valami átütő hiányzik belőle. A korong legnagyobb csalódását a trance művész jelleget ezidáig leginkább őrző Ferry Corsten pakolta össze. A 'Do you dream' remixével sikerül vagy 2-3 évvel ezelőttre visszanyúlni hangzásban (ha hasonlítani kellene olyan, mint a 'Radio crash'), nem hiszem, hogy ez lesz a legjobban fogyó munkája. A 'Last man standing'-re Karanda is kreált egy alternatív verziót. Akusztikus hatást keltő, céltalanul énekelgetős elképzelése nálam süket fülekre talált. Ami miatt eddig megérte kitartani az a 'Surreal'-nek a Moonbeam átirata, ami végre bizonyítja, hogy nyugodtan el lehet rugaszkodni az eredeti zene kitaposta ösvényről, s összehozni egy olyan produkciót, ami egyszerre kísérletezős és slágeres. Az 'Unsaid' Big Room Club Mixben nem több egy szimpla erőlködésnél, szerencsére a 'Lifted' Tenishia remixével ismét visszatér az élet a kiadványba. Itt sem történnek világmegváltó dolgok, de szépen a helyén szól minden. A 'Perception'-t Super8 és Tab túrbózta fel. Sokat nem ülhettek rajta a studióban, mert a baseline és a dob kivételével szinte minden maradt az eredetiben. A 'New world' Barnes és Heatcliff edit-jében csendül fel. A nyers hangzás kifejezetten jól áll az eredetiben himnikus magasságokba törő melódiának. A 'Lightwave' Club Mix Edit-je igazi fejfölkapós muzsika. Úgy kezdünk, mintha egy trance darabról lenne szó, majd felgyorsulunk és máris zakatol a d'n'b. Mit ne mondjak, ha ezt valaki tudja játszani a szettjében az előtt megemelem a kalapom. A d'n'b dj-knek tuti túl trance-s, a trance lemezlovászoknak túl d'n'b-s. A '64.5hz'-et Mr Pit kapta házi feladatnak. A Coldharbour házi művésze pumpálósra vette a figurát, ezzel igazodva a label boss aktuális hangzásához. A 'What could have been' Tucandeo edit-jében egyből megszeretteti magát, tipikus CH-s morgás és attitűd, szerintem ez fényévekkel jobb volt, mint a mostani hangvétel. Stílusosan a 'Goodbye' maradt utolsónak, ami DNS Project szervírozásában kerül terítékre. Az mindenképp szimpatikus benne, hogy a remixelés ellenére a darab megőrizte eredeti báját, amúgy egy közepes színvonal retouch. Itt is ugyanazt tudom emlegetni, mint a Gareth Emery remixalbumnál: lehetett volna merészebben válogatni a remixereket, hiszen elég nagy az Armada állatkertje. Pár megsüvegelendő próbálkozás ellenére ez se jut át a mágikus 6,5-es pontszám korláton.
Markus Schulz - Do You Dream? (The Remixes)
Label: Armada Katalógus szám: ARMA282 Ország: Hollandia Megjelent: 2011. április 1. Stílus: Trance, house, d'n'b Producer: Markus Schulz
Tracklist: 1. Alpha State (Mike Foyle Remix Edit) (4:11) 2. Away (ft Sir Adrian) (Cosmic Gate Remix Edit) (4:15) 3. Rain (Phynn Remix Edit) (3:57) 4. Dark Heart Waiting (ft Khaz) (Jochen Miller Remix Edit) (3:57) 5. Not the Same (ft Jennifer Rene) (Carlo Resoort Remix Edit) (3:13) 6. Do You Dream (Ferry Corsten Remix Edit) (4:04) 7. Last Man Standing (ft Khaz) (Karanda Remix Edit) (4:22) 8. Surreal (ft Ana Criado) (Moonbeam Remix Edit) (4:04) 9. Unsaid (ft Susana) (Big Room Club Mix Edit) (4:10) 10. Lifted (ft Angelina Bergere) (Tenishia Remix Edit) (4:19) 11. Perception (ft Justine Suissa) (Super8 & Tab Remix Edit) (3:58) 12. The New World (Barnes & Heatcliff Remix Edit) (4:00) 13. Lightwave (ft Angelique Bergere) (Club Mix Edit) (3:49) 14. 65.4hz (Mr. Pit Remix Edit) (4:07) 15. What Could Have Been (Tucandeo Remix Edit) (4:30) 16. Goodbye (ft Max Graham and Jessica Riddle) (DNS Project Remix Edit) (4:36)
East Cafe. Stílusa kifinomult és könnyed, ha kell a ritmus szekciót csavarja meg, de általában egyedi, melankolikus dallamokkal operálva veszi le minden hallgatóját a lábáról. Dj-ként a mai felhozatal mellett a klasszikus elektronikus zenék között is otthonosan mozog, amit 2010. szilveszterén elkövetett mixe is hűen tükröz. Nem csoda, hiszen olyan neveket jelöl meg myspace oldalán inspirációként, mint a Cass & Slide, Way Out West, Junkie XL, Infusion, Tarantella & Redanka, Tilt, John Digweed, Sasha, Breeder, Danny Tenaglia. Gabi közvetlenségének hála egy rendkívül tartalmas interjút hoztunk össze, amiben sok mindenre fény derül, mint például: miért East Cafe a művészneve, milyen release-k várhatók tőle a közeljövőben, illetve hogyan és mivel rakja össze egy-egy zenéjét.
DZ: A nevedet mondogatva két dolog jut eszembe: az East utal, hogy honnan is jössz, a Café pedig jelzi, hogy szereted a kávét. Mellényúltam a névelemzésemmel?
EC: Félig eltaláltad. Van egy minimális háttér története a dolognak. Anno legkedvesebb barátommal fiatalon tervezgettük, hogy mindkettőnk álmát egy közös álommá gyúrva nyitnánk egy kicsi, ámde annál igényesebb szórakoztató ipari egységet, az East Café-t. Én szívesen dolgoztam volna lemezlovasként, ő meg a klubtulaji és promóciós munkákat érezte sajátjának. East mert kelet, Café mert café… Egy Home Café-s koncepciót képzeltük el. Nappal nyugi és jegeskávé, este őrülj meg és hangzavar. Kb annyi esélye volt ennek a ragyogó kedd délutáni ábrándnak, mint a válogatottnak VB-t nyerni… Innen a név tehát. Voltam én Spiny Norman, EC24, de végül csak megmaradt az East Café, így bár a fenti álom csak álom maradt, mégis tovább él belőle egy apró szikra. Persze elég ortopéd ez így, hogy egyedül vagyok, ilyen alapon lehetnék Büdös Kocsma is. Minden esetre akkor sem hagyom cserben a mi kis álmunkat. Gondoltam legalább unikális, megjegyzik. Erre nem feltűnt egy East Sunrise nevű formáció és máris összekeverték az egyik munkájukat velem? Téboly.
DZ: Mikor és hogyan kezdődött az East Café sztori? A kezdetekhez képest honnan hová fejlődtél?
EC: Minden édesapám Jean-Michelle Jarre lemezeivel kezdődött, de igyekszem nem ilyen messzire visszamenni…A zenekészítés sztori kb a mókás Magix Music Makerrel, a New Beat nevű még mókásabb szoftverrel és némi Fast Tracker-rel indult. Szintén a fent említett jómadárral (nem édesapámra gondolok) közösen kezdtünk zenéket „írogatni”, de tényleg csak próbálkozás szinten ment a dolog, kevésbé ragyogó végtermékekkel. Aztán az FL Studio megismerésével kezdett kicsit megkomolyodni a projekt. Mindez kb 10 éve történt, ekkor sajátítottuk ki az East Cafe nevet is… Végül úgy alakult, hogy közösen csak ökörködni tudtunk, így egyedül vittem tovább a dolgot. Azt, hogy honnan hová fejlődtem, terveim szerint kitűnően példázza majd az az őskövület, amit a minap találtam, és rövidesen soundcloudra fel is teszek talán… Ami az első megjelenésemet illeti, az szorosan összefonódik a Morphosis történetével, hisz büszkén állíthatom, enyém a MORPH001-es katalógusszám. Még 2006-ban ismertem meg Ádámot, akinek sokat köszönhetek. Csak természetes, hogy szinte mindig nála kezdem demo osztást.
DZ: Első veled kapcsolatos emlékem a ’Summer solstice’ című számod, amit még anno az egyik mixembe is beletettem, annyira megfogott az atmoszférája. Egy-egy zene írásakor milyen munkafolyamat szerint dolgozol? Először a dallamot rögzíted, vagy épp fordítva, a ritmus szekcióval kezded a zeneírást?
EC: A Solstice végtére is egy melléktermék. Alex Rize Ailyx című elmebeteg és egyben gyönyörű alkotására készítettem remixet. Kb 2 hónap küszködés után ott jártam, hogy egy teljesen új trekk volt előttem, kb két, mindössze 20%-on szóló sávval az eredetiből, ami abszolúte nem illett bele az egészbe. A dallamnak, a ritmusnak, semminek sem volt köze már az eredetihez. Még hamis is lett volna, ha visszaerőltetem remix sávokat… Volt egy jó groove, egy egész jó ütős részleg – ami valamiért mindig Pole Folder és CP Dust című örökérvényűjét juttatja eszembe -, viszont a trekknek nem volt egyénisége. Valami hiányzott, de az utolsó pillanatban, épp úgy ahogy Julez Workin Underground-ját ezt is egy vokál foszlány mentette meg. Bár egyik fent említett prog himnuszt sem közelíti meg végeredmény, nekem azért tetszett, pedig ez ritka dolog, ha a saját munkáimról van szó. Talán ha 2001-ben készül el és nem 2008-ban… A zeneírás nálam egyébként egy inspiráló pillanattal, egy ötlettel kezdődik. Nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok. A lényeg, hogy előre tudom milyen atmoszférát akarok kialakítani. Igazából mindegy, hogy a folyamat maga a ritmus szekciónál, vagy a dallamnál indul… Volt már példa mindkettőre.
DZ: Nézegetve myspace oldaladat kiderül, honnan merítetted az inspirációidat, viszont érdekelne, hogy a mai producerek/dj-k közül kire nézel fel, illetve kit tartasz kiemelkedően jónak az amúgy elég népes progresszív mezőnyből?
EC: Sandji, Juan Deminicis, Exoplanet, Ryan Davis, Max Cooper, Thomas Bjerring, Saiz és Marzenit. Egy-két úriember nem annyira newcomer, de meg kell említenem őket, különben rosszul fogok aludni. Marzenit egy igazi hős a számomra, ahogy a zongorával és a laptoppal kulminál a „live” fellépésén, tökéletesen megtestesíti azt, amit elképzelek a jövőről. Magyarországról Elfsong, Daniel Mehes, Lank, Aeron Aether, és drága barátaim Szaki, Ádámka és Danika (Soundstorm & Retroid & Dynamic Illusion). Lenne még bőven tippem, de hirtelen ők jutottak eszembe, főleg olyan alapon, hogy ők nem csak egy vagy két jól sikerült darabbal lopták be magukat a szívembe. Korábban ide soroltam volna Ormatie-t is, de hiába elképesztő amit csinál, egyre kevésbé kiemelkedőek szerintem a trekkjei. És bár imádom a munkáit, Exoplanet is hasonló sorsra juthat, ha ilyen tempóban önti magából a hasonló hangzásvilágú nótákat. Jóból is megárt a sok. A ma még aktív régi kedvenceket, akik a kezdetektől folyamatosan lenyűgöznek, most nem sorolnám fel, mert lemegy a nap. A myspace oldalamon úgyis megtaláltad már őket… John Graham, Charlie May, stb…
DZ: A facebook-on elég aktív vagy. Szerinted az internet mennyit segíthet abban, hogy a hazai tehetségek kelőképp ki tudjanak bontakozni? Én azt tapasztalom, hogy a ló túloldalát is megtapasztalhatjuk néha, azaz kevésbé ügyes emberek is odaérhetnek xy helyre, mert sok a haverjuk, aki like-olja őket…
EC: Aktív lennék? Végül is FB-on valamelyest így van, de ez csak a közelmúltban alakult így. Sokkal többet kellene mindenféle fórumokon üvöltöznöm, hogy OUT NOW, meg incredible amazig super support and feedback from DJ Bobo, de eddig úgy éreztem fölösleges butáskodni ezzel, akit érdekelt amit művelek, az biztos megtalált már bő négy év alatt… Idén úgy tervezem, hogy megpróbálok – bárhogy is útálom ezt az attitűdöt – kicsit jobban nyomulni. Ennek az első lépéseit tapasztalhatod a friskyn, a facebookon, a soundcloudon, illetve a hihetetlenül magasan látogatott blogomon is, ahova az elmúlt két év pure.fm-es mixeit rejtettem. Nem keserít el, ha ketten like-olják a linkemet, és nem vagyok irígy ha bárki két sorral lejjebb 189 kommentet és 210 like-ot kap, még akkor sem, ha én történetesen nem találom meg azt az értékes valamit a produktumában amit más igen. Valamit jobban csinál mint én, és ezt nem lehet elvitatni tőle. Nem vagyok egy törtető típus, ennek néha megiszom a levét. A lényeg az, hogy ez az egész egy hobbi, amit végtére is a magam kedvére csinálok, hogy örömömet leljem benne. Ha másoknak tetszik, az egy plusz örömforrás, de ha görcsölnék rajta, hogy miért nem hallgatnak kétszer, százszor, ezerszer ennyien, akkor az tönkre tenné a mókát. Boldog vagyok így is, hova kapkodjak?
DZ: Pályatársaidnál már érdeklődtem afelől, hogy ők el tudják e képzelni, hogy egyszer Magyarországról indul majd el egy trend, amit végre már a világ majmol, s nem mi. Te mit gondolsz erről?
EC: Ez a kérdés annyira nem hoz lázba. Mindegy, hogy honnan jön az új trend, ha az az új trend nekem is tetszik… Örülök persze, ha magyar producer sikereiről olvasok, de akkor sem vagyok kevésbé lelkes, ha egy üzbég pályatárs tör hirtelen a csúcsra. Mindegy ki csinálja, csak ő is és én is, mint hallgatóság élvezzük a végterméket. Azok sikerének tudok picit jobban lelkesedni, akiket ismerek - akár személyesen, akár netről - és tudom rendes srácok, akik nagyon megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat. Teszem azt, ugyanúgy örülök annak, hogy Mark bejutott a Breakspoll döntőjébe, mint Ádám barátom hivatalos Hybrid remixének.
DZ: Apropó trendek. Azt érzem, hogy a house progressive válfajánál is egyre több a gyenge kópia. Hosszú távon mennyi időt jósolsz ennek a stílusnak?
EC: Mindenhol annyi kópia van… Gyenge is, jó is. Vadászni kell a finomságokat, és ebben azért valljuk be, a műértők örömüket lelik. Ha a klasszikus progházról beszélünk, akkor nem vagyok nagy híve annak, ahogy megpróbál pár kollega erőszakosan ragaszkodni a múlthoz, életben tartva azt, ami már nem hoz lázba senkit. Köztük engem sem. Itt nem arról beszélek, hogy ami 1998-2003 közt ment az nem volt jó, hisz ez a szívemnek legkedvesebb korszak, ha a zeneiparra gondolok, DE úgysem készül még egy Heaven Scent vagy Mercury and Solace, amikor már megírták őket az illetékesek. Ezért lépek azonnal tovább, amikor egy oldalon pl friss deep dark oldschool progresszívvel riogatnak 2011-ben. Egy picikét anakronisztikus. De, hogy rögtön ellent is mondjak magammal jó skizofrén módjára, azt mindig is fontosnak tartottam, hogy akárki akármilyen zenét ír, ha örömét leli benne, akkor hajrá, csinálja egészséggel! A lényeg, hogy más az a libabőr, amit egy klasszikus hallgatása okoz és más az, ami egy igazán profi friss dal hallatán fut végig rajtam. Mindkettő más okból utánozhatatlan, az előbbi koppintását pedig még megpróbálni sem érdemes, hisz esélytelen. Nálam is felfedezhetőek „klasszikus elemek” de igyekszem ezt ötvözni a frissebb hangzással. Ez talán a legegészségesebb. Én alapvetően az akkori és mostani felhozatalban is ugyanazt keresem: a dallamot, az ötletet, a bármilyen emocionális töltetet, ami lázba hoz, inspirál. Legyen az egy agresszív feszülő groove, vagy egy lágy melankolikus pad. Amig léteznek ilyen darabok addig a progresszívnek is van jövője. A szó jelentésén elgondolkodva furcsa is lenne, ha nem lenne neki. Pont a jelentése miatt hívunk minden egyes esztendőben mást és mást ebbe a kategoriába. Ezzel kapcsolatban már más is elmondta: a beatport kicsit eltévedt… Manapság én ha progit keresek a beatporton, akkor nem az általuk adott cimkéket, hanem konkrét kiadókat, elődókat, és a kiadványaiknál a „users also bought” ablakot figyelem. Rengeteg egészen más tipusú elektronikus és nem elektronikus zenét meghallgatok Kovács Katitól, Dido-n át, Dvorákig. Van, hogy filmzenékhez, van hogy Panterához van kedvem, pedig a saját zenéim alapján ezt nem sokan gondolnák. A jó zene mindig divatban lesz, legyen szó bármilyen stílusról. Az emocionális töltet, a grandiózus, vagy épp elegánsan visszafogott, de szépen kidolgozott hangzás, amit kutatok, sok-sok válfajban fellelhető, még néhány ma oly trendi tech house darabban is.
DZ: Sokan kíváncsiak arra, hogy miként lehet csekély eszközparkkal világszínvonalú dolgokat produkálni. Te például milyen hardware-t, software-t használsz a studióban?
EC: Egyszerű perszonál kompúterem van. Nincsen 48 magja, csak 2, és ezer giga ram sincs benne. Vettem hozzá egy kicsit erősebb E-MU hangkártyát, egy midi billentyűzetet és egy kontrollert is, hogy ne az egérrel csavargassam a vst-ken a potikat. Mindezt hosszú évek során apránként. Ha valaki most csapna a lecsóba, akkor azt tanácsolom, először keresse meg a számára legideálisabb DAW-ot, majd ha azt megismerte, akkor gondolkodjon el azon, hogy mikor is érdemes több pénzt ölni a projektbe. Én nehezen tudok leszokni a FL Studio-ról, pedig néhányan amatőrnek tartják. Próbálok haladni a korral, de ha ez kényelmes, akkor nincs mit tenni. Az anyagiakra visszatérve, ha a milliomos csemeték vagyunk, senki sem tiltja meg természetesen, hogy a Minimoog Voyager XL mellett legyen egy Virus TI-nk is, de nem ettől lesz valaki jó producer, és nem is a szolfézsórától, hanem az ötlettől, amivel egy új sosem hallott hangzást csavar ki, egy C64-ből is. A közelmúltban terveztem, hogy jómagam egy olcsóbb vasat veszek, de végül úgy határoztam, hogy fölösleges. Úgy vélem még mindig nem sikerült a jelenlegi gépparkból kihozni a maximumot. Akkor meg minek szórjam a pénzt? Amúgy is ez a bizonyos nagy ötlet még várat nálam magára, így egyelőre max „a nem olyan gyenge” kópiákba sorolom a munkáimat.
DZ: A jövőre nézve milyen terveid vannak? Album, mixalbum, saját label, fellépéshegyek? Vagy 3 gyerek, 4 kerék, lakás, feleség és mellette hobbiból a zenélés?
EC: Jelentem, a 2-es verzióhoz húz a szívem. Illetve egy bizonyos átmenetet képzelek el. Még ha lenne is igény nagy mennyiségben „DJ East Cafe”-ra, akkor sem hiszem, hogy képes lennék „fellépéshegyek” mellett kellően odafigyelni mindenre, ami itthon fontos a számomra. Egyébként is papa vagyok, nehezen bírom az éjszakázást… Öreg vagyok én már bohócnak. Emellett viszont a hobbizenélés hasznos mellékhatása lehet 1-1 album, illetve akár az is belefér, hogy 2-3x megmutatom magamat és „végtelen tehetségemet” egy-egy félházas esten a helyi diszkotékában. Ezt lenne az igazi arany középút, azt hiszem. Ha már tervek, akkor elárulhatom, hogy az újabb szerzeményeim olyan kontroller-barát módszerrel készülnek, hogy egy félig meddig live műsorral is meg tudjam örvendeztetni a nagy érdeműt…
DZ: Láttam, hogy jó néhány zenéd áll megjelenés előtt. Melyek ezek?
EC: Akadnak bizony, kicsit ráfeküdtem az originálokra, aminek már nagyon ideje volt. Jön ki két track a szívemnek oly kedves Morphosis Records-nál, Rivic-ék pedig négy dalt gyűjtöttek be tőlem. Az előbbi Morphosis-os kettő, illetve az utóbbi Misitique-es négyből három track soundcloud-on fent van, ér mintát venni. Megjelenés előtt áll ezeken kívül egy szintén 2 trackes EP-m a Silk Textures-nél. A zenék mind rég készen vannak, de ahogy az lenni szokott egyiknél sem tudom még a kiadás időpontját. Lesz egy-két meglepő darab, de azért az alap koncepciótól sosem fogok mérföldekre járni, ez biztos. A remix munkáim is haladnak, készül egy a SpringTube-nak, egy (vagy kettő?) „otthonra” a Morphosishoz, és egy a 7seas-nek (Arion-nak szívesen bárikor)… Jön ki egy áprilisban a Silk Textures-ön, három pedig júniusig a Mistique-nél. Hú, ez így elég soknak tűnik, tényleg! Örülök, hogy van igény a kis szerzeményeimre, legyen bármilyen szűk is a hallgatóság. Ha csak a szomszédnak tetszenek, az is boldogsággal tölt el. Épp ezért is szeretném ezúton megköszönni a felkérésetek, hisz igen sokat jelent a számomra!
Már megszokhattátok, hogy aktuális kedvenceinket két-három napos rotációban mutatjuk be nektek. Ezúttal kivételt kell tennünk, hiszen annyi tetszetős darabba futottunk bele, hogy muszáj volt ezeket egy kalap alá, vagyis egy posztba vennünk. Egy közös van mindegyik zenében: kivétel nélkül még megjelenés előtt állnak!
Kezdjük egy olyan EP-vel, aminek magyar vonatkozása is van. Nevezetesen április 12-én lát napvilágot a Silk Textures-ön Faces 'On way' című kislemeze, melyen az Original, a Deep In Calm és a Michael and Levan ft Stiven Rivic féle edit-en túl egy East Café remixet is meghallgathatunk. Az eredeti verzió nyugis prog, ugyanez nem mondható el a lengyel Deep In Calm átiratáról, aki földön túli energiákkal vértezte fel remixét. East Café aka Kaszás Gabi is mesterit nyújt, deep-be hajló munkája üde színfoltja az EP-nek. Michael, Levan, Stiven Rivic trió psy-s körítéssel képzelte el a dolgokat, itt-ott rendesen eufóriát keltve az emberben. Fura ezt mondani, de ezzel együtt mind a négy verzió különböző megközelítésből, de nagyon ott van a szeren.
Másik bemutatásra szánt megjelenésünk április 4-én, azaz hétfőn a Subtract-on kijövő gyöngyszem a 'Black Rock City' illetve annak pillekönnyed remix verziója. Az elkövető a Los Angeles-i illetősségű Davi, aki az elmúlt időszakban többször is bizonyította tehetségét: egyrészt letett az asztalra egy szenzációs átiratot Underworld-ék Two months off-jából, másrészt napjainkban újra fénykorát élő Robert Babicz 'The feeling'-jét is alaposan ráncba szedte. Nos utóbbi most visszaadta a kölcsönt, hiszen ő jegyzi a fentebb említett pillekönnyed remixet. A stílusosan 'Spaced Out Cosmic' projectnevet bitorló edit szenzációsan fog szólni haladó szellemű deep house szettekben. Aki kíváncsi itt meghallgathatja a teljes release-t (Playa mix, Deepfunk Mix)
Alig van három, vagy négy napja, hogy bemutattam Guy J 'Azimuth/Heliscope Remixed' EP-jét. Nos azóta derült ki számomra, hogy az 'Azimuth'-ra egy külön remixversenyt szerveztek, melynek egyik legígéretesebb verziójára sikerült rábukkannom Henri Hurtig aka Cid Inc oldalán. Az ominózus remake-t David Granha készítette és remekül helyzte át egy prog-osabb, utaztatós attitűdbe az eredeti, zakatoló tech-house textúrákat. Egy kicsivel kísérletezőbbre sikerült Pablo Acenso verziója, ami mellett szintén nem mehetünk el szó nélkül. Ez tech-house, illetve deep house szettekben is helyet bérelhet magának, hiszen sikeresen ötvözi a két stíluság elemeit.
Szintén emlékezetes darabnak ígérkezik Marc Mitchell és Steve T közöse, a 'Dream of you', ami igazán forróvá a brazil André Sobota kezei között vált. Nálam már totális nyári hangulatot generált a szobában, persze nem agyatlanul, hanem szépen lassan kibontakozva. Az eredeti release tavaly októberben megjelent egy Main és egy Dub mixszel, azt viszont nem tudom, hogy a Sobota átirat mikor fog kijönni (a hol-ra válasz: Proton). Valószínűsítem, hogy júniusra fogják időzíteni (már a hangzása miatt is) a megjelenést.
Az unalmas délutánokat általában az önfeledt böngészés tölti meg tartalommal. Így jött az az ötlet is, hogy egy-egy, az elektronikus zenére nagyhatással bíró darab történetét bemutassuk. Első ágensünk nem más, mint minden idők egyik legepikusabb diszkó slágere, Donna Summer 'I feel love'-ja lesz. Nézzük a történeti tényeket. A számot az olasz gyökerekkel bíró, de Németországban dolgozó Giorgio Moroder írta, ami Donna Summer 1977-es koncept albumán, az 'I remember yesterday'-en jelent meg. Egész egyedi módon minden hang és effekt (a vokált kivéve persze) tökéletesen programozott volt, ezzel megmutatta a világnak, hogy nem kell 10-20 ember összehangolt munkája egy diszkó zene összerakásához. Futurisztikus hangzásával a techno zene fejlődését is befolyásolta. A nagy David Bowie éppen híres Berlin-triológiájának rögzítésével volt elfoglalva, amikor az említett klasszikus a képbe lépett: „Az egyik nap Eno futva jött hozzám és mondta, hallottam a jövő hangzását. Fogta és feltette Donna Summer 'I feel love'-ját. Ez a single meg fogja változtatn ia kllubok hangzását az elkövetkező 15 évre. Ez helyel-közzel igaznak bizonyult”. A Rolling Stone magazin minden idők legjöbb 500 zenét felvonultató listáján a 411. helyre rangsorolta a korongot. Az igazán nagy hatású zenék ismertetőjegye, hogy számtalan remixet készítettek hozzá. Mivel maga az eredeti szám még egy olyan korszakban készült, amikor a remix kultúra csak gyerekcipőben topogott, így egy kis időnek el kellett eltelnie mire más elképzelésben is hallhattuk az 'I feel love'-ot. 1978-ben Patrick Cowley Hi-NRG producer készített belőle egy 15:53-as edit-et, ami bár nem nyerte el Moroder mester tetszését, viszont underground körökben igen szép népszerűségnek örvendett. Egy egész pakknyi átirat érkezett 1995-ben, amikor olyan nevek dolgozták át a klasszikust, mint a Masters @ Work, a Faithless-ből ismert Rollo & Sister Bliss. 2003-ban Danny Howells gyúrt belőle egy unofficial release-t, az eredeti dalt 2005-ben újrakeverve ismét kiadták single-ként. Az 'I feel love' zeneileg sok előadót megérintett, aki ebből merítettek inspirációt, főleg a baseline köszönt vissza sok produkcióból (Cher - All or nothing, Sterbinszky - Floating, Vanessa Mae - Storm, Underworld - King of snake, Plump Dj's - Donna Kebab bootleg, Madonna - Future lovers, Rhythm Masters & MYNC Project - I feel love, Public Domain ft Lucia Holm - I feel love, Dallas Superstars - I feel love).
Azt hiszem a tavalyi trance felhozatalból Gareth Emery-t dícsértem leginkább szerzői albuma kapcsán, hiszen a 'Northern lights'-szal tényleg letett valamit az asztalra. Mint ahogy az lenni szokott az aktuális trendeknek megfelelően egy remixed edition is készült 'Re-Lit' alcímmel az LP szerzeményeiből. A nyitó 'Arrival'-t Ashley Wallbridge vállalta be és egyből magasra is tette munkájával a lécet. Egy libabőröztető intro után jön a dallam, ami még karakteresebb, mint volt az original-ban. Az 'El segundo'-val napjaink fiatal reménysége Arty birkózott egy jó ízűt. Őt már nem tudom annyira dícsérni, hiszen a sablon dolgaival hozakodott elő, igaz egy lezsibbadós, zongorás-nagyzenekari breakdown-nal némi életjelet is adott magáról. A 'Stars'-ra house producer jelentkezett be, nevezetesen Hardwell. Az úriember mostanság kezd egyre nagyobb nevet szerezni magával, ez nem is csoda, hiszen Tiesto papa spanja. Maga a remixe tökéletesen hozza az általa képviselt lagymatag house hangzásvilágot, egy iszonyat elnyújtott felpörgetéssel, sípoló-vinnyogó effektekkel spékelve. Nekem nem asztalom. A 'Full tilt' személyes kedvencem volt, így nem csoda hogy itt sokat is vártam Beltek-től. Ő nem is hagyott kételyeket a tehetségét illetően egy hasító baseline-ra építve szépen tolta rá az eredeti motívumokat. A 'Too dark tonight'-ot JOC túrbózta fel. Sajnos nem tudott magából kivetkőzni, a végeredmény egy közepes uplifting átirat lett. A 'Citadel'-t is bírtam, de Super8 és Tab nem helyezte egy másik szintre a track-et, mert a Ctrl C+Ctrl V alapjaik és synth-preset-jeik miatt elhalványul a fő mondanivaló. Az 'I will be the same'-re Dennis Sheperd tartott igényt. Már az elején körvonalazódik, hogy ambivalens érzéseket generáló átiratról van szó. A baseline nekem mosolyt csal az arcomra, amúgy van pár kihagyható effekt és hang, de jó meglátásokba is belefutunk. A 'Global'-t Jordan Stuckley tech trance-esítette. Nekem embertelen gyors a tempó, illetve nem sok hozzáadott fantáziával találkoztam a hallgatása során. Az 'Into the light'-ot a honfitárs Lange rendezgette át, igaz tőle csak egy remix edit-re futotta. Sajna a munkásságát tekintve Stuart egy lejtőn alján van éppen, de a remake-t szépen összerakta. Pumpál is, dallamos és az érzelem sem hiányzik belőle. A 'Fight the sunrise' a nagy műanyag gyáros Daniel Kandi-nál landolt. Talán nem meglepő, hogy ő nem is lépett túl saját árnyékán és az évek óta egy zsákutcában köröző plucked hangzásán. Jó, jó, de már legalább 125-ször hallottam tőle. És akkor a többiekről még nem is szóltam. A 'Sanctuary' átszervezése Giuseppe Ottaviani reszortja lett. GO nálam egy kutya Kandi-val, nem tud változni, megragad egy szinten, amit konstansan hoz, de se többet, se kevesebbet. Itt is jön a tipikus dob+basszus kombójával és szinti itt-szinti ott attitűdjével. A záró 'All is now' Jorn Van Deyhoven remixében úgy hat, mintha egy régebbi Thrillseekers produkciót fülelnék, csak 3-4 BPM-mel gyorsabban. Átlagos munka ez is. Összességében szerintem az album anyaga eredetiben sokkal nagyobbat szólt, mint remixek formájában. Egy kicsit bátrabban és szélesebb körből merítve kellett volna a megbízásokat kiosztani, ennek megfelelően a végeredmény is változatosabb lett volna. Így egy közepes diszk, sok tucat uplifting megoldással. A pár jó pillanat ellenére 6,5/10-et kap tőlem.
Gareth Emery - Northern lights Re-Lit
Label: Garuda Katalógus szám: GARUDACD003D Megjelent: 2011. március 18. Stílus: Trance Original producer: Gareth Emery
Tracklist: 1. Arrival (Ashley Wallbridge Intro mix) (6:21) 2. El segundo (Arty Remix) (8:08) 3. Stars (Hardwell remix) (6:48) 4. Full tilt (Baltek Remix) (7:08) 5. Too dark tonight (John O'Callaghan remix) (7:18) 6. Citadel (Super8 and Tab Remix) (6:49) 7. I will be the same (Dennis Sheperd Remix) (6:51) 8. Global (Jordan Suckley Remix) (7:11) 9. Into the light (Lange Remix Edit) (3:32) 10. Fight the sunrise (Daniel Kandi Remix Edit) (4:17) 11. Sanctuary (Giuseppe Ottaviani Remix) (7:24) 12. All is now (Jorn Van Deynhoven Remix) (9:02)
Guy J - Azimuth/Heliscope EP Remixes [Bedrock Records]
Hamarosan a boltok polcaira kerül napjaink legizgalmasabb tech-house producerének Guy J-nek legfrissebb szerzői albuma a '1000 Words'. Addig is, hogy ne rágjuk le tövig a körmeinket az izgatott várakozásban. Előételként kapunk tőle és a Bedrock-tól egy igencsak combos EP-t, ami két korábban már kijött zenéjének a remake-jét ('Easy as can be, Heliscope') és egy abszolút newcomer track-et ('Azimuth') tartalmaz.
Pont ezzel az utóbbival kezdjük meg az utazást pörgős tech-house zenék világában. Némi plüttyögés, klimpírozás után olyan másfél perc körül megérkezik egy Coldharbour hatású morgás, ami végigkísér utunkon. Az amúgy sem gyenge hatásfokra ráerősítünk pár koszosabb hatású effekttel. Ezt a darabot még tuti, hogy sokat halljuk majd bulikban.
Az 'Easy as can be' finomságával hívta fel a figyelmet anno. Nos mivel Tom Middleton sem az agyatlan zúzás megszállottja, így már előre tippelhetünk a remix hangvételével kapcsolatban. Nagyon kellemes deep house miliőbe csöppenünk, simogató basszussal és lélekmelengető string-ekkel, s egy mindent vivő kiállással.
A végére marad az aprítás. A 'Heliscope' eredetiben is igazi főidős műnek számított, erősen szuggesztív groove-okkal és tüdőszaggató basszusokkal (anno a 'Float Away'-ben is leteszteltem, hogy mire képes). Az átiratot készítő Egbert se sokat finomkodott, s még feszesebbre vette a figurát. A tech alapokra ügyesen ráhegesztette az eredetiből átvett fő motívumokat, a végeredmény pedig önmagáért beszél. Tetszetős EP-vel vezeti fel Guy J friss LP-jét, 8,5/10-et kap most ezért tőlem.
Guy J - Azimuth/Heliscope EP Remixes
Label: Bedrock Records Katalógus szám: BED95R Megjelent: 2011. március 28. Stílus: Tech house Producer: Guy Judah
Tracklist:
1. Azimuth (9:22)
2. Easy As Can Be (Tom Middleton Liquitech Mix) (8:19)
3. Heliscope (Egbert Remix) (8:22)
Mobilize - Moment Of Peace (Remixed) [Particles] A szibériai sztyepp progressive hőse Ilya Pinyasov egy igazán combos 'remixed' EP-vel jelentkezik. A 'Moment Of Peace' original-ja egy közel 14 perces, deep-prog house szörnyeteg, ami tökéletesen hozza az Exoplanet-től már megszokott csavarós megoldásokat, komplex atmoszférákkal és mesterien kidolgozott ritmusszekcióval. A felvezetés nekem egy csöppet hosszúnak tűnik, de a kiállásban érkező delay-ezett zongoraszólam meggyőz, hogy megérte kivárni az ezt megelőző ringatózást. Max Demand aka Baksa Zsolt egy vérbeli partibombát kreált az eredeti alapanyagból, átevezve a tech-house farvizére. A kiállás itt is mindent visz a morgós basszussal és a megszaladó dallamokkal. És a katarzis még csak itt következik. Abdomen Burst úgy nézett ki látott fantáziát abban, hogy dubstep alapokra hegessze rá az original mű emlékezetes momentumait. Furcsa, - mert nem igazán lehet rá táncolni - de nagyon is működőképes, ahogy a törtütemek és a sub-ok dolgoznak a string alatt. Közben a zongora se maradhat el, s a helyenként beköszönő elnyújtott FX-hanggal teleportálunk egy másik dimenzióba. Már emiatt az egy verzió miatt is érdemes az EP-t beszerezni, de a másik két darab is a maga műfajában hozza a maximumot, 8,5/10-et simán megérdemel!
Mobilize - Moment Of Peace (Remixed)
Label: Particles Katalógus szám: PSI1109 Megjelent: 2011. március Stílus: Progressive house Producer: Ilya Pinyasov
Tracklist: 1. Moment Of Peace (Abdomen Burst Deepstep remix) (6:09) 2. Moment Of Peace (Max Demand remix) (6:53) 3. Moment Of Peace (Original mix) (13:56)
Az idei évben már jó pár albumot volt szerencsém bemutatni, viszont eddig sajna elég középszerű produktumokkal rukkoltak elő a producerek. Éppen ezért is dörzsöltem már jó előre a markomat, mivel tudtam, hogy hamarosan érkezik az általam nagyra tartott holland Exoplanet aka Oscar van der Knaap első szerzői lemeze a Proton gondozásában. Exoplanet korábbi érdemeit különösebben nem részletezném, hiszen tavaly év végén készült vele egy elég átfogó interjú, amiben ezek benne foglaltatnak. Legyen elég annyi, hogy MiraculuM és jómagam is elég rendesen support-oljuk az alkotásait podcast-jaikban. S igen, szándékosan írom, hogy alkotásait, mivel amit kiad a kezei közül nemcsak szimpla hangok egymásra pakolva, hanem hangulatok, érzések, sokszor elvont, filozófiai tartalommal bírnak. Ennek tükrében már egyetlen taktus meghallgatása nélkül is tudtam végre valami igazán csúcs szuper matériával fogom kényeztetni a hallójárataimat. A nyitó 'Our glass lake' egy rövid intro után igazi szétszórt ritmusokkal kezdi meg a masírozást. A monotonitást szépen megbontja a string-re agresszíven tapadó deep-es effektezés. Ebben az egy zenében több ötletesség van, mint másoknak egy egész albumán. A 'The world has changed while you were sleeping' álmoskás bevezetője madárcsicsergéssel fűszerezve olyan, mint ha épp lemennénk alfába: semmi sem zavarja a belső nyugalmat, csak mi magunk vagyunk a gondolatainkkal, álomképeinkkel. Aztán szépen beköszön a szokásos puha lábdob, utaztatós basszus kombó és megkezdődik a deep-prog utazás Exoplanet-módra. A 'Wonderful decay' melankolikusan nyit, majd egy bekúszó, alattomosan sunyi basszus veszi hátára a kompozíciót. A morcos búgást egy éteri szintifutam és a mélyből induló hangok kollázsa ellenpontozza tökéletesen. Az 'Even impermanence is transient' a táncosabb fajtából való, mely 'outer space' érzéssel társul. Nagyon elgondolkodtató, és egyben sodró darab. A 'Your sorrow is my despair' is ugyanezen az ösvényen marad, szépen adagolva a minőségi hozzátevőket. Olyan túlhajtás nélküli dallamokat kapunk, ami képes hallgatás közben állandó libabőr képzésre. A 'The fountain' Az album nyitányára utal vissza, glitchy alapjaival. A kiállásban beköszönő szívfacsaró klarinétszóló! és párbeszédfoszlány olyan, mintha azt egy film szerelmes jelentéből kölcsönözték volna. A 'Paper in the wind' gyorsan visszaállít bennünket a feszesebb, prog-osabb ösvényre. Persze itt se számítsunk féktelen tempóra, csak maga a struktúra olyan, hogy dj-szettekbe is könnyebben beépíthető. Ezzel tuti lehet majd hergelni a közönséget! A 'The periphery of unity' keményen ráhúzza a deep sound-ra a dubstep! alapokat, amitől pisloghatunk is rendesen, ha nem tudnánk, hogy Oscar már korábban is sikerrel alkalmazta ezt a trükköt ('Fenomeen' című számában konkrétan). Szerencsére nem a vartyógós basszussal operáló válfaja bontakozik ki napjaink trendi stílusirányzatának, hanem az igényesebb, utaztatós típusa. A 'Last antagonist' az utolsó ellenlábas, ha a címet szó szerint lefordítjuk. Jelzem újabb meglepi következik: epikus d'n'b darabról van szó! Zseni ez az ürge. A 'Sheperd of consiousness' már korábban az album előfutáraként megjelent single formátumban egy zseniálisan kivitelezett Moonbeam remix társaságában. Aki nem ismerné: ez is táncosabb prog, meseszép melódiával. Összességében tökéletesen azt kaptam, amire számítottam, azaz végig izgalomban tartó elektronikát, ami magába olvasztja a deep, a prog, az ambient, a glitch, a dubstep, a d'n'b elemeit. Tuti, hogy még vagy százszor meg fogom hallgatni, mert sok albummal ellentétben ennek hosszú távú értéke van. Maximális pontszám, 10/10! Kérdés?
Exoplanet - Nothing Divides Us Here
Label: Proton Katalógus szám: PROTON0145 Megjelent: 2011. március 22. Stílus: Downtempo, Electronica, Deep house, Progressive house Producer: Oscar van der Knaap
Tracklist: 1. Our glass lake (8:09) 2. The world has changed while you were sleeping (7:56) 3. Wonderful decay (6:36) 4. Even Impermanence Is Transient (9:43) 5. Your Sorrow Is My Despair (9:23) 6. The Fountain (6:23) 7. Paper In The Wind (8:38) 8. The Periphery Of Unity (7:33) 9. Last antagonist (5:09) 10. Sheperd of consciousness (10:18)
Quardo Rossi - Atmosphere wood EP (Aeternum Digital) A mai ajánlónk nem jöhetett volna létre, ha Miraculum barátom nem böngészne néhány irányadó youtube csatornát. Ezek közül az egyiken bukkant egy igazi gyöngyszemre, ami méltán esélyes lesz majd az év végén az esztendő legjobb alkotása címre. Ki is az a Quardo Rossi? Ez egy igazi fejtörő, hiszen én speciel semmit nem hallottam és találtam róla, viszont ezentúl tuti, hogy odafigyelek a munkásságára. Az 'Atmosphere wood' eredetije egy igazi barangolós, felfedezős zene, ami folyamatosan változik, s melankolikus szintijeivel végig magára irányítja a figyelmünket. A dallam annyira összetett, hogy egyszerűen képtelen vagyok ráunni. A kiállásban jön az igazi katarzis, utalva a címre patakcsobogás és madárcsicsergés kezdődik, mintha egy erdőben bolyongnánk és egy tisztáshoz jutottunk volna. A legnagyobb az egészben, hogy Quardo itt még csavar egyet a főmelódián, zseni ez az ürge, na. A vOda remix kicsit tánctér orientáltabban tálalja az eredeti gyöngyszemet, jóval kevesebb emócióval és több technikai elemmel, fémes illetve elektrós hanggal. Az 'Everest' sem okoz csalódást, bár itt kicsit késleltetve van az eufória. Végigvárva azonban a felvezetést egy repetitív, s egyben szuggesztív riff csendül fej, majd egy igencsak brutális hangkollázs kezdi meg a munkát. Az állam még mindig keresem. Az 'Elbrus' a legkísérletezősebb szám az EP-ről, ami már kőkeményen tech vizeken evez. A dallamok azonban kicsit színezik a képet, s kontrasztot képeznek a puha dobokkal és morgós basszussal. Összességében ezt a kiadványt mindenkinek fokozottan ajánlom, hiszen rendkívül sokrétű és minőségi. Ez egy nagyon erős 10/10-es EP!
Quardo Rossi - Atmosphere Wood EP
Label: Aeternum Digital Katalógus szám: AD031 Megjelent: 2011. február 24. Stílus: Tech house Producer: Quardo Rossi
Egy hely, ahol főleg house, progresszív, techno, breakbeat valamint goa/psy stílusú zenékkel találkozhatsz, ám minden más érdekességet is meglelhetsz, ami a régmúlttól napjainkig a zenével összefügg és ide kívánkozik. Az oldal lehetőségeinkhez mérten folyamatosan frissül szóval érdemes visszatérő olvasónak lenni.
'The World Project' - ez egy igazi gyöngyszem, mondtam magamban a meghallgatása után. Az izraeli Moshic tényleg bizonyította, hogy nemcsak a house sötétebb válfajához ért, hanem az érzelmes, lassabb zenéket is tud írni. Na, de ne fussunk ennyire előre, nézzünk néhány alapinformációt a szerzővel kapcsolatban.
