2011. február 6., vasárnap

Markus Schulz Prágát is bevette

Már megszokhattuk, hogy az év elején érkezik egy ízlésformáló Markus Schulz dupla mix, mely egy ominózus város, partihelyszín hangulatát, hangzásvilágát hivatott prezentálni. A sor Miamival kezdődött még 2005-ben, majd 2006-ban Ibiza volt a soros, egy év kimaradt, s ezután jött Amszterdam, Toronto, Las Vegas, most pedig Prága a végállomásunk. Sokan a sorozat első három részét tartják igen meghatározónak, az utóbbi kettő különösebb vizet sem zeneileg, sem technikailag nem zavart. Ennek tükrében mindenki fokozottan készült, hiszen már a tavalyi év vége felé tudni lehetett, hogy újra Európa lesz a helyszín és exkluzív darabokkal találkozhatunk majd.
Az egyes diszk egy spéci intro-val nyit, amit nem más követett el, mint maga Markus csak Mikulas álnév alatt. Furának tűnik egy Eelke Kleijn zene rögtön másodiknak egy Schulz mixen, node most ezt a történelmi pillanatot is átélhetjük. Finom prog-os darabok érkeznek, de érezhetően a lemez közepére kicsit felkúszik a tempó. Van itt minden, ami zeneileg belefér Markus playlist-jébe. Egy kicsit talán túl sok a szürke és a sablonos zene (sőt a harmóniát fülelve a mix íve erősen csapkodó, a keverések döntő hányada fél percen belül lezajlik), de ezt a mai felhozatal 90 százalékára tuti rá lehet sütni. Négy zene volt, ami igazán megfogott, még pedig no name-nek számító Norin & Rad 'Segarra'-ja, az elnyűhetetlen Rex Mundi 'Sandstone'-ja, a dúdolgatásra is alkalmas DNS Project ft Madelin Zero féle 'Another day'-je 'illetve Danilo Ercole 'Below The Equator Line'-ja, amihez Basil O’ Glue szabott egy szenzációs progi köntös.
A második lemez is egy hihetetlenül briliáns bevezetővel kezdődik, amire frankón illik Skytech hibrid 'Sirens'-sze. Gyorsan kapunk az arcunkba egy csöppet hervasztó Aerofil féle tech-trance zúzdát, aztán mielőtt totál elszontyolodva éreznénk magunkat jön a felmentő sereg Erick Strong 'Heart Inside'-jával és Snatt & Vix feat. Alexandra Badoi 'Cold Shower'-ével. Utóbbi az elmúlt időszak egyik legdögösebb trance cucca. Aztán van még miért örvendjünk, hiszen Mike Foyle ismét begyújtotta a rakétákat, a 'Forty fanthoms' magasan kiemelkedik a második cd felhozatalából. Rex Mundi sem tud hibázni, a 'Valley of dreams' is karakteres alkotás lett. Innentől aztán gurul a gyógyszer, sajnos negatív értelemben, semmitmondó track-ek zárják a prágai utazást.
Utóbbi élmények tükrében azt kell, hogy mondjam elég gyengusra sikeredett a Prague '11-es mix. Nekem túl hektikus, túl gyors, és iszonyat sok sablonzene van rajta, pár egészen zseniális kivételtől eltekintve. Míg sokaknál a Las Vegas volt a mélypont én a kicsit bazári, céllövöldés trance-kel is puffogtató Prague '11-et érzem annak. Sorry Markus, de ez csak 6,5/10-et kap tőlem.

Markus Schulz - Prague '11

Label: Armada
Katalógus szám: ARMA 280
Ország: Hollandia
Megjelent: 2011. január 28.
Stílus: Progressive house, Trance
Dj mix: Markus Schulz

Cd 1
1. Mikulas – Praha
2. Eelke Kleijn – Monkey Movin’
3. Khomha – Rainy in the Night
4. Space Rockerz – Get Down City
5. MSJ – Crossing Planets (Basil O’ Glue Remix)
6. Saint X – Bounce
7. Norin & Rad – Segarra
8. Rex Mundi – Sandstone
9. Tucandeo – Lockdown (Big Room Mix)
10. DNS Project feat. Madelin Zero – Another Day
11. Danilo Ercole – Below The Equator Line (Basil O’ Glue Remix)
12. Snatt & Vix – Warp Drive
13. Pobsky – Dark Cloud (Markus Schulz Big Room Reconstruction)
14. P.A.F.F. presents Paul Spidey- Conductor of Death
15. Wippenberg – Phoenix

Cd 2
1. Mikulas – 50.05°N, 14.28°E
2. Skytech – Sirens
3. Aerofoil – Caress 2 Impress (Markus Schulz Big Room Reconstruction)
4. Erick Strong – Heart Inside
5. Snatt & Vix feat. Alexandra Badoi – Cold Shower (Markus Schulz Big Room Reconstruction)
6. Aaron Camz – Room To Breathe
7. Beat Service – Outsider
8. Mike Foyle presents Statica – Forty Fathoms
9. Thomas Cresine – Morse Code
10. Rex Mundi – Valley Of Dreams
11. Grube & Hovsepian – Invisible
12. Klauss Goulart – Turbulence
13. Why?!? – Lost
14. Mr. Pit – Backstage

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...