2010. november 4., csütörtök

Talla 2XLC Goes Pulsedriver Presents Techno Club Vol. 11

Már nem emlékszem rá pontosan, de azt hiszem, hogy az ezredforduló derekán tört ki az a fajta láz, ami aztán a Techno Club mixsorozatot hosszú évekig végig elkísérte, és amely zenei világnak akkor közel 20 évesen én is a részese lehettem. Németország mindig is központi szerepet töltött be az elektronikus zenei élet területén. Olyan előadók neveit, mint Paul van Dyk, Oliver Lieb, Dj Tandu, Tillman Uhrmacher vagy Tomcraft már jól ismerte minden elektronikus zenekedvelő. Viszont, hogy az előadókat ne csak hallomásból ismerjük, azért Talla 2XLC Techno Club mixei nagyon sokat tettek. Ez a kerek arcú, kissé pufóka germán olyan élő fellépésekkel és rádiós live mixekkel bombázta a népet, hogy szerintem nem is létezik olyan EDM fan Németország területén, aki ne hallott volna Talla-ról. Talán ennek a korszaknak tulajdonítható többek között az is, hogy a trance Németország fő zenei exportcikkévé vált, és ami mind mai napig változatlan formájában fen tudott maradni. Gondoljunk csak bele ott van a Vandit illetve az Euphonic kiadó, melyek pont ezen időszak alatt alakultak meg. Ezek a labelek még most is léteznek. A Vandit ugyan elég sokat vesztett a fényéből, de az Euphonic, mint kiadó még masszív bázist képez a manapság gomba módra szaporodó trance labelek között. A progresszívitást azonban manapság szinte nagyítóval kell keresnünk, és a trance mely műfaj még 10 éve a dicsőség fényében pompázott, most kissé megkopottan, ötlettelenül bolyong az elektronikus tánczenék világában. Jó példa persze most is akad, csak azt kevés kiadó követi. Jó lenne végre megint azt látni, hogy ismét vannak akik fantáziát látnak ebben a műfajban és összeszedve türelmüket, bátorságukat, és zsenialitásukat, újból életképes, innovatív stílust tudnak építeni. Viszont visszakanyarodva a Techno Club-hoz, mert hogy jelen post is erről szól, sorban a tizenegyedik lemezt a kezembe tartva csakis egyet tudok mondani, ez a korong minden idők egyik legjobb mixlemeze! Persze azért ezen a duplán is vannak pici, apró kis hibák, de ezek annyira nüansznyi dolgok, hogy az ember a lemezek hallgatása közben nem is törődik velük. Olyan neves előadók zenéi csendülnek fel, mint Bismark 'Make A Dream' -je, Ultra -ék Free -je, Marc O'Tool mega klasszikusa a 'Passenger', és még sorolhatnám tovább, de nem lenne értelme, ezeket a zenéket hallgatni kell. És persze ez csak az első lemez hanganyaga, amit Talla mester mixelészett össze. A második korongot a szintén német krapek, Pulsedriver hegesztette mixé. Yahel 'Devotion' -jét például Armin van Buuren remixében tesztelhetjük. A kommersz Crispy féle 'In & Out' -ot egy progi Signum átiratban meózhatjuk. Tovább folytatva a sort a többi zenével, mind mind csupa olyan előadók zenéit hallgathatjuk meg, ami a millennium idején nagy hatással volt az emberekre. Mind a kettő lemez nagyon egyben van. Aki kiváncsi, hogy milyen zenékre buliztak a régi trance fan-ek, annak ezt az albumot ajánlom a figyelmébe! Nem mondom azt hogy kötelező tananyag, mert kötelességből senki ne hallgasson zenét de úgy vélem, hogy aki nyitott a régebbi trance zenék irányába, annak megéri beszerezni eme kiadványt.

Talla 2XLC Goes Pulsedriver - Techno Club Vol. 11

Label: Dance Division
Katalógus szám:
DAD 500681 2
Ország: Németország

Megjelent: 2000
október 9.
Stílus: Trance, Progressive Trance

Dj Mix: Talla 2XLC & Pulsedriver

Cd1 - Mixed By Talla 2XLC
1. Bismark - Make A Dream (Extended Mix)
2. Roland Klein - Nexus Point (Jay Frog Mix)
3. Sean Dexter - Three Ways Of Humiliation
4. Phonetic - Atmosphere (Arne LII Remix)
5. Ultra - Free
6. Traveller - Bright Sign
7. Dustin Duval - Satisfaction (Elevation Mix)
8. Canalogue - Tribal Dreams
9. Nightclub - Frenchkiss (Misar Mix)
10. Ballroom - Passenger (Marc O'Tool Remix)
11. Karuma - On-Y-Va (DJ Tandu & DJ Mind-X Mix)
12. Dito - For Your Mind
13. Plastic Angel - Pascale (Plastic Angel Remix)
14. Flutlicht - Ahmea

Cd2 - Mixed by Pulsedriver
1. Yahel - Devotion (Armin Van Buuren Remix)
2. Crispy - In & Out (Signum Remix)
3. E.N.E.R.G.Y. - Desire
4. Alpha Breed - Missing Link
5. Tillmann Uhrmacher feat Peter Ries - Free
6. Allure - No More Tears (Abnea Remix)
7. Dogma - Dimension
8. Pulsedriver - Your Spirit Is Shining
9. Alex G. & Fame - Freedom (Green Court Remix)
10. Cape 4 - Africa (DJ Helios Remix)
11. DJ Kessok - Reality (Pulsedriver Remix)
12. De Leon - Fate
13. Franky Tunes - Creation
14. 2000: Canarias - Sunseeker

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése