2010. augusztus 30., hétfő

From the background Vol. 3: Chris Cowie

Az 1969-es aberdeen-i születésű Chris Cowie az elektronikus tánczene egyik csendes, de annál tehetségesebb csodabogara. Zenéit a mainstream és underground körökben is ugyanolyan lelkesedéssel fogadják: nem csoda, hisz a profizmus és precizitás mindegyik alkotásából elsőre kihallatszik. Cowie hírnevét a 90-es évek elején alapozta meg, amikor két meghatározó kiadó alapításánál, - nevesen a Hook és a Bellboy - apáskodott (amelyek egy időre felfüggesztették tevékenységüket, majd 2008 májusában újraindultak). Talán nem véletlen, hogy a label-ek hangzását nagyban befolyásolta Chris tevékenysége, nem mellesleg a katalógus majd háromnegyedét Cowie művei teszik ki, persze különböző álnevek alatt. Chris azon ritka művészek egyike, aki 15 év alatt 150 különálló megjelenéssel büszkélkedhet (a digitális világban ez már nem lenne akkora fegyvertény - a szerk). Tizenöt álneve közül kétségtelenül kettővel ért el világra szóló sikereket, mégpedig az X-Cabs-szel és a Vegas Soul-lal.
Az X-Cabs alterego alatt egy albumot jegyzett, 'Chemistry' (1998) címmel, ami tökéletes keresztmetszetet adott az eklektikus Cowie-sound-ról. Emellett ezen a néven követte el a híres-neves 'Exposure' sorozat első darabját (2000) is. Első sikerét 1995-ben érte el az Európa szerte taroló 'Neuro'-val. Később ugyanezt megismételte az 'Infectious'-szel, valamint nagyszerű átirataival. Remixelte például Transa 'Prophase'-zét, Sandra Collins 'Flutterby'-ját, sőt még ATB 'Don't Stop'-ját is, ami piaci szempontból eddigi legsikeresebb munkája volt. Vegas Soul-ként is számtalan gyöngyszemet köszönhetünk Chris-nek, melyek esszenciája felkerült 'Best Behaviour' című dupla albumára, amit a Muzik Magazine az év (2001) nyolcadik legjobb albumának titulált. A Vegas Soul darabjait olyan nevek pörgették bulijaikon, mint Laurent Garnier, Carl Cox és Danny Tenaglia. A VS sikerességéről Chris egyszer így nyilatkozott: „A Hook Records sikere és egyedi hangzása a Bellboy-nak, különböző álneveken, mint például a Vegas Soul alatt készített zenéimből táplálkozik. Amikor közösen dolgozok egy előadóval, vagy a saját zenémet készítem a Hook-nak, az a Bellboy típusú zenék könnyebben befogadhatóbb vállfaja, amit a korai soulful techno zenék inspiráltak.”
Chris a mai napig aktív, dj-ként, producerként és label manager-ként egyaránt. Legutóbb a cseh Dj Lucca oldalán tűnt fel társproducerként (pl. a 'Mirage' iszonyat nagy zene tőlük), illetve Rai-val készített közös lemezt. Következzék egy interjú a mesterrel, amit George Apergis készített (az idén) a Sound Maker Magazine számára.

GA: Mikor csöppentél bele a zenei világba?
CC: Négy évesen vásároltam meg az első gitáromat, mivel gyermekkori riválisom is vett egyet. Neki volt, így nekem is kellett. Ez egyben lázadás is volt, amiért az iskolában nem engedtek zenélni. Azt mondták túl vastagak az ujjaim.

GA: Mesélj valamit a kora '90-es évekről és a Bellboy/Hook kiadókról!
CC: Mindkettő úttörőnek számított a maga stílusában, mivel Aberdeen-nek előtte nem volt kiemelkedő zenei élete, a label-eket soha sem úgy emlegették mint amik elértek volna bármit is a dance szcéna korai szakaszában. Nagyon büszke vagyok arra amiket a Hook és a Bellboy elértek, és szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a skót zenei élet nemcsak a Soma-ból áll.

GA: Azt hiszem te vagy az az előadó, aki a legtöbb álnévvel büszkélkedhet. Mesélj erről, illetve a más producerekkel közös munkáidról.
CC: Amikor 1992-ben elindítottam a label-eket magamon kívül egyetlen előadója sem volt egyiknek sem. Ezért tűnt jó ötletnek, hogy különböző álneveket kreálok, végül 20 környékén sikerült megállnom. Ez azért is volt elég kézenfekvő, mivel eléggé termékeny időszakom éltem, és egyszerűen a saját nevem alatt nem akartam két hetente új lemezt kiadni, mivel egy idő után ettől az emberek begőzöltek volna. A mai piaci viszonyok között már nem használok művészneveket, mivel negatív hatással is lehetnek a karrieremre.

GA: Mit gondolsz napjaink dance szcénájáról? 
CC: Már annyi féle stílus létezik, a szcéna nagyon felaprózódott ez néha kicsit zavaró. De pont így kell elfogadnunk, ahogy van. Az egész lemezkiadási üzleti model megváltozott, mivel a reklámtevékenység online-ná vált. De azt kell mondanom mindig új dolgokat tanulok és számtalan hihetetlenül tehetséges ember ténykedik manapság is. 

GA: Mi a véleményed a bakelit lemezekről és a letöltésekről? Ugyanolyan-e lemezekről játszani, mint Final Scratch-et használni? 
CC: Nem vagyok nagy vinyl megszállott, de elfogadom az érdemeit. A Final Scratch rendszer is egy jó megoldás azok számára, akik érezni akarják a lemez tapintását, de emellett megköveteli a time code-olt vinyl-ek rugalmas használatát is. Tényleg jó dolog. 

GA: Milyen felszereléseket használsz? 
CC: Számítógépet és Ableton Live-ot. Egy hardware-kel felszerelt studióm van, de napjainkban, mindent amit csinálok, azt a PC révén kivitelezem. Nincsenek egyáltalán külső eszközeim. Az én rendszerem a lehető legminimalistább. 

GA: Miben rejlik a jó keverés kulcsa? 
CC: Használd a füleidet és válaszd a megfelelő hangzást, amivel kezdhetsz. Egy remek zene gyakorlatilag saját magát "keveri" ki.

GA: Van-e tuti tipped a jó master-elésre?
 
CC: Nincsen. Előbb keverd ki jól az alapanyagot, utána ráérsz aggódni a master-elésen. És, ha lehet valaki mást kérj fel erre a feladatra. Személy szerint utálom a saját zenéimet maszterelni.

GA: Tanultál zenét írni? 
CC: Nem, de nagyon sok szakmai trükköt sajátítottam el a nyolcvanas évek közepén Wilf Smarties-tól. Négy felvételt készítettem nála. Ahogy az évek teltek és új studiótechnikát használtam, mindig felidéztem, hogy Wilf mit csinált anno a studiójában. Amikor nála voltam, lövésem sem volt róla, hogy mit csinál, majd miután magamtól rájöttem dolgokra, akkor esett le, hogy mit is ügyködött valójában. Az a négy közös munka volt számomra a gyakorlás azt hiszem.

GA: Analóg vagy digitális? 
CC: Digitális, de nem vagyok az analóg ellen. Egyszer jó lenne egy tökös keverőpultot beszerezni újra.

GA: A világ mely pontját választanád álmaid fellépéséhez? 
CC: Atlantis-t. 

GA: Mi a helyzet az új munkáiddal, közös produkcióiddal?
 
CC: Nemrég fejeztem be egy teljes albumot Rai-val. Direkt azért jött hat hónapra Aberdeen-be, hogy összehozzuk a lemezt. Most tisztázom le a dolgokat és az ilyenkor megszokott utómunkálatokat végzem. Egy teljesen vokális album, olyan, amilyet mindig is szerettem volna. Elégedett vagyok az eredménnyel. Természetesen emellett készítek továbbra is zenéket a Hook-nak és a Bellboy-nak is.

Chris Cowie az álnevek királya: Aquatrax, Bulkhead, Chris Cowie, Dawntreader, DeNiro, F2, Hobo, Landlord, Liquid Art, Little Big Man, Lynx, Q, Rico Whices, Scan Carriers, Stonemaker, Third Man, Twister, Vegas Soul, X-Cabs.


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése