Martin Buttrich neve jól cseng a techno szcénán belül. Ez nem is csoda, hiszen Timo Maas oldalán több, mint 100 release-nyi stúdió partnerkedés után ki is jár neki az elismerés. Hogy mégiscsak az utóbbi években találkozni vele face-to-face annak egyszerű oka van: megunta a csendestárs szerepet és a saját lábára akart állni. Jelentem ez sikerült, szólópályafutásának csúcspontját 2010-ben első egész estés LP-jével a Desolat-on megjelent, a kifinomult techno és house hangzásokat mesterien ötvöző Crash test-tel jegyezte. És itt még koránt sincs vége a karrierjének…
Gondoltátok volna róla, hogy pop zenét is írogatott, egészen pontosan a Sugarbabes csajtriónak? Hogy funky és italo house kitérőt is tett a Sounds Of Life tagjaként (Andy Bolleshon, Dirk Ziemens oldalán)? Tudtátok, hogy még Grammy-díjra is jelölték Tori Amos Don’t make me come to Vegas című számához készített átiratáért? Hogy manapság Martin a tech-house guru Loco Dice-nak segít be a studióban? Én mondom csupa profizmus és egyben meglepetés ez az ember. Nézzük milyen fontos mérföldkövek kötődnek a nevéhez.
A kilencvenes évek közepe a keményebb hangzások jegyében telt. Ekkor keltette életre a három jóbarát Andy Bolleshon, Timo Maas és Martin Buttrich a beszédes nevű Kinetic A.T.O.M. formációt. Első single-jük az 1996-os Impossible trigger (Phuture Wax) letarolta a klubokat. Idő közben Timo és Martin úgy döntöttek visszavesznek a BPM-számból, s Timo Maas nevét futtatva energikus techno zenék írásával folytatják az együttműködést. Ez egy nagy húzás volt, hiszen később szinte összenőttek a studióban több, mint 100 produkción dolgoztak közösen. Csak néhányat említenék a teljesség igénye nélkül: Der Schieber, Twin town, Killin me, Riding on a storm, Ubik, Shifter, Help me. A kollab remixek felsorolása is eltartana egy ideig, legyen elég annyi, ahol felbukkant a Timo Mass név ott Martin is ott volt, csak a háttérben.
Mivel azonban nemcsak uniformizált techno témáik voltak, más álneveken és más hangzásokban is kipróbálták magukat. Említést érdemel ezek közül a Mad Dogs (T. Maas, Buttrich, Andy Bolleshon és Leon Alexander), az Orinoko (Timo-Martin-Andy), az [O] (ugyanebben a felállásban) és a Digital City (Martin-Andy).
A Mad Dogs Better make room-jával egy újabb klubklasszikust írtak a fiúk. Ennek főleg a 2001-es Silver Planet-nél kiadott James Holden remixe fogyott jól. Az Orinoko azon ritka fegyverténnyel dicsekedhet, hogy mindegyik EP-jük a slágerlisták magas pozíciót ostromolta, s nem oktalanul. A sort ’97-ben nyitó Mama Konda ügyesen használta fel a tribal és afrikai népzene elemeit. Eme receptet a ’98-as Vila Nova szinte lemásolta. Két évvel később jött egy újabb choon, az Island, ami Nalin & Kane örökérvényű Beachball-jának nyomdokain haladva megteremtették Ibiza új hímnuszát. Addig éltek, amíg meg nem haltak…
No nem ennyire egyszerű a történet, hiszen hősünk kicsit belefásulhatott a status quo-ba, ugyanis a babérokat az egyfolytában a világot dj-ként járó Timo Maas aratta le. 2006-tól aztán egyre több Martin Buttrich nevével ellátott produkció bukkant fel a világhálón, olyan label-ek gondozásában, mint a Four:Twenty, a Poker Flat és a Planet-E. Profin összerakott, finom atmoszférákkal és főtémákkal operáló zenéi szinte mindenkinek tartalmaznak valami szerethetőt. Én mondom nektek: erről az úriemberről még nagyon sokat fogunk hallani a közeljövőben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése