2010. augusztus 25., szerda

„Egyke vagyok” - Moby

We Are All Made Of Stars - hirdeti új sikerdalában Moby, aki már maga is nagy sztárnak számít az 1999-es Play album tízmillió eladott példánya után. A kopasz New York-i DJ-zenész-producer 18 című új lemezének kapcsán Londonban találkozott az európai médiával, és válaszolt az est.hu kérdéseire is.

Richard Melville Hall, aki művésznevét egyik felmenője, Herman Melville (1819-1891) Moby Dick című regényének címszereplőjétől, a hatalmas fehér bálnától kölcsönözte, kicsi ember. Még publishing cégét is Little Idiot (Kis hülye) névre keresztelte. Furcsa figurája ő a zenei színtérnek: hardcore punkból indult és a technóval szerzett magának nevet, de később is ingázott a két zenei világ között, mígnem az utóbbi években rátalált a nyerő formulára: ősrégi blues, gospel és soul hangminták segítségével vitt spiritualitást a szintetizátorok és groove-ok közé, de közben lemezenként néhány dal erejéig a hetvenes évek (David Bowie, Kraftwerk, Joy Division) hűvös szellemét sem felejtette el megidézni. A New York-i multiinstrumentalista-producer 36. születésnapján, 2001. szeptember 11-én a World Trade Centertől alig egy-két mérföldnyire álló házának tetejéről nézhette az infernót, s bár új albuma számai akkor már készen álltak, azok hangulati ívének összeállításakor manifesztálódott a "poszt-9-11" hangulat. Az interjú előtt Moby kérésére lemezcége körbeküldte az új lemez kapcsán túl sokszor feltett kérdéseket és az azokra adott válaszokat, azzal a kéréssel, hogy a szóban forgó témákkal ne fárasszuk a művészt. A listán szerepelt szeptember 11. is. Az est.hu tehát egyéb kérdésekkel készült a negyedórás interjúra.

- A karriered során korábban sohasem adtál ki egymás után két hasonló lemezt, mindegyik nagyon különbözött az előzőtől, de 18 című új albumod most nagyon hasonló hangulatú és hangzású lett, mint a Play volt. Csak nem megtaláltad az igazi, végleges hangzásodat? Vagy úgy érzed, hogy egy ilyen siker után, amit a Play révén elértél, már nem kísérletezhetsz és nem csinálhatnál még egy olyan brutális lemezt, mint az Animal Rights volt 1996-ban?


- Ami a hátteremet illeti, gyermekkoromban klasszikus zenén nevelkedtem, aztán punk-rockot kezdtem játszani, mikor még nagyon fiatal voltam, de még a kilencvenes évek folyamán is, amikor már inkább tánczenét csináltam, akkor is bennem volt ez a fajta punk-rock attitűd, hogy provokatív lemezeket akartam készíteni. Az utolsó provokatív lemez, amit csináltam, az Animal Rights volt, ám azóta megváltozott az attitűdöm a zenekészítést illetően. Most már olyan zenét akarok csinálni, ami meleg hangzású, vonzó és érzelmes, nem provokatív. Az egyik oka annak, hogy zenélek, épp az, hogy szeretném, ha az emberek hallanák is a zenémet. Ha csinálok még egy olyan lemezt, mint az Animal Rights, és senki sem akarja meghallgatni, akkor tulajdonképpen csak pazaroltam az időmet. Csinálhatok ilyesmit afféle mellékprojektként, de nem feltétlenül lemezen. Ha tudok olyan zenét is kiadni, amit az emberek meg tudnak hallgatni, amit élvezni tudnak, amiben értelmet találnak, akkor inkább olyat akarok csinálni. Amikor lemezeket készítek, próbálok olyan zenét alkotni, amit szeretek és amit mások is fognak szeretni. Abban reménykedem, hogy ha meleg, érzelmes, melodikus zenét csinálok, akkor azt az emberek pozitívan fogadják majd. Tetszik az ötlet, hogy aláfestő zenét készíthetek az emberek életéhez... Ami a Play sikerét illeti, hogy őszinte legyek, nem tudom, minek volt köszönhető. Nem tudom, miért lett sikeres, de azt tudom, hogy én miért szeretem: mert érdekes, érzelmes lemez, és változatos, a dalok egyrészt nagyon konvencionálisak, másrészt viszont szokatlanok is. Amikor megjelent, abban reménykedtünk, hogy elfogy belőle körülbelül 150 ezer példány a világon. Végül tízmillió ment el belőle, 26 különböző országban lett platinalemez, ami totális meglepetés volt.... Ami pedig az új albumot illeti, az már a megjelenése hetében a legjobban fogyó lemez volt az egész világon, Európában és Amerikában egyaránt No.1 lett. Ilyen sikere idén csak olyan előadóknak volt, mint Celine Dion. Fura ha hirtelen abban a kategóriában találnod magad, mint Madonna vagy Britney Spears. Én a hálószobámban csinálom a lemezeimet, lényegében egy underground zenész vagyok New Yorkból, csak valahogy sikeres lettem. De nem számítok arra, hogy örökké fog tartani.

- Érzel bármi vonzódást a sztáréletforma iránt? Flancos partikra járni, szupermodellekkel randizni meg hasonlók...



- New Yorkban élek, és New York tele van hírességekkel, meg sok időt töltök Los Angelesben is, és ott is találkozom sok hírességgel. De amikor abban a világban vagyok, inkább érzem magam a megfigyelőjének, mint a részének. A szupersztár életforma - utazgatni a világ körül, drága hotelekben megszállni, szupermodellekkel járni, gyors kocsikat vezetni - nem igazán vonz. A New York-i életem... Nos, nagyon szeretem a New York-i életemet. Szeretem a lakásomat: nem egy flancos luxuslakás, de szeretem. Szeretem a barátaimat, szeretem az éttermeket, ahol enni szoktam, a szupermarketet, ahol vásárolok. Szóval nem igazán érzek kísértést, hogy a szupersztár-életformát éljem. Szeretem azt az életet, amit most élek.

- A híresség egyik jele például, hogy Eminem figyelmét is felkeltetted. Without Me című aktuális slágerében egy régebbi kritikus megjegyzésedre válaszul durva kirohanást intézett ellened: öregnek nevezett, lebuzizott és orálszexre kapacitált, sőt még a videoklipben is kifigurázott téged, amint éppen jógázol. Mit szóltál hozzá?



- Korábban találkoztam néhányszor Eminemmel, de nem ismerem őt igazán. Az ellenem intézett támadása szerintem nagyon vicces. Nem tudom, hogy tényleg engem akart-e támadni, vagy csak valami humorosat akart mondani. Mindenesetre nagyon viccesnek találtam. A klipet még nem láttam, de hallottam, hogy úgy öltözött benne, mint én.

- Kiket tisztelsz legjobban a zenei színtérről?
- Az egyik kedvencem David Bowie. A XX. században ő a kedvenc zeneszerzőm, annyi csodálatos lemezt készített. Bármilyen meglepő is, idén nyáron közösen fogunk turnézni! Tavaly szerveztem egy koncertsorozatot AREA:ONE néven, amiben rajtam kívül részt vett az OutKast, Nelly Furtado, az Incubus, a New Order, a Roots és Paul Oakenfold. Idén kerül sor az AREA:2 fesztiválturnéra, ahová olyanok művészeket hívtam, mint David Bowie, Busta Rhymes, az Ash, John Digweed, az Avalanches vagy a Blue Man Group (neves New York-i performansz csoport - a szerk.).

- A lemezeid borítófüzetében hosszú esszéket szoktál írni különféle kulturális kérdésekről, Jézusról, a vegetarianizmusról, az állatok jogairól és hasonlókról, mostanában pedig a weboldaladon vezetsz naplót....



- Hogy lemezeket készítek és interjúkat adok, koncertezem és esszéket írok a lemezborítókra vagy a weboldalamra, annak az az egyik oka, hogy szeretek kommunikálni az emberekkel. A zene, amit csinálok, többféleképpen értelmezhető, inkább érzelmi hatással bír, míg az esszék, amiket írok, sokkal specifikusabbak, konkrét kérdésekről szólnak, politikai kérdésekről például.

- A zenédnek nagy vizuális ereje van, nagyon filmzeneszerű, és köztudomású, hogy már több számot is készítettél különféle filmek számára, többek között a James Bond Theme-et is modernizáltad. Nem gondoltál arra, hogy egyszer egy komplett filmzenét írj?
- Mikor fiatal voltam, mindig szerettem volna filmzenéket írni, és az utóbbi tíz évben olyan különböző rendezők filmjeihez készíthettem számokat, mint Oliver Stone, Michael Mann vagy Barry Levinson... De az igazság az, hogy nem szeretek filmekhez írni zenét. Ha a saját zenémet csinálom, akkor csak én vagyok ott egyedül a stúdiómban, és csak magamnak csinálom, ha viszont egy filmzenére dolgozom, akkor hirtelen tekintettel kell lennem a rendezőre, a film zenei szerkesztőjére, a producerekre... Mindig ott van egy csomó ember, akiknek más és más a véleményük, és ez frusztráló tud lenni. Hat ember áll körülötted, és nyomja a véleményét - nem komponál, nem zenél együtt veled, csak a véleményét mondja -, és ez idegesítővé válik idővel. Akkor már inkább csinálom a saját lemezeimet, azokba nem szól bele senki. Mint amikor reggelit csinálsz: azt is egyedül csinálod. Hogy éreznéd magad, ha hat ember állna körülötted és kritizálna, megmondaná mit csinálj, hogyan csináld a reggelidet? Idegesítene.

- Egyedül készíted a zenédet, és abból sugárzik is valami melankólia, valami jellegzetes férfibú. Magányos léleknek érzed magad?


- Egyke vagyok, nincsenek testvéreim, egyedül élek New Yorkban, egyedül dolgozom, tehát nyilván van valami magányos hangulata annak, amit csinálok. De a dolog érdekessége, hogy még ha egyedül is élek és dolgozom, amikor turnézni megyek, ott állandóan harmincvalahány ember van körülöttem, és estéről estére ezer meg ezer embernek játszunk. Itt van ez a zene, amit egyedül csináltam késő este New Yorkban, és hirtelen megosztom több száz, több ezer, több millió emberrel. Furcsa kontraszt.


kérdések: 4ray + Déri Zsolt
(forrás: est.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...