— Robert, mesélj valamit a hátteredről...— Svájcban szűlettem 1969-ben és 10 évig éltem ott. 10 éves koromban elkezdtem zongoraleckéket venni. Mindig érdekelt a zene, mindig fontos szerepet játszott az életemben. Mikor Olaszországba költöztem rádiós DJ-ként kezdtem dolgozni néhány helyi adónál, ezzel egy időben kezdtem klubokban is fellépni mint DJ. 1994-ben kezdtem felvételeket csinálni; eleinte csak olasz barátok részére, aztán 1995-ben kezdtem a Robert Miles projektet.
— Gondolom, Robert Miles nem az igazi neved...
— Nem az, azért választottam művésznevet, mert Olaszországban már van két DJ, akinek a neve ugyanaz mint az enyém - Roberto Milani -,úgyhogy úgy döntöttem, hogy megváltoztatom valami még nemzetközibb névre és azt hiszem, erre az angol névválasztás a legmegfelelőbb.
— Miért költöztél Angliába?
— Azért, mert úgy gondolom, hogy London a legfontosabb város a világon a zene szempontjából. Az összes újfajta zene itt születik és nagyon napra késznek kell lennie ahhoz, hogy benn tudj maradni ebben a körben. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy Londonba költözöm, a döntés azért is született, mert mindenképp meg akartam tanulni jól angolul, mivel szerintem ez nagyon fontos ahhoz, hogy bármit is csinálj a világban.
— Van Londonban saját stúdiód?
— Igen, minden ami ebben a stúdióban van, nagyjából ugyanaz, mint ami Olaszországban volt az otthoni stúdiómban. Van mindenféle gép, amire szükségem van a dolgaimhoz - ez nem olyan sok, de nagyon fontos ahhoz, hogy azt csináljam, amit akarok és ez a legfőbb. Nem nagyon akarom cserélgetni a gépeimet, mert amikor az emberek már felismerik a hangzásodat és stílusodat, az a legfontosabb dolog a számomra, hogyha meghallanak valamit, meg tudják állapítani, hogy "oké, ez Robert Miles".
— Dolgozol még mint DJ?
— Pillanatnyilag nem, egy hónappal ezelőtt befejeztem a DJ-skedést, mert nem volt rá időm, hogy DJ-ként körbeutazzam a világot. Most, hogy mindennel készen vagyok, szeretném újra elkezdeni, mert ez nagyon fontos számomra. Ha DJ vagy, meg tudod érteni, hogy mit akarnak az emberek, meg tudod állapítani a reakciójukat, és ha ezt a képességedet elveszted, az nem igazán jó, mert azzal elszigeteled magad.
— Milyen zenét játszol, mikor DJ-ként lépsz fel?
— A kemény vonalat szeretem, mint a trance és a hardhouse. Igazság szerint pont ez a probléma néha, hogy a legtöbb ember azt hiszi, hogy DJ-ként is olyan zenét játszom, mint amilyeneket producerként kiadok, ami nem helyes, mert személyiségemnek több oldala van; DJ-ként az energikusabb zenét szeretem - már ha lehet ilyet mondani -
producerként a stúdióban relaxált állapotban vagyok, egyedül vagyok, mindig egyedül dolgozom, így hát megpróbálok valami nyugtatóbbat készíteni az emberek számára.
— Hatással van-e a stúdióban készített zenédre az, amit a klubokban játszol?
— Igen úgy gondolom, hogy nagyon sok hatás és DJ-skedés közben és amikor a stúdióban vagyok szeretem ezeket beépíteni a zenémbe, de hát hallható is a dalaimon, hogy a kluboknak is készülnek.
— Amikor dalokat írsz, kipróbálod azokat, mondjuk a klubközönségnél?
— Igen, persze. Emlékszem, mikor először játszottam a Children-t egy olasz klubban, nyár volt, morajlott a tenger és a reakciók csodálatosak voltak. Tulajdonképpen ugyanazokat a visszajelzéseket kapom ott, mint amikor pár hónappal később a Children első helyezett lett Európa szerte. Ez nagy jelzés volt nekem, mert megértettem azt, hogy talán megvan arra a lehetőségem, hogy még ennél is nagyobbakat készítsek. Ekkor eldöntöttem, hogy eljött az én időm és hogy ezzel akarok foglalkozni.
— A Children volt a legjobban fogyó lemez 96-ban Európában. Mi volt a legfontosabb számodra ebben a sikerben?
— A legjobb dolog az volt, hogy több millió ember megértette, amit a zenémmel szerettem volna mondani, úgy, hogy a dal szöveg nélkül és egyébként is nehéz elmondani másnak a belső érzelmeidet. De tényleg csodálatos volt, hogy az emberek megértették, pedig ez csak egy egyszerű dal volt szöveg nélkül. Nagyon bejött.
— Kik voltak a gyerekek, akik inspiráltak téged a dal megírásánál?
— Tulajdonképpen apám elment az ex-Jugoszláviába egy karitatív expedícióval, hogy a háború sújtotta területeken szétosszon gyerekek között ruhákat, ételt, édességeket. Amikor visszajött, megmutatta az ott készített fényképeket, melyek mélyen megrendítettek, csak meg kellett nézni a gyerekek arcait. Akkor döntöttem el, hogy a dal, amit írni fogok a Children címet fogja kapni.
— Gondolod, hogy a dal műfajt teremtett?
— Úgy gondolom, semmi újat nem csináltam, csak azt, amit belülről is éreztem. Lehet, hogy klasszikus elemeket azelőtt még senki nem tett rá egy trance alapra, de azt semmiféleképpen sem mondanám, hogy valami újat teremtettem, mert ezt bárki meg tudta csinálni. Nem érzem magam maestronak.
— Volt még két slágered és egy sikeralbumod, a Dreamland, amit nagyon gyorsan készítettél el. Így volt?
— Igen. A Dreamland nagyon rövid idő alatt készült el, mert amikor a Children berobbant a köztudatba, a lemezkiadóm azt mondta, hogy sürgősen szüksége van az albumra. Éjt nappallá téve dolgoztam az anyagon és nagyon meg voltam lepődve az emberek reakcióján.
— Mennyire változtatott meg a siker és a hírnév?— Egy bizonyos szinten nagyon izgat a siker. Egy másik szinten viszont egyáltalán nem szeretem a sikert. ha sikered van, az tulajdonképpen válasz az emberektől a zenédre. Ha tényleg szeretik a zenédet, elfogadják, amit mondasz, és ez a sikernek az a része, amit én szeretek. A másik oldal, amit ki nem állhatok, hogy teljesen elveszett a magánéletem. Bármikor, amikor az emberekkel beszélgetek egy klubban, vagy az utcán, általában azt kérdezik tőlem: "Nem zavar a hírnév?". Erre én mindig azt szoktam válaszolni, hogy semmiben sem különbözöm tőled, ugyanúgy gondolkozom, mint te, és ezt akár elhiszed, akár nem, így van. Talán megértik azt, hogy nem akarok popsztár lenni. (nevet) Komolyan nem akarok popsztár lenni, továbbra is taxival, busszal, vagy metróval akarok közlekedni, mint bárki más, nem hiszem, hogy különbözőek lennénk. Talán kicsikét szerencsésebb vagyok, mert az emberektől megkaptam azt a lehetőséget, hogy sokat utazzak, hogy sokat lássák és sokat tanuljak.
— Mikor kezdted el rögzíteni az új albumot?
— Azt hiszem, 97 márciusában az Enjoy című számmal, amelyet eredetileg Madonnának írtam. Madonnával tavaly találkoztam Londonban és akkor kért meg, hogy írjak az új nagylemezére egy dalt. Aztán túl sok problémánk volt az idővel, produkcióval és végül is nem lett a dologból semmi. Elhatároztam, hogy ezt a dalt megtartom magamnak. Azért is, mert ez az egyik olyan dalom, amely világosan kifejezi azt az irányt, amerre mozdulni szeretnék. Csak annyit akarok mondani az embereknek, hogy élvezzék, amit csinálnak, és élvezzék amijük van. Nincs szükségünk semmire, élvezzük, amink van.
— Küldtél Madonnának az Enjoy-ból?
— Nem, még nem. De fogok. (röhög)... De biztos, hogy fogok neki küldeni, ebben teljesen biztos vagyok...Nem volt semmi probléma, mert bármikor tudok még dolgozni Madonnával a jövőben. Egy kis szünet van most közöttünk, mind a ketten más-más utakat járunk. legközelebb talán összejön.
— Van valami különös jelentősége, hogy az album a 23 am címet kapta?
— A 23 am az üzenetrögzítőm ötlete volt. Egy nap fölvettem mindent, a DAT-omra, a lakásomban voltam és amikor az üzenetrögzítőmet visszahallgattam, a következőt mondta: "Ez a harmadik üzenet, harmadikán szombaton, délelőtt 23 órakor". Csodálkoztam, hiszen délelőtt 23 óra nem létezik. Aztán újra meghallgattam, újra ezt az üzenetet hallottam, így azt mondtam: oké, ez igazán meglepő, miért nem nevezem az albumot 23 am-nek... Egyébként, ha a harmadik track-et hallgatod, ami az "Everday Life", akkor hallhatod, amikor az üzenetrögzítő azt mondja, hogy: " harmadik üzenet, szombat délelőtt 23 óra"...Ez elég különös, mivel ez a dolog a valóságban nem létezik. Ez egy olyan dolog, amit igazán élvezek, mert az albumom a mindennapi életről szól, legfőképp, mivel ez a világ egy dupla tükörhöz hasonlít, mindenki rendelkezik ezzel a kettős személyiséggel időnként, és én is úgy érzem néha, hogy kettős személyiséggel rendelkezem.
— Szeretsz egyedül dolgozni - ez azért van, mert teljes kontroll akarsz tartani az alkotás folyamata fölött?
— Nem igazán az, hogy kontrollt akarok tartani, egyszerűen csak ha egyedül vagy, amikor egyedül dolgozol, akkor lehetsz egyszerűen önmagad, tudod, egész végig. Ha vannak olyan pillanatok, amikor szünetet kell tartanod, vagy valamin el akarsz gondolkodni, akkor ezt megteheted. Például a "Full Moon" - számomra nagyon fontos, amikor ezt a számot igazán hangosan hallgatom, hogy megpróbáljam elképzelni az, hogy egyedül vagyok egy klubban és körülöttem rengeteg ember van. Valahogy nem is tudom, elkezdek táncolni, egyedül vagyok, igazán azt tehetem, amit akarok, és igazán azt érezhetem, amit akarok. Nem kell semmit eltitkolni senki elöl. Néha előfordulhat, hogy majdnem elsírod magad egy számon és ezt meg is teheted. Miért ne? Talán amikor másokkal vagy, akkor ezt nem teheted meg.
— De ezen az albumon más emberekkel együtt kellett dolgoznod...
— Igazából az egész albumot Párizsban készítettem, és természetesen az összes párizsi embernek megmutattam. Nagyon nehéz volt velük együtt dolgozni, mert ez volt az első alkalom, hogy igazi hangszereket használtam - mint például: a fúvósok - de ugyanakkor nagyon szórakoztató is volt. természetesen minden megvolt előre írva a stúdióban és nekik csak meg kellett tanulni a darabot, és eljátszani. természetesen nekik is adódtak problémáik, mint ahogy minden művésznek vannak. De igazán biztos voltam abban, hogy milyenre akartam a darabot, így eldöntöttem, hogy oké, ha az én darabomat akarják játszani rendben van, egyébként mást is megkérhetek rá. Számomra a zene igazán személyes és nem akarom, hogy bárki hozzányúljon a zene kompozíciójához.
— Úgy érzed, hogy az igazi hangszerekre azért van szükség, hogy melegséget vigyenek a digitálisan készített zenébe?
— Ez így igaz, mert néha - még azok is, amelyekbe fúvósok vannak - a digitális gépek nem tudják felmelegíteni a hangzást, nem érzed a levegővételt, vagy bármi ilyesmit. Úgyhogy eldöntöttem, hogy igazi fúvósokat használok, és számomra ez nagyon jól működik.
— A vonósok az igaziak?
— Nem, a vonósok igazából...sok idővel ezelőtt egy igazi vonós zenekar játékából vettem mintát, és megszerkesztettem úgy, hogy igazi vonósokként lehet használni, de az összes vonós szekció az én gépemről származik. Nagyon valódinak hangzanak, tudom, és ez nagyon jó.
— Kinek a hangját használtad az albumon?
— Igazából három hangzás van az albumon, nem négy, mert az egyik a menedzserem kislánya. Őt Barbarának hívják, a múlt nyáron lettem a keresztapja. Úgy döntöttem, hogy az albumot az ő hangjával kezdem, mert olyan édes, és mivel "A New Flower" igazából az élet születését jelképezi, amikor egy új élet születik. Ezek után nagyon sokféle zenét hallgattam, sok új előadót, volt egy albumom, a The Snooze-tól "Man In The Shadow" és az énekes hangja annyira tetszett, olyan édes volt, hogy mindent megtettem, hogy megtaláljam őt. Egy pár hónap múlva találkoztunk Nancy Danino-val és megkértem, hogy énekeljen a számaimban, mire ő, miután meghallgatta a produkciót, igent mondott. A másik hang az egy nagyon híres egyéné, Lathy Sledge-é. Nancy hangját inkább az experimentálisabb számaimban használtam fel. Kathyét pedig a funkysabbakban, vagy azokban, amik jobban hasonlítanak az ő sítusára - az ütemeket tekintve. van egy narrátorhang is, ami egy operaénekesé. Emily Strode-é és természetesen a saját hangom.
— Ügyelsz arra, hogy a zenéd ne legyen bekategorizálva - mert ezek a számok ugye rengeteg különböző stílusban készültek?
— Igen, tudom, és ez tetszik is, mert igazán gyűlölöm azokat az embereket, akik azt mondják: oké...Például a DJ-k között egy csomó olyan van, aki azt mondja: "oké, house-t játszom vagy trance-t játszom és ez az egyetlen zene, amit igazán játszani akarok, az összes többi nem jó". ezzel nem értek egyet, mert szerintem minden stílusban van jó zene, például én nagyon élvezem a drum'n'bass-t, trip hop-ot, az ambientet és miért is ne próbálnám meg, hogy olyan zenét csináljak. Beszélhetnek az emberek... Minden fajta zenében lehet üzenet, nemcsak a trance-ben a house-ban, vagy az experimentális zenében. Így hát eldöntöttem, hogy mindenből egy kicsit csinálok a lemezen és aztán megvárom az emberek reakcióját; csak igent, vagy nemet mondhatnak. Talán néhányan majd azt mondják, hogy ez az album túlságosan "sweet" lett bizonyos szempontból, de hét ez az, amit belül érzek, és az élet hétköznapjainak bizonytalanságában és stresszében miért ne? Talán éppen valami "édes"-re van szükségünk?
— Lehetséges, hogy a múlt évi tapasztalataid - különösen az utazások - gazdagították és érlelték talán meg a zenédet?
— Ez a sok utazás a világban, legfőképp az utolsó 12 hónapban azt eredményezte, hogy nagyjából már mindent láttam. Voltam Amerikában, Dél-Amerikában, Dél-Afrikában, a keleti oldalon Skandinávia legészakibb részén, Lappföldön, és rengeteget tanultam más emberektől. A nap végén mindenki többé-kevésbé ugyanabba az irányba rohan, és előtte két irány közül választhat. Mivel sok ember csak a hírnévre és a vagyonra pályázik, sok olyan ember van, aki igazán csak pihenést és szabadságot szeretne, így hát mindkét oldalból akartam egy kicsit beletenni - reakcióik és minden egyéb - és elvezetni őket a zene és a természet birodalmába. Az albumom a mindennapi életre épül, olyan dolgokra, amik bármikor bárkivel megtörténhetnek. Végül is ez az életstílusok fordítása világszerte. Van egy pár szám...például a "Maresias" című, amin nagyon-nagyon édes, szaxofonnal és fúvósokkal. Ugyanakkor, mikor Floridában voltunk, és nagyon-nagyon hőség, tényleg nagy forróság volt, így az egyik számot elneveztem "Heatwave"-nek. Ez nagyjából összefoglalja zeneileg, amit az elmúlt 12 évben csináltam a világban.
— Olyan az album, mint egy elbeszélés, vagy inkább mint egy utazás...
— Az album anyaga személyes élményeimen alapszik és ezért használtam ezt a narratív hangot, hogy az emberek tudjanak az élményeimről. A dalok között nincsenek szünetek, és így olyan az egész, mint egy utazás. Elkezded az elején és végig tudod hallgatni szünet nélkül. Ez fontos nekem, mert ha meghallgatsz egy albumot, amiben nincsenek szünetek, többet kaphatsz, mint egy egyszerű utazás, ez már inkább transz. Csak becsukod a szemed, eldőlsz a díványon és hallgatod.
— Járjuk végi az albumot dalról-dalra. Kezdődik az Introducing-gal és a New Flower-rel...
— A lemez egy bevezetéssel kezdődik, amely tulajdonképpen egy vonós szekció játéka. Imádom a vonósokat, mert ezek azok a hangszerek, amik a legtöbb érzelmet tudják nyújtani a legjobb frekvenciákon, és sokat lehet velük variálni. Az Inroducing egy nagyon rövid dal, melyet a New Flower követ. A New Fower a születés pillanatát meséli el. Benne van egy kisgyerek édes hangja, egy klasszikus gitárszólam, ami szerintem melegséget áraszt. Szóval egyszerre gondolhatsz valami édesre és valami melegre egy időben. Van még benne egy versike is, amit én írtam, de a legegyszerűbb az, hogy ha meghallgatod és akkor meglátod, hogy mi történik. Úgy gondolom, a legtöbb ember reakciója jó, főleg a nőké, mert ők igazán át tudják érezni ezt a hangot.
— Menjünk tovább, következik az Everyday Life...
— Ez a szám a kedvencem az albumon. Ennek megírásával töltöttem a legtöbb időt és azokról a problémákról szól, amelyekkel minden nap találkozunk. Az utolsó mondat a dalban azt jelenti, hogy a legfontosabb kihívás mindennapos életünkben az, hogy elfogadjuk és együtt éljünk ezekkel a problémákkal.
— Az Everyday Life-ban is sok sampling-et használsz, honnan szerzed ezeket a hangokat?
— Tulajdonképpen közel 500 hangmintát gyűjtöttem össze az elmúlt évben a DAT magnómmal, bármerre is jártam a világban. Azt meg igazán élveztem, hogy bele tudtam építeni ezek nagy részét az albumomba, így ha becsukod a szemed, magad előtt láthatod, hogy milyen helyeken jártam. Csak csukd be a szemed és hallgasd a robogó vonatot, a vihart, vagy a madarak hangját, amiket éppen Brazíliában rögzítettem, engedd szabadjára a képzeletedet. Az a legcsodálatosabb dolog az egész zenehallgatásban, hogy egyszerre kapsz érzéseket és jeleket. Ha igazán figyelmesen meghallgatod az Vveryday Life-ot, két sztorit is felfedezhetsz a számba. Próbáld csak ki!
— A Freedom egy optimista szám, nem?
— Úgy gondolom, optimistának kell lennünk, mert különben semmi sem változtatja meg a világot. Nagyon sok ember van - például Dél-Afrikáéban -, akik megpróbálnak változtatni mindenen, és úgy gondolom, hogy pár év múlva sikerülni is fog nekik, mert olyan pozícióban lesznek, hogy lesz rá erejük. Talán ez az, ami hiányzik Európából, vagy a nagy országokból. Nem foglalkozunk az élet dolgaival, elmegyünk mellette, csak azt látjuk, amit látni szeretnénk, és minden másra teszünk magasról. Ebből kiindulva neveztem el ezt a számot Freedom-nak, és a dal szövege is erre utal. ha mindenki kicsit szabadabban élne, talán jobbá tehetnénk ezt a világot.
— A Freedom lett az első singe,amit kimásoltatok erről az albumról?
— Azért lett az első maxi, mert ez kifejezetten jelzi, hogy mennyire különbözik az első albumtól, és hogy merre kívánok a jövőben mozdulni.
— Miért pont Kathy Sledge, az egyik legnagyobb soul diva énekel ebben a számban?
— Azért választottam Kathy-t, mint hogy már említettem régebben, igazán akceptálom az új dolgokat, és új zenéket, de nagyra becsülöm a 60-as 70-es évek zenei világát is. Azt nagyon nem bírom, mikor az emberek azt mondják, hogy ez régi zene, nem akarjuk meghallgatni. Azoknak a zenéknek, amiket most hallgatunk, a gyökere visszanyúlik régre. Kathy örömmel énekelt nekem, és ezzel mégiscsak az bizonyosodott be, hogy a régi és az új dolgok jól megférnek egymással.
— Mondjál valamit a következő dalról, a Textures-ről. Gondolod, hogy ez be fog jönni a klubban?
— Ezzel a számmal azt akartam mondani, hogy én igazán élveztem mindig is a klubokat és a klubba járó embereket. nem akarom azt éreztetni, hogy azért, mert nem Dj-skedem, már nem szeretem a dance-t. Ez egy album, ami személyesebb hangvételű. Persze lesznek olyan maxik, amiket a klubok szeretni fognak. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy soha nem fogom elfelejteni azokat az embereket, akik mindig velem vannak.
— Az Enjoy olyan, mint egy klubhimnusz...
— Úgy gondolod? Egyébként tényleg ez a szám adja a legboldogabb érzéseket. ezzel csak azt akarom mondani, hogy élvezzünk mindent ami van, de egyébként az egész albummal ezt akarom sugallni az embereknek többé-kevésbé.
— A Flying Away egy újabb dal a szabadságról és a menekülésről?
— Igen, a Flying Away alapjában véve...állandóan mi - úgy mondom, hogy mi, mert mindig valakivel együtt utazom - mindig, amikor a repülőn vagyok, csodálatos tájat lehet látni felhőkkel és az éggel, ami tényleg hihetetlen és nagyon szép látvány. Úgy döntöttem tehát, megcsinálom ezt a track-et, ami valamilyen szinten trance-orientált, mert ha az ütemet csak egy negyeddel lejjebb veszem, már trance darab is lehet. Nem tettem rá semmi dobot mert a Flying Away igazán lágy. Igazi szaxofon van benne, az akusztikus gitár hangja az egyik gépemből származik, ami egyébként az egyik kedvencem. Kurzweil a neve és az összes igazi hangszer hangját elő tudod rajta állítani és meglepően jó hangzásokat tudsz vele elérni.
— Mi volt a Heatwave inspirációja?
— Amikor múlt évben az Államokba mentünk a promóció miatt, volt egy fellépés Floridában. Annyira jó volt, hogy úgy gondoltam kell csinálnom valamit, amit ez a hely inspirál, mert Olaszországban hozzá voltam szokva a nagyon meleg nyarakhoz, meg minden, de ilyet még nem tapasztaltam. Így ez egy drum'n'bass-t csinálnak, mert ezt fogják mondani hogy "ez nem drum'n'bass". De igazán szeretnék mindenféle műfajt kipróbálni, így alapjában véve ez nem igazi drum'n'bass, de egyfajta drum'n'bass a számomra.
— Elég szokatlan drum'n'bass-t hallani elektromos gitárokkal...
— Eddig még soha nem használtam elektronikus gitárokat torzítással, de ebben a darabban ezt tettem, mert van egy bizonyos fajta feeling-je, ami elég sajátságos, valami ami elvisz, és szerintem nagyon jól összeillik a fúvósokkal ebben a dalban.
— Mi a következő?
— A következő darab a "Maresias" ami egyébként egy helység Brazíliában a dzsungel és a tenger között egy teljesen fehér tengerpart - nagyon-nagyon szép. Három napot töltöttünk ezen a helyen, mert fölléptem itt, mint DJ. A fellépés előtti és utáni napot azzal töltöttem, hogy kiültem a tengerpartra, néztem a tengert és annyira lenyűgözött, hogy ez a dal már Brazíliában megszületett és végig a fejemben maradt. Mikor visszamentem Londonba, ez volt az egyik első szám, amit megcsináltam és nagyon élveztem.
— Mesélj valamit a Full Moon-ról...
— Valójában ez egy másik dance track, talán az egyetlen igazi dance darab az albumon, az utolsó ibizai élményem ihlette. Igen, minden pénteken Ibizán játszottam, rengeteg nagy élményben volt részem ezekkel az emberekkel, akik Baliról, Goa-ról és Indiából jöttek. Ők egyébként pólókat árulnak és egy csomó más dolgot, amit a saját kezükkel készítenek, és állandóan megrendezik ezeket a partikat Full Moon néven. Úgyhogy ennek a darabnak ezt a nevet adtam. Sok samplinget tettem rá, vannak benne repülőtéri zajok, hallasz egy hostesst beszélni, ami azt a pillanatot idézi, amikor visszajöttem Londonba a repülőn és a Full Moon természetesen a legnagyobb parti és a legutolsó is mielőtt hazamész. Szerintem ez lesz valamelyik következő szám, talán épp a második, mert nagyon szeretem. Először szerettem volna egy hangot tenni az egyik trance produkciómra és azt hiszem, Nancy Danino hangja tökéletes volt ehhez a darabhoz.
— És az albumot a Leaving Behind-dal kerekíted ki...
— Igen, ez az utolsó darab az albumon, és egyben annak a nagyon fontos része, mert majdnem a végén hallhatod, amint én és Emily azt mondjuk, hogy "a legjobb jogi képviselőd mindig a szívből jön", és ez nagyon fontos a számomra. Bármikor, ha érzek valamit, csak megkérdezem a szívem, hogy ez helyes-e, vagy rossz? ott mindig találsz választ szerintem, és ez bárkivel ugyanígy megtörténhet. Azt hiszem, ugyanakkor az album vége lehetne akár az eleje is, mert ha a CD lejátszódat ismétlésre teszed, újra és újra lejátszhatja és soha nem hagyja abba.
— És most hogy érzel, hogy befejezted az albumot és már készen áll a várakozó közönségre?
— Mikor befejeztem az albumot, nagyon megvoltam elégedve magammal, és azzal, amit csináltam, mert alapjában véve egy nagyon személye dolog jött ki belőlem. remélem, hogy az emberek is ezt fogják érezni, ha meghallgatják az albumot. természetesen nagyon fontosnak tartom, hogyha úgy gondolják, hogy ez az album nagyon hasonlít a Dreamland-re akkor nem vegyék meg. Hallgassák meg, mielőtt megveszik. Nem akarom, hogy csak azért vegyék meg az emberek a lemezt, mert azt látják az újságban, vagy a tévében, hogy "Vegyék meg Robert Miles legújabb lemezét". Ez egy nagyon személyes dolog, tehát ha tetszik akkor tetszik, ha nem tetszik, ne vedd meg.
Riport: Selly Straton/1998, forrás: FREEE Magazin
Linkek:
http://www.robert-miles.com/studio/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése