East Cafe: A maga kedvére zenél, így nem görcsöl a népszerűségen

East Cafe. Stílusa kifinomult és könnyed, ha kell a ritmus szekciót csavarja meg, de általában egyedi, melankolikus dallamokkal operálva veszi le minden hallgatóját a lábáról. Dj-ként a mai felhozatal mellett a klasszikus elektronikus zenék között is otthonosan mozog, amit 2010. szilveszterén elkövetett mixe is hűen tükröz. Nem csoda, hiszen olyan neveket jelöl meg myspace oldalán inspirációként, mint a Cass & Slide, Way Out West, Junkie XL, Infusion, Tarantella & Redanka, Tilt, John Digweed, Sasha, Breeder, Danny Tenaglia. Gabi közvetlenségének hála egy rendkívül tartalmas interjút hoztunk össze, amiben sok mindenre fény derül, mint például: miért East Cafe a művészneve, milyen release-k várhatók tőle a közeljövőben, illetve hogyan és mivel rakja össze egy-egy zenéjét.

DZ: A nevedet mondogatva két dolog jut eszembe: az East utal, hogy honnan is jössz, a Café pedig jelzi, hogy szereted a kávét. Mellényúltam a névelemzésemmel?

EC: Félig eltaláltad. Van egy minimális háttér története a dolognak. Anno legkedvesebb barátommal fiatalon tervezgettük, hogy mindkettőnk álmát egy közös álommá gyúrva nyitnánk egy kicsi, ámde annál igényesebb szórakoztató ipari egységet, az East Café-t. Én szívesen dolgoztam volna lemezlovasként, ő meg a klubtulaji és promóciós munkákat érezte sajátjának. East mert kelet, Café mert café… Egy Home Café-s koncepciót képzeltük el. Nappal nyugi és jegeskávé, este őrülj meg és hangzavar. Kb annyi esélye volt ennek a ragyogó kedd délutáni ábrándnak, mint a válogatottnak VB-t nyerni… Innen a név tehát. Voltam én Spiny Norman, EC24, de végül csak megmaradt az East Café, így bár a fenti álom csak álom maradt, mégis tovább él belőle egy apró szikra. Persze elég ortopéd ez így, hogy egyedül vagyok, ilyen alapon lehetnék Büdös Kocsma is. Minden esetre akkor sem hagyom cserben a mi kis álmunkat. Gondoltam legalább unikális, megjegyzik. Erre nem feltűnt egy East Sunrise nevű formáció és máris összekeverték az egyik munkájukat velem? Téboly.

DZ: Mikor és hogyan kezdődött az East Café sztori? A kezdetekhez képest honnan hová fejlődtél?

EC: Minden édesapám Jean-Michelle Jarre lemezeivel kezdődött, de igyekszem nem ilyen messzire visszamenni…A zenekészítés sztori kb a mókás Magix Music Makerrel, a New Beat nevű még mókásabb szoftverrel és némi Fast Tracker-rel indult. Szintén a fent említett jómadárral (nem édesapámra gondolok) közösen kezdtünk zenéket „írogatni”, de tényleg csak próbálkozás szinten ment a dolog, kevésbé ragyogó végtermékekkel. Aztán az FL Studio megismerésével kezdett kicsit megkomolyodni a projekt. Mindez kb 10 éve történt, ekkor sajátítottuk ki az East Cafe nevet is… Végül úgy alakult, hogy közösen csak ökörködni tudtunk, így egyedül vittem tovább a dolgot. Azt, hogy honnan hová fejlődtem, terveim szerint kitűnően példázza majd az az őskövület, amit a minap találtam, és rövidesen soundcloudra fel is teszek talán… Ami az első megjelenésemet illeti, az szorosan összefonódik a Morphosis történetével, hisz büszkén állíthatom, enyém a MORPH001-es katalógusszám. Még 2006-ban ismertem meg Ádámot, akinek sokat köszönhetek. Csak természetes, hogy szinte mindig nála kezdem demo osztást.

DZ: Első veled kapcsolatos emlékem a ’Summer solstice’ című számod, amit még anno az egyik mixembe is beletettem, annyira megfogott az atmoszférája. Egy-egy zene írásakor milyen munkafolyamat szerint dolgozol? Először a dallamot rögzíted, vagy épp fordítva, a ritmus szekcióval kezded a zeneírást?

EC: A Solstice végtére is egy melléktermék. Alex Rize Ailyx című elmebeteg és egyben gyönyörű alkotására készítettem remixet. Kb 2 hónap küszködés után ott jártam, hogy egy teljesen új trekk volt előttem, kb két, mindössze 20%-on szóló sávval az eredetiből, ami abszolúte nem illett bele az egészbe. A dallamnak, a ritmusnak, semminek sem volt köze már az eredetihez. Még hamis is lett volna, ha visszaerőltetem remix sávokat… Volt egy jó groove, egy egész jó ütős részleg – ami valamiért mindig Pole Folder és CP Dust című örökérvényűjét juttatja eszembe -, viszont a trekknek nem volt egyénisége. Valami hiányzott, de az utolsó pillanatban, épp úgy ahogy Julez Workin Underground-ját ezt is egy vokál foszlány mentette meg. Bár egyik fent említett prog himnuszt sem közelíti meg végeredmény, nekem azért tetszett, pedig ez ritka dolog, ha a saját munkáimról van szó. Talán ha 2001-ben készül el és nem 2008-ban… A zeneírás nálam egyébként egy inspiráló pillanattal, egy ötlettel kezdődik. Nem hiszem, hogy ezzel egyedül vagyok. A lényeg, hogy előre tudom milyen atmoszférát akarok kialakítani. Igazából mindegy, hogy a folyamat maga a ritmus szekciónál, vagy a dallamnál indul… Volt már példa mindkettőre.

DZ: Nézegetve myspace oldaladat kiderül, honnan merítetted az inspirációidat, viszont érdekelne, hogy a mai producerek/dj-k közül kire nézel fel, illetve kit tartasz kiemelkedően jónak az amúgy elég népes progresszív mezőnyből?

EC: Sandji, Juan Deminicis, Exoplanet, Ryan Davis, Max Cooper, Thomas Bjerring, Saiz és Marzenit. Egy-két úriember nem annyira newcomer, de meg kell említenem őket, különben rosszul fogok aludni. Marzenit egy igazi hős a számomra, ahogy a zongorával és a laptoppal kulminál a „live” fellépésén, tökéletesen megtestesíti azt, amit elképzelek a jövőről. Magyarországról Elfsong, Daniel Mehes, Lank, Aeron Aether, és drága barátaim Szaki, Ádámka és Danika (Soundstorm & Retroid & Dynamic Illusion). Lenne még bőven tippem, de hirtelen ők jutottak eszembe, főleg olyan alapon, hogy ők nem csak egy vagy két jól sikerült darabbal lopták be magukat a szívembe. Korábban ide soroltam volna Ormatie-t is, de hiába elképesztő amit csinál, egyre kevésbé kiemelkedőek szerintem a trekkjei. És bár imádom a munkáit, Exoplanet is hasonló sorsra juthat, ha ilyen tempóban önti magából a hasonló hangzásvilágú nótákat. Jóból is megárt a sok. A ma még aktív régi kedvenceket, akik a kezdetektől folyamatosan lenyűgöznek, most nem sorolnám fel, mert lemegy a nap. A myspace oldalamon úgyis megtaláltad már őket… John Graham, Charlie May, stb…

DZ: A facebook-on elég aktív vagy. Szerinted az internet mennyit segíthet abban, hogy a hazai tehetségek kelőképp ki tudjanak bontakozni? Én azt tapasztalom, hogy a ló túloldalát is megtapasztalhatjuk néha, azaz kevésbé ügyes emberek is odaérhetnek xy helyre, mert sok a haverjuk, aki like-olja őket…

EC: Aktív lennék? Végül is FB-on valamelyest így van, de ez csak a közelmúltban alakult így. Sokkal többet kellene mindenféle fórumokon üvöltöznöm, hogy OUT NOW, meg incredible amazig super support and feedback from DJ Bobo, de eddig úgy éreztem fölösleges butáskodni ezzel, akit érdekelt amit művelek, az biztos megtalált már bő négy év alatt… Idén úgy tervezem, hogy megpróbálok – bárhogy is útálom ezt az attitűdöt – kicsit jobban nyomulni. Ennek az első lépéseit tapasztalhatod a friskyn, a facebookon, a soundcloudon, illetve a hihetetlenül magasan látogatott blogomon is, ahova az elmúlt két év pure.fm-es mixeit rejtettem. Nem keserít el, ha ketten like-olják a linkemet, és nem vagyok irígy ha bárki két sorral lejjebb 189 kommentet és 210 like-ot kap, még akkor sem, ha én történetesen nem találom meg azt az értékes valamit a produktumában amit más igen. Valamit jobban csinál mint én, és ezt nem lehet elvitatni tőle. Nem vagyok egy törtető típus, ennek néha megiszom a levét. A lényeg az, hogy ez az egész egy hobbi, amit végtére is a magam kedvére csinálok, hogy örömömet leljem benne. Ha másoknak tetszik, az egy plusz örömforrás, de ha görcsölnék rajta, hogy miért nem hallgatnak kétszer, százszor, ezerszer ennyien, akkor az tönkre tenné a mókát. Boldog vagyok így is, hova kapkodjak?

DZ: Pályatársaidnál már érdeklődtem afelől, hogy ők el tudják e képzelni, hogy egyszer Magyarországról indul majd el egy trend, amit végre már a világ majmol, s nem mi. Te mit gondolsz erről?

EC: Ez a kérdés annyira nem hoz lázba. Mindegy, hogy honnan jön az új trend, ha az az új trend nekem is tetszik… Örülök persze, ha magyar producer sikereiről olvasok, de akkor sem vagyok kevésbé lelkes, ha egy üzbég pályatárs tör hirtelen a csúcsra. Mindegy ki csinálja, csak ő is és én is, mint hallgatóság élvezzük a végterméket. Azok sikerének tudok picit jobban lelkesedni, akiket ismerek - akár személyesen, akár netről - és tudom rendes srácok, akik nagyon megérdemlik, hogy elismerjék a munkájukat. Teszem azt, ugyanúgy örülök annak, hogy Mark bejutott a Breakspoll döntőjébe, mint Ádám barátom hivatalos Hybrid remixének.

DZ: Apropó trendek. Azt érzem, hogy a house progressive válfajánál is egyre több a gyenge kópia. Hosszú távon mennyi időt jósolsz ennek a stílusnak?

EC: Mindenhol annyi kópia van… Gyenge is, jó is. Vadászni kell a finomságokat, és ebben azért valljuk be, a műértők örömüket lelik. Ha a klasszikus progházról beszélünk, akkor nem vagyok nagy híve annak, ahogy megpróbál pár kollega erőszakosan ragaszkodni a múlthoz, életben tartva azt, ami már nem hoz lázba senkit. Köztük engem sem. Itt nem arról beszélek, hogy ami 1998-2003 közt ment az nem volt jó, hisz ez a szívemnek legkedvesebb korszak, ha a zeneiparra gondolok, DE úgysem készül még egy Heaven Scent vagy Mercury and Solace, amikor már megírták őket az illetékesek. Ezért lépek azonnal tovább, amikor egy oldalon pl friss deep dark oldschool progresszívvel riogatnak 2011-ben. Egy picikét anakronisztikus. De, hogy rögtön ellent is mondjak magammal jó skizofrén módjára, azt mindig is fontosnak tartottam, hogy akárki akármilyen zenét ír, ha örömét leli benne, akkor hajrá, csinálja egészséggel! A lényeg, hogy más az a libabőr, amit egy klasszikus hallgatása okoz és más az, ami egy igazán profi friss dal hallatán fut végig rajtam. Mindkettő más okból utánozhatatlan, az előbbi koppintását pedig még megpróbálni sem érdemes, hisz esélytelen. Nálam is felfedezhetőek „klasszikus elemek” de igyekszem ezt ötvözni a frissebb hangzással. Ez talán a legegészségesebb. Én alapvetően az akkori és mostani felhozatalban is ugyanazt keresem: a dallamot, az ötletet, a bármilyen emocionális töltetet, ami lázba hoz, inspirál. Legyen az egy agresszív feszülő groove, vagy egy lágy melankolikus pad. Amig léteznek ilyen darabok addig a progresszívnek is van jövője. A szó jelentésén elgondolkodva furcsa is lenne, ha nem lenne neki. Pont a jelentése miatt hívunk minden egyes esztendőben mást és mást ebbe a kategoriába. Ezzel kapcsolatban már más is elmondta: a beatport kicsit eltévedt… Manapság én ha progit keresek a beatporton, akkor nem az általuk adott cimkéket, hanem konkrét kiadókat, elődókat, és a kiadványaiknál a „users also bought” ablakot figyelem. Rengeteg egészen más tipusú elektronikus és nem elektronikus zenét meghallgatok Kovács Katitól, Dido-n át, Dvorákig. Van, hogy filmzenékhez, van hogy Panterához van kedvem, pedig a saját zenéim alapján ezt nem sokan gondolnák. A jó zene mindig divatban lesz, legyen szó bármilyen stílusról. Az emocionális töltet, a grandiózus, vagy épp elegánsan visszafogott, de szépen kidolgozott hangzás, amit kutatok, sok-sok válfajban fellelhető, még néhány ma oly trendi tech house darabban is.

DZ: Sokan kíváncsiak arra, hogy miként lehet csekély eszközparkkal világszínvonalú dolgokat produkálni. Te például milyen hardware-t, software-t használsz a studióban?

EC: Egyszerű perszonál kompúterem van. Nincsen 48 magja, csak 2, és ezer giga ram sincs benne. Vettem hozzá egy kicsit erősebb E-MU hangkártyát, egy midi billentyűzetet és egy kontrollert is, hogy ne az egérrel csavargassam a vst-ken a potikat. Mindezt hosszú évek során apránként. Ha valaki most csapna a lecsóba, akkor azt tanácsolom, először keresse meg a számára legideálisabb DAW-ot, majd ha azt megismerte, akkor gondolkodjon el azon, hogy mikor is érdemes több pénzt ölni a projektbe. Én nehezen tudok leszokni a FL Studio-ról, pedig néhányan amatőrnek tartják. Próbálok haladni a korral, de ha ez kényelmes, akkor nincs mit tenni. Az anyagiakra visszatérve, ha a milliomos csemeték vagyunk, senki sem tiltja meg természetesen, hogy a Minimoog Voyager XL mellett legyen egy Virus TI-nk is, de nem ettől lesz valaki jó producer, és nem is a szolfézsórától, hanem az ötlettől, amivel egy új sosem hallott hangzást csavar ki, egy C64-ből is. A közelmúltban terveztem, hogy jómagam egy olcsóbb vasat veszek, de végül úgy határoztam, hogy fölösleges. Úgy vélem még mindig nem sikerült a jelenlegi gépparkból kihozni a maximumot. Akkor meg minek szórjam a pénzt? Amúgy is ez a bizonyos nagy ötlet még várat nálam magára, így egyelőre max „a nem olyan gyenge” kópiákba sorolom a munkáimat.

DZ: A jövőre nézve milyen terveid vannak? Album, mixalbum, saját label, fellépéshegyek? Vagy 3 gyerek, 4 kerék, lakás, feleség és mellette hobbiból a zenélés?

EC: Jelentem, a 2-es verzióhoz húz a szívem. Illetve egy bizonyos átmenetet képzelek el. Még ha lenne is igény nagy mennyiségben „DJ East Cafe”-ra, akkor sem hiszem, hogy képes lennék „fellépéshegyek” mellett kellően odafigyelni mindenre, ami itthon fontos a számomra. Egyébként is papa vagyok, nehezen bírom az éjszakázást… Öreg vagyok én már bohócnak. Emellett viszont a hobbizenélés hasznos mellékhatása lehet 1-1 album, illetve akár az is belefér, hogy 2-3x megmutatom magamat és „végtelen tehetségemet” egy-egy félházas esten a helyi diszkotékában. Ezt lenne az igazi arany középút, azt hiszem. Ha már tervek, akkor elárulhatom, hogy az újabb szerzeményeim olyan kontroller-barát módszerrel készülnek, hogy egy félig meddig live műsorral is meg tudjam örvendeztetni a nagy érdeműt…

DZ: Láttam, hogy jó néhány zenéd áll megjelenés előtt. Melyek ezek?

EC: Akadnak bizony, kicsit ráfeküdtem az originálokra, aminek már nagyon ideje volt. Jön ki két track a szívemnek oly kedves Morphosis Records-nál, Rivic-ék pedig négy dalt gyűjtöttek be tőlem. Az előbbi Morphosis-os kettő, illetve az utóbbi Misitique-es négyből három track soundcloud-on fent van, ér mintát venni. Megjelenés előtt áll ezeken kívül egy szintén 2 trackes EP-m a Silk Textures-nél. A zenék mind rég készen vannak, de ahogy az lenni szokott egyiknél sem tudom még a kiadás időpontját. Lesz egy-két meglepő darab, de azért az alap koncepciótól sosem fogok mérföldekre járni, ez biztos. A remix munkáim is haladnak, készül egy a SpringTube-nak, egy (vagy kettő?) „otthonra” a Morphosishoz, és egy a 7seas-nek (Arion-nak szívesen bárikor)… Jön ki egy áprilisban a Silk Textures-ön, három pedig júniusig a Mistique-nél. Hú, ez így elég soknak tűnik, tényleg! Örülök, hogy van igény a kis szerzeményeimre, legyen bármilyen szűk is a hallgatóság. Ha csak a szomszédnak tetszenek, az is boldogsággal tölt el. Épp ezért is szeretném ezúton megköszönni a felkérésetek, hisz igen sokat jelent a számomra!

East Cafe - 2011 April Promo (For Deep Zone)