Fél éves kihagyás után ismét betekintünk a kulisszák mögé. Ezúttal Mad Morello tart virtuális tárlatvezetést, mely során a közelmúltban a svájci Unreleased Digital '5 Years Unreleased Digital Part 2 - The Melodics' című EP-jén (Dinka, George F. Zimmer és Passanger 10 társaságában), november 25-én megjelent 'A Story To Tell' című produkcióját mutatja be nekünk.
„A track több mint egy éve készült, 2010 novemberében már játszottam bulikon, hallható volt a rádiós mixeimben. A megjelenésre azért kellett sokat várni, mert mindenképpen elismert kiadónál szerettem volna kihozni, megvédve ezzel a tracket a gyors elhalványulástól. Mivel több mint 15 labelnél jelentek meg eddig zenéim / remixeim, van némi tapasztalatom, mindent a saját bőrömön tanultam meg, sajnos elég sok jó tracket hagytam elveszni a süllyesztőben azáltal, hogy nem megfelelő kiadóhoz küldtem el. Így utólag azt mondom megérte várni, az Unreleased Digital mindig is a kedvenceim közé tartozott, zenéimet leginkább Chris Reece munkássága (Dinka, Passenger 10, Leventina) és a többi UDR artist (Daniel Portman, EDX, Stan Kolev) inspirálta, egy álmom vált valóra azzal, hogy bekerültem közéjük.
A zene durván 2 hét alatt készült el, néha ez az idő lehet 1 hónap, de akár 1 nap is. A szimpla PC-m mellett egy ősrégi 4 oktávos midi keyboard-ot használok, és egy AKG K44-es fülesben hallgatom a dolgokat.
Mint ahogyan általában, itt is akkordok keresgélésével kezdtem a munkát. A zene három fő chordra épül, ezekre írtam egy témát egy vibraphone soundfonttal, amit később több réteggel elláttam, bell szerű hangokat keresgélve. A háttérben hallható "Deadmau5" által inspirált saw pluck-ot a kedvenc vst-mből, a synth1-ből kevertem ki. A bassline 4 layert foglal magába, a sub szekció egy darab szinusz oscillátor, erre pakolgattam a magasabb frekvencia tartományban a TAL-Elek7ro vst-ből kikevert top-bass-t. A kisebb szekvenciák, arpok kitöltik a teret, amit a basszus és a fő dallam között hagytam. A ritmus szekció többnyire analóg dobgépek hangmintáiból van összerakva, a kick-et 2 különböző trackből samplingeltem, az egyikből meghagytam a magas hangokat, a másikból a mélyet, ezzel kaptam meg azt a pattogós mégis mély lábdobot, amit szerettem volna használni.
A kiállásban található második dallam megírása volt talán a legnehezebb feladat, ezzel akartam egy kicsit trance-es hangulatot adni a zenének, az inspiráció egy régi nagy kedvencem Armin Van Buuren - Blue Fear-je volt, bár a végeredmény nem hasonlít erre a trackre, mégsem tagadhatom, hogy az ötlet innen jött. Fontos szerepet játszanak a zenében, a chordok, és a zenéből kimentett hangminták fordítva lejátszott részletei, nem spóroltam az effektekkel sem, elég sok delay-t szoktam használni ha progressive house stílusú zenét írok, cut off filterekkel is szeretek játszadozni. Miután megírtam a zene vázát, a harmóniákat és a két fő témát, az elrendezés következett, ami a gyengém, általában ez megy a legnehezebben. Mivel mindenképpen DJ barát zenét szerettem volna, 6 és fél- 7 perces hosszúságú tracket akartam csinálni, eleve ezért is tettem bele a második fő témát elkerülve ezzel, hogy túl egyhangú legyen a track felépítése.
A szoftverekről annyit, hogy mivel én több mint 10 éve a DOS-os Fast Tracker 2 vel kezdtem zenéket fabrikálni, mára annyit fejlődött a technika, hogy szinte teljesen mindegy, hogy ki mit használ fő DAW szoftvernek, és szerintem nem győzne meg senkit, hogy én mit használok. Egyre inkább fontosabb lett az emberi tényező, ma már nem az eszköz számít, hanem sokkal inkább az, hogy ki ül a gép mögött.”
2011. december 29., csütörtök
2011. december 26., hétfő
Lyrics Of The Moment Vol. 66: Faithless - Bombs
Faithless feat Harry Collier - Bombs
So much more than I thought this world could ever hold

We think we're heroes, we think we're kings
We plan all kinds of fabulous things
Oh look how great we have become
Key in the door, the moment I've been longing for
Before my bag hit the floor
My adorable children rush up screaming for a kiss,
and a story, they're a gift to this world
My only claim to glory
I surely never knew sweeter days
Blows my mind like munitions
I'm amazed
So much heaven, so much hell
So much love, so much pain
So much more than I thought this world could ever contain
So much war, so much soul
One man's loss, another man's goal
So much more than I thought this world can ever hold
We're just children, we're just dust
We are small and we are lost
And we're nothing, nothing at all
One bomb, the whole block gone
Can't find me children and dust covers the sun
Everywhere is noise, panic and confusion
But to some, another fun day in Babylon
I'm gonna bury my wife and dig up my gun
My life is done so now I got to kill someone
So much heaven, so much hell
So much love, so much pain
So much more than I thought this world could ever contain
So much war, so much soul
One man's loss, another man's goal
So much more than I thought this world could ever hold
So much more than I thought this world could ever hold
So much more than I thought this world could ever hold
So much heaven, so much hell
So much love, so much pain
So much more than I thought this world could ever contain
So much war, so much soul
One man's loss, another man's goal
So much more than I thought this world could ever hold
Labels:
bombs,
electronika,
faithless,
lyrics of the moment
2011. december 23., péntek
Érdekes összefonódások 6: U96, Rollergirl, ATC, Jasper Forks
Ezúttal egy olyan úriember munkásságát vesszük górcső alá, aki a pop-tól kezdve az euro techno-ig sok mindenbe belekóstolt, s tette mindezt sikerrel. Ő nem más, mint Alex Jörg Christensen. Lehet a név nem cseng ismerősen, de ha azt mondom U96, akkor már biztos dereng valami. Nos, Alex és csapata az 1991-es ’Das Boot’ című filmzene technósított adaptációjával helyezte el a tengeralattjárókról elnevezett formációt az elektronikus tánczene térképén. Persze nem ez volt az egyetlen emlékezetes momentumuk, hiszen olyan ópusszokkal gyarapították a zenei közkincstárat, mint a ’Love Religion’, az ’I Wanna Be A Kennedy’, a ’Love Sees No Colour’, a ’Club Bizarre’, a ’Heaven’, a ’Night To Remember’ és az ’Energie’.
A csapat taglétszáma és képviselt zenei stílusa – Euro Techno, Dance, Electro Pop, Hard style - állandóan változott, Alex, mint frontember és lemezlovas (a discogs szerint egyetlen U96 track-ben sem énekelt, és nem sok köze volt a számok komponálásához és formába öntéséhez – a szerk.) számított stabil, megingathatatlan alappillérnek. Nem ez volt az egyetlen referenciája, hiszen mellette maszekban más projektekbe is belefolyt (nyilvánosan vagy a háttérből). Egyik ilyen volt a Rollergirl. Alex Mallorcán ismerkedett meg Nicole Safft-tal, s eldöntötték, hogy közös zenélésbe kezdenek. Később nemcsak producer-énekes viszonyt ápoltak egymással, ugyanis Alex feleségül vette Nicole-t. A Rollergirl nevet a 'Boogie Nights' című filmben Heather Graham által megformált naív pornó sztár karakterről koppintották. A dallamos dance zenét jegyző formáció legnagyobb dobása a ’Dear Jessie’ volt, ami az első londoni Love Parade-n is felcsendült. Egyébként további érdekesség, hogy Nicole eleinte húzódozott a kamerától, így fordulhatott elő, hogy a ’Dear Jessie’ videóklipjében Julie Pecquet ugrott be helyette.
Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy Alex saját kiadót alapított King Size Records néven, ahol olyan híres produkciók jöttek ki, mint R.O.O.S. ’Instant Moments’-sze, Billy Hendrix ’Body Shine’-ja, Liquid Child ’Diving Faces’-ze, Carlos ’The Silmarilla’-ja és AMbassador ’One Of These Days’-ze. A kommerszebb vonal is megérintette, s olyan előadók producere lett, mint Paul Anka, Right Said Fred, Prince Ital Joe feat Marky Mark, valamint az ATC (A Touch of Class rövidítéseként).

Utóbbi egy tudatosan összerakott euro dance csapat volt, angol, olasz, ausztrál és új-zélandi tagokkal. Első single-jük, az ’Around The World’ (egy orosz csapat a Ruki Vverh! ’Pesenka’ című számának cover verziója), ami hat héten át vezette 2000-ben a német slágerlistákat, később az angol és amerikai chart-okon is előkelő pozíciót ért el. 'Planet Pop' című első albumuk is jól fogyott, köszönhetően az ’Around The World’ zenei nyomdokain haladó ’My Heart Beats Like a Drum’-nak. További érdekesség, hogy André Tanneberger aka ATB beperelte a banda kiadóját, emiatt névváltoztatásra készültek, így lettek A Touch of Class. Korábbi sikereiket nem tudták meg sem közelíteni, így 2003-ban a feloszlás mellett döntöttek.
Alex napjainkban is aktív, az aktuális zenei trendekhez simuló új alteregója a hangzatos Jasper Forks lett. 2010-ben kiadott első single-je, a piano house ösvényén haladó ’River Flows In You’ volt, amit az ’Alone’ követett 2011-ben.
Források: U96 discogs, Alex Christensen Official Website, King Size Records catalog

alex christiensen,
atc,
érdekesség,
jasper forks,
összefonódás,
rollergirl,
u96
2011. december 20., kedd
Rare tape: Strictly Trance Symphony Live
Szerintem sokak nevében bátran kijelentjetem, hogy Slam Jr 1999-es 'Strictly Trance Symphony'-ja volt a korszak egyik legjobb hazai mixlemezeke. Aki bitorolja az eredeti cd-t az tudhatja, hogy a lemez hanganyagát 1999. augusztus 11-én élőben rögzítették a siófoki Flört Diszkóban. Tizenkét év után most előkerült egy videófelvétel, ami gyakorlatilag a teljes Slam Jr gig-et megörökítette. A hang és képminőség nem a legjobb, de attól még maximálisan átjön, hogy rengetegen voltak a helyszínen és óriási volt a hangulat.
Labels:
rare tape,
Slam Jr.,
strictly trane symphony,
videók
2011. december 19., hétfő
Arko Madley - Resonance 02 (2011 - December)
Pár nap csúszással ismét új epizóddal jelentkezik a Resonance podcast.
A mix vázát - csak úgy, mint az előző részben - ezúttal is a jobbnál jobb progi zenék alkotják, annyi különbséggel, hogy a kettes epizódba 1-1 techno zene is bekerült.
Minilogue 'The Leopard' című 2007-es zenéjét bátorkodtam legelőre betenni, mivel nem rég fedeztem fel magamnak, és egyből beleszerettem. Robert Babicz mostanság nagy kedvencem, szinte kivétel nélkül nagyon jó kis techno cuccokat készít. Ezúttal a Beautiful-t csodálhatjuk meg egy frankó Night Mix-ben. Alessandro Diga neve hallatán elsőre egy dél amerikai producerre gondolunk, pedig a projekt mögött egy holland fiatalember Martijn van Dijk rejtőzködik. A Diga féle 'Uitstel Van Executie' -t ezúttal Rikesto pazar átiratában tesztelhetjük. Juan Deminicis-ről a 'Rainbows' szerzőéről sokáig nem is tudtam! Deminicis egy argentín producer, tőle most 2 zenét is hallhatunk. Damabiah 'The Tears Of Maelysia' -t nem ragozom, egyszerűen csodás!! Aki figyelmesen követi Damabiah soundcloud-os profilját, az FREE be is zsebelhette ezt a számot, ugyanis a művész egy 100-as limit erejéig ingyenesen elérhetővé tette! Saiz és Guy J 'Meridian'-ja nálam a 2011-es év egyik TOP zenéje volt. Az alap és a dallam szerintem eszméletlen jól sikerült. Tovább menetelve ismét egy Diga szám következik Deepfunk "mélyen epikus" remixében. Az kilences track a 'Girl On Girl' egy valódi densz bomba, aminek a sub-ja majdhogynem szétfeszíti hangfalaink membránját. Aztán dobunk egy hátast, mert Jimmy Vlach Freemasons-ék 'Rain Down Love'-jének megremixelésével egy kisebb vokál csodát alkotott!
Jó hallgatózást és töltögetést kívánok mindenkinek, legközelebb egy hónap múlva jelentkezek új epizóddal!
Arko Madley - Resonance 02 (2011-December)
1. Minilogue - The Leopard (Extrawelt Remix) [Traum Schallplatten]
2. Robert Babicz - Beautiful (Night Mix) [Subtract Music]
3. Alessandro Diga - Uitstel Van Executie (Rikesto remix) [Southsight]
4. Juan Deminicis - Rainbows (Original Mix) [Pervurt Records]
5. Juan Deminicis - Rainbows (Reconstruction Dub Remix) [Pervurt Records]
6. Damabiah - The Tears Of Maelysia [Promo]
7. Henry Saiz & Guy J - Meridian [Bedrock Records]
8. Alessandro Diga - Show Us Your Ass (Deepfunk Remix) [Southsight]
9. Camelphat - Girl On Girl (Frieder Blume Remix) [Crossfrontier Audio]
10. Freemasons feat. Siedah Garrett - Rain Down Love (Jimmy Vlach Remix) [Promo]

2011. december 18., vasárnap
EP ajánló: Dio S - 3rd Child
Immár a hetedik Stellar Fountain kiadvány készülődik meghódítani a e-zeneboltok virtuális polcait. Dio S aka Dionisis Sternaras nem számít már ismeretlen névnek a szcénában, hiszen eddigi release-szeit olyan ismert figurák "lájkolták", mint Eric Prydz, Kosmas Epsilon, Chloe Harris és Cid Inc. Dio S karrierje hazájában Görögországban lemezlovasként kezdődött még 1995-ben. Már ekkoriban is egyedi ízléssel válogatta és pakolta egymás után a bakeliteket főleg a lélekkel teli, de haladó szellemiségű house farvizén, megspékelve mindezt némi techno feeling-gel. 2005-ben adta producerkedésre a fejét, s mint azt a fentebb mellékelt ábra mutatja ez nem bizonyult rossz húzásnak. Az évek során olyan kiadóknál jöttek ki a produkciói, mint a Method, a Soho Music Movement, az Atlant Digital, a Solid Fabric, a Maktub, az Epsilon Trax, a Sick Watona és a Baroque. Erre az impozáns listára iratkozik most fel a Stellar Fountain.
A '3rd Child' eredetije egy különleges groove-val ellátott house szerzemény. Ez persze még önmagában kevés lenne a sikerhez. Dio hozza a rá jellemző deep-es textúrákat is. A kiállásban aztán minden kiszáll, s egy lefolytott breakbeat betéttel karöltve egy figyelemre méltó string dallam bújik elő a filter mögül. A folytatásban is még találkozunk plusz meglepikkel, például egy xilophon is felcsendül, ami hallatán én egyből a nu jazz-re asszociáltam.
The Stain aka Bán Zoltán verziója is megér egy misét. Vagány tech house alapra helyezte az eredeti textúrákat, persze a rá jellemző lélekemelő deep-es attitűddel ügyesen keverve. A baseline itt is viszi a prímet, utat találva a gyomrunk irányába, már ha valami dögös soundsytem-en döngetjük az ominózus darabot. Sub nem marad szárazon! Must have! A megjelenés tehát 2012. január 9! Kéretik bejegyezni a határidőnaplókba!
Dio S - 3rd Child
Label: Stellar Fountain
Katalógus szám: SF 007
Várható megjelenés: 2012. január 9
Stílus: House, Deep House
Producer: Dionisis Sternaras
Tracklist:
1. 3rd Child (Original Mix) (9:04)
2. 3rd Child (The Stain Remix) (7:12)

bán zoltán,
dio s,
ep ajánló,
stellar fountain,
the stain
2011. december 15., csütörtök
Lyrics Of The Moment Vol. 65.: Massive Attack feat Shara Nelson - Unfinished Sympathy
Massive Attack feat Shara Nelson - Unfinished Sympathy
I know that I've been mad in love before
And how it could be with you
Really hurt me baby, really cut me baby
How can you have a day without a night
You're the book that I have opened
And now I've got to know much more
The curiousness of your potential kiss
Has got my mind and body aching
Really hurt me baby, really cut me baby
How can you have a day without a night
You're the book that I have opened
And now I've got to know much more
Like a soul without a mind
In a body without a heart
I'm missing every part
[x5]
Labels:
downtempo,
lyrics of the moment,
massive attack,
shara nelson
2011. december 13., kedd
Deep Zone presents Best Of 2011 Chart
A decemberi Deep Zone Musix top 10-es chart-ja ezúttal rendhagyó „kiadással” jelentkezik. Erik, Mira, Arko és Grey ezúttal az esztendő huszonöt legjobb zenéjét gyűjtötte össze. Mivel tervezünk részletes évösszegző írást, így nagyon nem részletezném előre, hogy milyen esztendőt zártunk, maradjunk annyiban, hogy jót. A listákkal kapcsolatban: vannak átfedések, például Hartmut Kiss 'Water Games'-sze (Eelke Kleijn átiratában), Evren Ulusoy 'Fade To Blonde'-ja (Ormatie remixben), Quardo Rossi 'Atmosphere Wood'-ja, MiraculuM 'Seismic Feather'-je, Tom Glass 'Naive'-ja, Martin Roth 'Deep Style'-ja, East Cafe 'Another Lonely Thursday'-je többek listáján is szerepel. Aki az elmúlt évet „átaludta” volna az alábbi felsorolást böngészve, hamar képbe kerülhet. Jó csemegézést!
Deep Zone presents Best Records of 2011 Chart
Arko Madley
1. Nick Warren - Buenos Aires [Hope Recordings]
2. Tvardovsky – Under The Mask [Particles]
3. Miraculum - Good Morning Angel (Original Mix) [Mistique Digital]
4. Hartmut Kiss - Water Games (Eelke Kleijn's Vintage Remix) [Definition Records]
5. Evren Ulusoy - Annet (Original Mix) [Seamless Records]
6. Addex – Metamorphosis (Original Mix)[LoveZone]
7. B.Craack - Crazy (Moti Brothers Remix) [Baroque]
8. Sebastian Garuti & Matias Chilano - Lucia (Original Mix)[Mistique Music]
9. Hiatus - Third (Max Cooper Remix)[Last Night On Earth]
10. Etnia - Sollar Valley (Original Mix) [Mistique Emotion]
11. Tom Glass - Naive (Nick Warren's Psychedelic Wheel Mix) [Hope Recordings]
12. Guy J & Henry Saiz - Meridian (Original Mix) [Bedrock Records]
13. Quardo Rossi - Atmosphere Wood (Original Mix) [Aeternum Digital]
14. Ivan Nikusev & Wav-E - Aurora (Airwave Breaks remix) [Mistique Music]
15. Moshic - Reality Illustrated (Original Mix) [Contrast]
16. Asten - Evening Story (Original Mix) [Deep Tune]
17. Adele - Rolling In The Deep (Jimmy Vlach Remix) [Promo]
18. Henry Saiz feat. Anneke van Giersbergen - Come Wander With Me [Natura Sonoris]
19. Moti Brothers Feat. Troy Denari - Where I Belong [Itom Records]
20. Damabiah - Au Paradis [Natural Sonoris]
21. Soulfinder - Never Let Go (Original Mix) [Mistique Music]
22. Blackfeel Wite - Amnesia (Original Mix) [Moonbeam Digital]
23. Andrea Suglia - The Beach [Energostatic Records]
24. Martin Roth - Deep Style [Anjunadeep]
25. Secret Cinema & Egbert - Topaz (Original Mix)[Gem Records]
Erich Von Kollar
1. Evren Ulusoy - Fade To Blonde (Ormatie 'Brunette' Mix) [Proton Music]
2. Daniel Banker - The Request (Deepfunk Remix) [Aegyptia]
3. Sasha - Cut Me Down (Pablo Acenso Remix) [Promo]
4. Alessandro Diga - April's Sun (Exoplanet Remix) [Particles]
5. Ormatie - Only (Original Mix) [Balance Music]
6. Marc Romboy Vs. Stephan Bodzin - Telesto (Martin Buttrich Remix) [Bedrock Records]
7. Beat Factory Feat. Stamina - Lets Take A Walk (Original Mix) [Balance Music]
8. Djamel - Voyeurism In High Definition (Original Mix) [Process Recordings]
9. Lank & Zajac - Juice Box (Original Mix) [Mesmeric]
10. dPen - The Path (Deepfunk Remix) [Indigo Records]
11. James Zabiela - Blame (Robert Babicz Remix) [Hope Recordings]
12. East Cafe - Another Lonely Tuesday (Original Mix) [Silk Textures]
13. Guy J - Sahara (Original Mix) [Bedrock Records]
14. Juan Deminicis - Behind The Shadow (Original Mix) [Stripped Digital]
15. Egostereo & Cid Inc. - Tokai (Solee Remix) [Mcgroove Records]
16. MiraculuM - Seismic Feather (Original Mix) [Balkan Connection]
17. Oscar Vazquez - The People Dream (Original Mix) [Balkan Connection South America]
18. Steve Slight - Triton (Original Mix) [Rhythm Converted]
19. Eelke Kleijn - Nu Gaat Het Los (Evren Ulusoy Remix) [Manual Music]
20. Schiller - I Feel You (Boral Kibil & Mahmut Orhan Remix) [Promo]
21. Moshic - Una Hamm (dPen Remix) [Contrast Records]
22. Guy J - Azimuth (Silinder Remix) [Promo]
23. The Bluestorm - Icelandic (Pole Folder Remix) [Festival Lounge Limited]
24. Underset - Berlin (Original Mix) [Balance Music]
25. Deepfunk - Monday (Original Mix) [Outside The Box Music]
Greyloop
1. Smart Wave - Soulmates (Nomean Remix) [Stellar Fountain]
2. Inkfish - Early Morning (Magnetique Remix) [Inkfish Recordings]
3. Tom Glass - Naive [Hope Recordings]
4. Adam Antine - Maglinant (Incolumnis Remix) [JOOF V.2]
5. Frank Orff - Hibiscus [Hope Records]
6. Quardo Rossi - Atmosphere Wood [Aeternum Digital]
7. Andrea Bertolini - Blue Ocean (Gai Barone Remix) [Tribal Vison]
8. Guy J - Sahara [Bedrock]
9. Stimpack - Internal [Particles]
10. Tom Eales & Ella - A Stroke of Luck (Deepfunk's Royal Flush Remix) [Stripped Recordings]
11. Evren Ulusoy - Fade To Blonde (Ormatie 'Brunette' Mix) [Proton Music]
12. Hartmut Kiss - Water Games (Eelke Kleijn's Vintage Remix) [Definition Records]
13. East Cafe - Martinique (Exoplanet Remix) [Mistique Music]
14. MiraculuM - Seismic Feather (Original Mix) [Balkan Connection]
15. Spooky - Belong (Igor Cold Unofficial Remix) [Promo]
16. Cid Inc - Caustic [Replug]
17. John 00 Fleming - Finding Ganesha [JOOF]
18. Cream Sound - Crunching (Ri9or Remix) [Festival Lounge Records]
19. DC Project & RedLoft - On the couch (Dark Soul Project remix) (Mistique Music)
20. Cid Inc - Blizzard (Cid Inc Daiichi Unit1 Mix) [Replug]
21. Gus Gus - Selfoss (Deepfunk's Unofficial Remix) [Promo]
22. Frede Goto - My Dark Side (Dark Soul Project Remix) [Mistique Music]
23. Oliver Lieb - Epsilon Eridani [Bedrock]

25. Robert Babicz - Pink Trees [Bedrock Remix]
MiraculuM
1. David Granha - Show Us Your Ass (Deepfunk Remix) [Southsight]
2. Tom Glass - Naive (Nick Warren's Psychedelic Wheel Mix) [Hope Recordings]
3. Daniel Mehes - Sparkling Depth [Flow Records]
4. Viker Turrit - Devina [Orange Stripes]
5. Gus Gus - Selfoss (Deepfunk's Unofficial Remix) [Promo]
6. Damabiah - L'Arbre De Vie [Natura Sonoris]
7. Hartmut Kiss - Water Games (Eelke Kleijn's Vintage Remix) [Definition Records]
8. Damabiah - En Attendant Mieux Des Hommes [Natura Sonoris]
9. Ian O'Donovan - Aurora Borealis (Henry Saiz 70's Remix) [Bedrock Records]
10. Oliver Prime - Eye Searching [JOOF Recordings]
11. Alain Ho - Into A Deep (Hot Toddy Remix) [The Exquisite Pain Recordings]
12. East Cafe - Another Lonely Thursday [Silk Textures]
13. Damabiah - Irminsul, Le Pilier Du Monde [Natura Sonoris]
14. Henry Saiz - The Way The Sunlight Plays Upon Her Hair [Natura Sonoris]
15. Death On The Balcony - Long Ago [Airdrop Records]
16. Alfoa - Largo (Stefan Djordjevic Remix) [Underground City Music]
17. Viker Turrit - Pegasus [Orange Stripes]
18. Max Cue - Fame-Status (Ode 2 Chinmaya Dunster) [Promo]
19. Viker Turrit - Ikarus [Orange Stripes]
20. Deepfunk - Upon A Lilac Sea [Lowbit]
21. Damabiah - The Landscapes Dessinateur (Ian O'Donovan's Skyscape Remix) [Natura Sonoris]
22. Art Of Trance - The Horn [Porcupine Records]
23. Mathew Jonson - Learning To Fly [Minus]
24. Evren Ulusoy - Fade To Blonde (Ormatie 'Brunette' Mix) [Proton Music]
25. Ryan Davis - Sideways [Traum]

arko madley,
deep zone charts,
erich von kollar,
Grey,
miraculum,
top 25
2011. december 12., hétfő
Rare Stuff: Dj Gogo - Deep
A svájciak elektronikus zenei platformon betöltött újkori szerepéről már korábban értekeztem az 'Érdekes összefonódások' sorozat negyedik részében. A 2000-es évek derekán viszont egy derék svájci névétől volt hangos a tribal/progressive szcéna, mégpedig Peter Sacco-tól aka Dj Gogo-tól. A dj-ként napjainkban is aktív house mester produkciói 1998 és 2003 között szinte kihagyhatatlanok volt a stílusban született válogatásokról, dj mixekről. A sötét, törzsi energiától feszülő house irányzat fényének megkopásával ő is "eltűnt" a színtérről. Munkásságát 2001-ben egy dj mixen is megörökítette, melynek a 'Deep' címet adta (reflektálva a lemez anyagára).
Kezdésnek a prog klasszikusok egyik rettenthetetlen darabját, Datar-ék (Danny Tenaglia, Tarrantella, Redanka) 'B'-jét kapjuk egy, az eredeti verzióhoz képest sokkal húzósabb Tenaglia adaptációban. Az élő mix szépsége az első átfedésnél rögtön megérint, a dj szépen korrigálja a sebességkülönbséget. Gogo remixerként sem utolsó, ezt bizonyítja Josef's Ruhe 'Zürihorn'-jánál. A sötét, tribal textúra és egy hipnotikus, elnyújtott effekthang jelenti az esszenciáját a darabnak, minderre ráhelyezett egy harapós baseline-t. Ezt követően a Gogo blokk és a megkezdett sound is folytatódik az 'Adyssa'-val és az 'Anjuna'-val. Halo Varga csengő-bongó 'Future'-re még mindig üt, Green Velvet 'Flash'-se nem különben. Itt egy kevésbé agyonjátszott (de a hangminták alapján tipikus) Timo Maas verziót hallhatunk (nem a Dirty Dub mixet). Hetediknek a mix legállatabb muzsikáját tartogatja Peter. Manhattan vadóc acid-del felvértezett 'Psychomanteus'-szára garantáltan mindenki felpattan majd a fotelből. Igazi energiabomba, deep hangokkal és effektekkel megspékelve. Jimmy Van M 'E.C.I - P.S' szintén bejáratott 12 inch-es, az eufóriát okozó lemezek korából, elnyújtott felvezetéssel és katarzissal felérő hangrobbanással. Paul Rogers 'Spaces'-ze már dallamosabb vizekre evez, a záró Fused 'Spaced'-je pedig leheletfinom atmoszférájával teszi fel az i-re a pontot (kicsit Anacrusan 'In My Mind-ját idézi fe la hallgatóban).
DJ Gogo – Deep
Label: Energetic Records
Katalógus szám: ENE185
Ország: Svájc
Megjelent: 2001
Stílus: Progressive House, Tribal
Dj mix: Dj Gogo
Tracklist:
1. Datar - B (Danny's Love Parade 2000 Dub) (8:21)
2. Josef's Ruhe – Zürihorn (DJ Gogo Remix) (8:28)
3. DJ Gogo – Adyssa (8:43)
4. DJ Gogo – Anjuna (Thursday Night Mix) (6:18)
5. Halo Varga – Future! (Original Mix) (7:57)
6. Green Velvet – Flash (Timo Maas' Mix) (5:48)
7. Manhattan – Psychomanteus (The Chemical Dangers Mix) (9:09)
8. Jimmy Van M – E.C.I - P.S (Original Mix) (8:24)
9. Paul Rogers – Spaces (5:23)
10. Fused – Spaced (4:58)

dj gogo,
dj mix,
progressive house,
rare stuff,
Tribal
2011. december 11., vasárnap
Back In Time Vol.5.: Bronski Beat – Smalltown Boy
Maradunk a ’80-as években, és Nagy Britanniában. A Bronski Beat elnevezésű szintipop trió — Jimmy Sommerville (ének), Steve Bronski, Larry Steinbachek (billentyűsök, ütősök) — a meleg társadalom szócsöveként fogalmazott meg éles társadalomkritikát. Első, egyben legnagyobb slágerükben az 1984-es ’Smalltown Boy’-ban a szexuális diszkrimináció ellen emelték fel a hangjukat.
Ez nem volt véletlen, hiszen mindhárman nyíltan vállalták másságukat, szövegeikben politikai kommentárokat fűztek a melegekhez kapcsolódó témákban. Annak ellenére, hogy a 80-as évek elején sok banda hirdetett a melegek felé nyitottságot, a Bronski Beat az elsők között foglalkozott a homoszexuálisok problémáival. A trió 1985-ben duóvá redukálódott, ugyanis Sommerville kivált és a The Communards-ban, majd később szóló előadóként folytatatta.
Sommerville, Bronski és Steinbachek egy három hálószobás lakást bérelt közösen London délnyugati részén, ekkor jött az ötlet, hogy bandát alapítanak. A Bronski Beat 1983-ban alakult meg. A csapat 1984-ben, mindössze kilenc fellépés után leszerződött a London Records-szal. A debütáló single-ük a ’Smalltown Boy’ óriási siker lett. A történet egy fiúról szól, akit a családja száműz otthonról, mert homoszexuális. A dal az Egyesült Királyságban a harmadik, Amerikában negyvennyolcadik, Ausztráliában pedig a hetedik pozícióig kapaszkodott fel. A track-hez Bernard Rose rendezésében készült egy elgondolkodtató videó is, melyben Sommerville buzgón igyekszik barátokra szert tenni az uszodában, ezt követően egy meleg ellenes banda támad rá a nyílt utcán. Egy rendőr kíséri haza az incidens után, emiatt kénytelen elhagyni otthonát, szüleit (a rendőr szerepében egyébként Colin Bell, a London Records marketing menedzsere bukkant fel).
A dal utóéletét tekintve szintén népszerű alapanyagnak bizonyult filmzeneként ('Edge Of Seventeen', 'Queer As Folk'). Elektronikus zenei szempontból a ’Smalltown Boy’ egyik legfrissebb és legéletképesebb remix verzióját a Supermode duó (Axwell & Steve Angello) jegyzi 2006-ból. A fődallamot a ’Smalltown boy’-ból, a vokált pedig a ’Why’ című ópuszból rakták egymás mellé. 1997-ben a Legato trió is átgyúrta a track-et. A végeredmény abszolút tánctér orientált lett, persze a fődallamot nem felejtették el használni. (Forrás: wikipedia)

back in time,
bronski beat,
jimmy sommerville,
szintipop
2011. december 10., szombat
A hónap videója: Chriss Ronson feat. Adri - Don't Look Down
Bár az alábbi videó kapott hideget bőven én most némileg a védelmembe venném. A zene abszolút rendben van, hangulatos, break alapokon nyugvó szerzemény, ami ügyesen lavíroz a kommersz határán innen. Adri hangja hozza a becsületes átlagot, magyaros angolsága pedig azt a különleges ízt biztosítja, amitől a magunkénak tudjuk érezni. A videót Molnár Béla (A BPM feje) rendezte, akinek fontos szerepe volt Chriss Ronson karrierjének alakulásában, ezúttal a kamera mögött igyekezett maradandót alkotni. Tény, hogy a képek kicsit életlenek helyenként, a sztori se extra, de legalább nem egy újabb a "dj játszik, a közönség megőrül" sablon. A londoni bolyongásba pedig allegórikus dolgokat is beleláthatunk. Amiért még a hónap videója címet kapja az az, hogy a magyar "vezető" dj-k szinte egycsapásra kivonultak a klippiacról, de Chriss bevállalta, hogy így is kilép a nagyközönség elé. S ha mindez nem lenne elég a Soundcloud-ról a szám Radio Edit-te ingyen beszerezhető!
Labels:
chriss ronson,
hónap videója,
ingyenes letöltés,
molnár béla
2011. december 8., csütörtök
Back In Time Vol 4.: Visage – Fade To Grey
Szomorúan kell megjegyeznem, hogy a mai felgyorsult világban alig-alig van ideje a producereknek arra, hogy egy-egy remekművük készítésével kapcsolatban plusz információkat osszanak meg a rajongókkal. Éppen ezért ismét az időgépet hívom segítségül, hogy 1980-ba repítsen vissza, s egy ősklasszikus kulisszatitkait ismerjük meg.
Az esztendő egyik legnagyobb dobását a Visage nevű brit formáció követte el ’Fade To Grey’ címmel. A Polydor Records gondozásában kijött anyag a banda második single megjelenése volt, egyben bebetonozta helyüket a tánczene történelemkönyvébe. Az Egyesült Királyságban nyolcadik, míg Németországban és Svájcban listavezető pozícióig jutott. A zene struktúráját Billy Currie és Chris Payne álmodta meg, Midge Ure pedig a szövegért volt felelős. Steve Strange közösen vett énekórákat Ure-val, hogy maga is részese legyen a produkciónak, a hangját viszonthallja a felvételen. Gary Numan az egyik vele készített interjúban a következőket mondta: „Chris és Billy voltak a ’Fade To Grey’ megszületésének legfontosabb mozgatórugói. A ’79-es turném sound check-jei közben dolgoztak rajta. Cedric (Sharpley, aki a Numan-t kísérő zenekar dobosa volt) szintén vastagon benne volt az ekkoriban még ’Toot City’ címen futó számban.”
1999-ben egy tévéműsorban Steve Strange azt állította, hogy az ő ötlete volt az angol és francia nyelv kombinálása a szövegben (ezt az állítás Ure erősen vitatta). A tény az, hogy a Currie & Payne-féle eredeti felvételben már ott volt a francia szöveg, mielőtt még Ure és Strange a képbe kerültek volna. A szöveget a manapság is Franciaországban élő Payne jegyezte. A francia vokált egy fiatal luxemburgi diáklány Brigitte Arendt énekelte fel, aki ekkoriban a szintén a csapathoz tartozó Rusty Egan barátnője volt.
A track-et valódi kultusz övezi, rengeteg előadót ihletett meg. Egy raklapnyi feldolgozást ért meg (volt, aki csak bizonyos részeket használt fel az eredetiből). Kylie Minogue-tól kezdve, az U96-on, Datura-n, Kelly Osborne-on és Tizino Ferro-n át sokan próbáltak így maguk számára sikert kovácsolni. Számomra legjobban Mark ’Oh 1996-os techno átirata tetszett, ami kicsit karakteresebb ritmusszekcióval, gyorsabb tempójával a tánctereken is fogyaszthatóvá tette a komótosabb eredeti verziót. (Forrás: wikipedia)

elektronika,
fade to grey,
gary numan,
kylie minogue,
mark oh,
u96,
visage
2011. december 7., szerda
Lyrics Of The Moment Vol. 64.: Adam F - The Tree Knows Everything
Adam F feat. Tracey Thorn - The Tree Knows Everything
(Verse one)
Looking back on the memories
And the way we used to live
I remember that old sign to London
By the river 'cross from the bridge
At seven the bell used to ring
From up on the hill
We've moved on from yesterday
Time back then stood still
Call to the children come in
They would relentlessly sin
The baby that cried
Would be masked by the wind
And you'd open your arms
And hold me close in
And we thought and we thought
With our love and own piece of mind
And we fought and we fought
We didn't understand
But the tree wasn't blind
(Chorus)
Movin' on from yesterday
Let it pass you by
But the tree knows everything
Movin' on from yesterday
Gonna let you go n pass you by
But the tree knows everything
Knows everything
(Verse two)
Looking back on the memories
And the way we used to live
I remember that old sign to London
By the river 'cross from the bridge
At seven the lights would go out
Down at the mill
We've moved on from yesterday
Time back then stood still
Call to the children come in
They would relentlessly sin
That baby that cried
Would be masked
By the wind
And you'd open your arms
And hold me close in
And we thought and we thought
With our love and own piece of mind
And we fought and we fought
We didn't understand
But the tree wasn't blind
(Chorus)
Movin' on from yesterday
Let it pass you by
But the tree knows everything
Movin' on from yesterday
Gonna let you go n pass you by
But the tree knows everything
Knows everything
And we fought and we fought…
And we fought and we fought…
And we fought and we fought…
And we fought and we fought…
We've moved on from yesterday…
…but the tree wasn't blind
Labels:
Adam F,
drum and bass,
lyrics,
lyrics of the moment,
tracey thorn
2011. december 5., hétfő
Albumajánló: Speedy J - Loudboxer
Bár a 'Loudboxer' nem mai csibe (2002-es egészen pontosan), viszont ma is van mondanivalója a hallgatói számára: a nem dallamos is lehet tetszetős! A 'Loudboxer' nem más, mint egy utazás a fémes minimáltól kezdve a kőkemény zúzdáig át a techno világában a holland guru Joachim Paap aka Speedy J prezentálásában.
Az első három szám ráhangol a keményebb részekre. Már-már deep-be hajló indítás, úszós hangok asszimetrikus dobalap, visító cinek, ciripelő géphangok. A negyedik számmal ('Sonof') kezdetét veszi a felpörgés. Az album legerősebb 20 perce ezután következik. A mixek mértani pontosságúak, a 'Bihum' elektrós alapjához zakatoló ütemek társulnak, észre se vesszük és egy interlude következik ('Inter Zil'). Sátánivá torzított értelmetlennek tűnő, de kivehetően angol szövegelés még inkább durvítja a helyzetet. Ezután az album legkeményebb száma a vinyl-en is megjelent 'Krekc' következik (Dj Rush és Umek remixeivel)! A szám közepén majdnem kétperces kiállás, filter és egyéb tudatmódosító effektek, mintha egy úrhajó szállna le éppen ufókkal a fedélzeten, majd a robbanás és újra zakatol a mix! A 9. szám úgyszintén pörgeti a tudatot rendesen, nekem Chris Liebing 'Analog' című száma jutott róla eszembe. A 10. szám a 'Bugmod', ami úgyszintén megjelent vinyl-en, amit a valamit magukra adó techno dj-k erős rotációban pörgettek. A 11. szám a 'Krekc' élőben rögzített változata, ami meglepően illik a mix ívébe, és a frenetikus hangulat a sikítozásokból maximálisan visszajön. Esztelen elszállások, begyorsulás, lefilterezés, Scooter közönségét meghazudtoló ujjongás. Az album a vége felé se fásul be, hozza a friss, remekbe szabott technikai megoldásokat, amit a vájt fülű hallgatók elvárnak egy techno lemeztől. Mert ez egy vérbeli techno korong. Az utolsó track több szempontból is érdekes: a 'Pannik' egy elég régi Speedy J szám (még a síp hőskorából), s mint a címe is mutatja nem egy altatódal lágyságával ringat el. Torz, hardcore utánérzésű dob, majd sejtelmes string viszi a vonalat tovább. Kitűnő remix, az eredetiből a vinyogós, kevésbé ideillő részt mérsékelték, a jellegzetes "Tom" hang fel- és lefilterezve végigkíséri az egész számot. A végén a gerincet adó string úszik a végtelenbe tovább.
Mintha egy napunkat követnénk végig- ébredés, ráhangolódás, napi dömping, zakatoló életritmus, pihenés, relaxáció és álomba szenderülés. Összességében véve 10-es skálán a maximumot éri, ajánlom minden igényes zenére vevő embernek.
Speedy J – Loudboxer
Label: NovaMute
Katalógus szám: NoMu093CD
Ország: Németország
Dátum: 2002. június
Stílus: Techno, Experimental
Producer: Joachim Paap
Tracklist:
1. Reente (3:30)
2. Aesop (2:44)
3. Cement (1:49)
4. Sonof (4:20)
5. Freq (2:10)
6. (Bihum) (3:36)
7. Inter Zil (0:51)
8. Krekc (7:30)
9. Sevntrak (8:30)
10. Bugmod (4:43)
11. Krikc Live (1:10)
12. Cop Roll (5:14)
13. Bark Decks (3:23)
14. Stroker (4:12)
15. Pannik Rmx (7:41)
HALLGASS BELE A SZÁMOKBA ITT!

albumajánló,
artist albums,
elektronika,
experimental,
mixed,
speedy j,
szerzői album,
techno
2011. december 4., vasárnap
Albumajánló: Cj Peeton - Mesmerized LP
Egy újabb mérföldkőhöz érkezett a Stellar Fountain Records. A hivatalosan 2011. december 26-án megjelenő hatodik release-szükkel az első nagylemezüket bocsátják útnak a fiúk a promo pool-ok és e-zeneboltok meghódítására. Talán nem meglepetés, hogy az első LP-t olyas valaki jegyzi, aki már több színtéren is letette a névjegyét, s otthonosan mozog szinte minden stílusban. Ez az illető nem más, mint Cj Peeton.
Az album szerződtetésének a története a következő volt. Ottó pár hónappal ezelőtt feltöltött egy videót a youtube-ra, melyben a megjelenésre váró 'Mesmerized LP'-jének a számait prezentálta. A cumóra akkor még senki sem jelentkezett be. A Stellar élve a lehetőséggel és a személyes ismertséggel azonnal lecsapott a minőségi hallgatni valóra. Azért itt ki kell emelni, hogy Ottó maximálisan partner volt a közös munkában, s úgy adta oda az albumot, hogy tudta a Stellar még újnak számít a piacon, s ezzel azt a kockázatot is bevállalta, hogy a kis label révén nem jut el majd annyi emberhez a zenéje, mintha egy major kiadóval szerződött volna le. Persze kockázat nélkül nincs nyeremény sem! Az első pár beérkezett feedback alapján bátran mondhatjuk: sokak kedvence lesz ez a lemez, mivel több stílust ölel fel és zeneiségével messze kiemelkedik a felhozatalból.
A 'Mesmerized Pt 1' szép intro után törtütemmel kedveskedik, miközben az atmoszféra és a a csodaszép zongorafutam gondoskodik a hipnotizálásunkról. A 'Mesmerized Pt 2' ott folytatja, ahol az első rész abbahagyta. Itt is a tört adja a sodrást, mellé a piano és a háttérben dolgozó string-ek pedig ismét ellentmondást nem tűrően varázsolnak elénk egy imádni való miliőt. A 'Cold As Ice' meglepetése, hogy Ottó dubstep alapokra helyezte a jazzy feeling-ű textúrákat. Hogy ez a kettő milyen jól szól együtt, azt ti magatok is lecsekkolhatjátok! A 'Levitation' maga a megtestesült nyugalom, a béke szigete, egy hely, ahová elbújhatunk a világ elől. A 'Weird Nature' dallamával Chicane legszebb éveit idézi meg a hallgatóban, majd a természet hangjai is beszállnak az utazásba. Ezt de szívesen hallanám egy Cafe Del Mar válogatáson! A 'Chill At The Beach-el veszi kezdetét a táncoltatós szekció. A forró dallam és az abszolút nyári hangulat magasan viszi a prímet, mindez deep house struktúrába öntve. A 'Flowers' némi elektrót is odtesz a baseline kísérőjeként, egyébként maga a kiállás komolyzenei szerzőket meghazudtoló komplexitásával hívja fel magára a figyelmet. A 'Slave Of Dreams' a 'Mesmerized' part-ok hangulatához kanyarodik vissza, a kiállásban itt is megvilágosulunk, ez az igazi zenei mennyország! Az 'Utopia Sounds' vidám akkordjaihoz funky gitár riffek is simulnak, ami hallatán a lazulást és a gondtalan szabadságot asszociáljuk.
Nagyon profi anyagot hozott össze Cj, ami ideális ajándék lehet a karácsonyfa alatt! Még a végén az ősök is táncra perdülnek tőle!
Cj Peeton - Mesmerized LP
Label: Deep Zone
Katalógus szám: SFR 006
Megjelenési dátum: 2011. december 26
Stílus: Chill Out, Dubstep, Deep House
Producer: Szattelmayer Ottó aka Cj Peeton
Tracklist:
1. Mesmerized Pt 1. (6:53)
2. Mesmerized Pt 2. (7:46)
3. Cold As Ice (Instrumental Mix) (5:23)
4. Levitation (6:22)
5. Weird Nature (6:57)
6. Chill At The Beach (6:08)
7. Flowers (6:26)
8. Slave Of Dreams (6:48)
9. Utopia Sounds (6:36)
CJ Peeton - Mesmerized P1 (Original Mix) - preview- SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Mesmerized P2 (Original Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Cold As Ice (Instrumental Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Levitation (Original Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Weird Nature (Original Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Chill At The Beach (Original Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Flowers (Original Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Slave Of Dreams (Original Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records
CJ Peeton - Utopia Sounds (Original Mix) - preview - SFR006 by Stellar Fountain Records

Chill Out,
cj peeton,
Deep House,
dubstep,
stellar fountain,
szerzői album
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)