2010. május 21., péntek

Faithless-ék 15 év után is tudják mitől döglik a légy

Már négy éve, a 'To the new arrivals' óta várat magára az új Faithless album, ami végre május közepén napvilágot látott 'The dance' címmel a banda saját label-énél, a Nate's Tunes-nál. A másfél évtizedes karrierrel és több, mint 10 millió eladott lemezzel a hátuk mögött bevallom öszintén rendkívül kiváncsi voltam, mi újat tudnak nyújtani az eddig hallottakon túl. Az előzetes single-k alapján (Sun to me, Not going home) már érződött, hogy egy igencsak combos anyagra tehetjük rá a kezünket, mihelyst a korong megjelenik.
Elsőként a 'Not going home' kezd el zakatolni. Igazi kétarcú szerzemény ez, egyrészt hasonlít a korábbi Faithless-anthemekre a dallamszerkezete (God is a DJ, We come 1), másrészt újat is mutat, nyersebb, elektrósabb az alap, a vokálrészen a timestrech-et is ügyesen alkalmazták Maxi Jazz-ék. A 'Feel me' egy 1982-es Blancmange synth-pop zenének a 'Feel me'-nek a jelenkori adaptációja. Őszintén megvallva kb. két és fél percet kell várni, mire normálisan beindul a zene, az itt kibontakozó dallampreset pedig enyhén Eric Prydz-re emlékeztet. A 'Crazy Bal’heads' alatt nyugodtan hátra lehet dőlni, egy igazi reggea-session ez kérném szépen, Maxi Jazz ügyösen simítja az előadásmódját a stílusra jellező énekstílushoz. A 'Comin around' nyivákolós intró után szépen beindul, acid-es baseline-jára szépen érkezik egy effektelt szinti, majd egy arpeggio cikázik az éterben. A 'Tweak your nipple' sem engedi alább hagyni a tempót, érezhető rajta, hogy Rollo és Sister Bliss is figyelemmel kiséri az aktuális zenei trendeket, s az új elemeket próbálják a rájuk jellemző hangzásba beépíteni. Szép kiállása és klubos felfogása miatt szerintem esélyes, hogy készül hozzá remixpack. A 'Flyin high'-tel ismét lenyugszunk egy kicsit, mintha súlytalan állapotban lennénk, s a felhők fölül néznénk a világra. Szinte észrevétlenül úszik be a 'Love is my condition', ami engem egy kicsit Underworld-ék 'Jumbo'-jára emlékeztet, női vokállal. Itt azonban nincs pumpálás, szépen csordogálunk a trip hop-os háttérmuzsika szárnyán. A 'Feelin good' viszont ismét 4/4-esre veszi a figurát, ahol felbukkan a Faithless állandó vokál segítője Rollo huga Dido. A hangula egy kicsit zaklatott, a libabőrös nyitás után, elmegyünk egy sejtelmes, de bulizós irányba. A 'North star' egy lájtos house alapokon nyúgvó Dido dalolászás, mely a szám háromnegyedénél vadul be, s egy űrutazásra emlékeztető dallamvilág bontakozik ki. A 'Sun to me' igazi klubhímnusz, ami miatt gyakorlatilag már érdemes belekezdeni az album meghallgatásába. Nagyon el lett találva a dallam, az alapokra sem panaszkodhatunk. A 'Scandalous' egy dögös break track, füstös hangulattal, méltó zárása a lemeznek.
Összességében nem csalódunk az új Faithless lemezben, hiszen az újat és a megszokottat egyaránt hozza. Talán ezúttal a frissebb hangzások kerülnek előtérbe, s a hátradőlős darabokat hanyagolták inkább Maxi-ék. Ez nem vesz el a korong értékéből, hiszen változatos, sokszínű, dallamos és progresszív. Tőlem kap egy 8,5/10-et.

Faithless - The Dance

Label: Nate's Tunes
Katalógus szám: NATE1004CDD
Ország: Egyesült Királyság

Megjelent: 2010. május
Stílus: House, trip hop
Producerek: Rollo, Maxi Jazz, Sister Bliss

Tracklist:
1. Not Going Home (6:37)
2. Feel Me (7:26)
3. Crazy Bal'Heads (3:25)
4. Comin Around (7:25)
5. Tweak Your Nipple (7:09)
6. Flyin Hi (7:08)
7. Love Is My Condition (5:20)
8. Feelin Good (7:06)
9. North Star (6:02)
10. Sun To Me (7:59)
11. Scandalous (4:59)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó kis album, egyetértek az osztályzattal is, nálam 8 körül kapna. A Not Going Home-on kívül látok még 2 potenciális klubhimnuszt, amelyekhez majd várhatóan számos ütős remix is fog jönni, én már ezt várom.

    VálaszTörlés
  2. WEB SHERIFF
    Who You Gonna Call
    Tel 44-(0)208-323 8013
    Fax 44-(0)208 323 8080
    websheriff@websheriff.com
    www.websheriff.com

    Hi Deep Zone,

    On behalf of PIAS, Nates Tunes and Faithless, many thanks for plugging "The Dance" on your site (the newly released album by Faithless) ... .. thanks, also, on behalf of the artist and labels for not posting any pirate links to unreleased (studio) material and, if you / your readers want good quality, non-pirated, preview tracks, then a mini mix of “The Dance” and a full version of “Not Going Home” are available for fans and bloggers to link to / post / host etc at www.youtube.com/faithlesssound ... .. for further details of the new album, pre-orders, on-line promotions, videos and 2010 shows, check-out the official site at www.faithless.co.uk/, as well as the artists' MySpace at www.myspace.com/faithless and YouTube channel ... .. and keep an eye on these official sources for details of further news, preview material and on-line promotions.

    Also and as a goodwill gesture to fans and bloggers, an exclusive preview stream of the full album is currently available via the artists’ MySpace ... .. this is for hyper-linking ONLY and for streaming by fans directly off MySpace, so please reciprocate this goodwill gesture by NOT ripping or embedding these files.

    Thanks again for your plug.

    Regards,

    WEB SHERIFF

    VálaszTörlés
  3. Szerintem az utóbbi albumaik közül ez az egyik legjobb. Én is várom hozzá a remixeket.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...