2010. augusztus 23., hétfő

Blue Moon Bay: Balearic & Beach Musics

Talán nem ér benneteket meglepetésként, hogy ismét egy új kihívásra vállalkozunk. Ez részben már egy általatok is ismert koncepcióra épül majd.
Szóval. Az úgy volt, hogy Attish és jómagam azon agyaltunk mikor és hogyan hozzunk össze a 'Long Beach' fantázianevű sorozatunkból egy új, még ütősebb mixsorozatot. Ekkor jött az ötlet, hogy egy új projektnév alatt indítsunk egy olyan kompilációt, amely baleári trance és a beach hangulattal beoltott house darabokat kívánja felvonultatni. Így született meg a 'Blue Moon Bay'. A műsort minden alkalommal Attish azaz új művésznevén Arko Madley és jómagam prezentáljuk. A sorozat első része rendhagyó módon egy dupla mixel jelentkezik, melyek Grey és Arko kedvenc zenéiből lettek összeállítva.
A Blue Moon Bay 1. epizódja - a nyár méltó zárásaként - csupa nagyszerű muzsikával igyekszik megidézni a tengerparti életérzést. Az első órában szépen a könnyedebb house felől indulva pörgünk fel. Külön örömömre szolgál, hogy a felsorakoztatott darabok egy része hazánk fiainak alkotása (Dynamic Illusion, Moti Brothers, Marrakech). Szépen hasítunk a hullámok között, az önfeledt kikapcsolódáshoz elengedhetetlen kellék a flamenco gitár, ami több zenében is központi elemként van jelen. Arko mixe, ha lehet így fogalmazni az éjszakai tengerparti nyűzsgést hivatott hangképekbe sűríteni. Itt már szigorúbb ritmusokat és himnikusabb darabokat fülelhetünk meg. Azt hiszem kár a szavakat fecsérelni, hiszen a pozitív jelzőim egy idő után elfogynak, nem mellesleg ne mi sztároljuk a saját dolgainkat, hanem a belehallgatás után döntsetek ti a mixek milyenségéről!

Blue Moon Bay Vol 1. mixed by Greyloop & Madley

Label: Deep Zone
Katalógus szám: BMB 001
Stílus: Balearic trance, Progressive house
DJ mix: Arko Madley, Greyloop

Part 1: Mixed by Greyloop (Before Sunset)
1. Aleksey Beloozerov - Night Call (Original Mix) [Particles]
2. Dynamic Illusion - Summermoon [Jetlag Digital]
3. Moti Brothers - Be gentle [Pure Substance Digital]
4. Hysteria! - Move On (Flugschreiber vs. Jan Martin Mashup) [Shah-Music Digital]
5. Aggressor & Ivan Nikusev - South Beach (Nick Stoynoff Dream Beach Remix) [Mistique Music]
6. Eryo - Worlds Edge (Original mix) [Mistique Music]
7. Marrakech - Sundown [Feral Code Records]
8. Liquid Nations - Laguna nights (Moonrush remix) [Nemesis]
9. Jason van Wyk - Once Again [Black Hole]
10. C-Systems Feat Van Dresen - Embrace (Jason Van Wyk Dub Mix) [In Trance We Trust]

Part 2: Mixed by Arko Madley (After Sunset)
1. Jer Martin & Issues – Mojito (Jer Martin’s Dub) [Lyon Echo]
2. Shipstad & Waren – We Are Singularity [Neuroscience Deep]
3. Jose Amnesia – Out Of Memory [Great Nights]
4. Alex M.O.R.P.H. ft. Ana Criado – Sunset Boulevard (Ilya Malyuev Club Mix) [S2S-LRD]
5. Veselin Tasev – Pacific Waves (Evgeny Bardyuzha Remix) [TCD Recordings]
6. After Meridian & Costa ft. Cat Martin – Empty Spaces (Bennett's Lost Time Rmx) [Enhanced]
7. Andy Tau – Static (Original Mix) [Alter Ego Records]
8. After Meridian & Costa ft Cat Martin – Empty Spaces (Original Mix) [Enhanced Progressive]
9. Kim Svard – You And I (Kims Alternative Remix) [Magic Island Records]
10. Joel Gershom – Purple Sunset (Castra & Sovve Remix) [Perceptive Deep]




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...