2011. április 30., szombat

Amikor a technika ördöge közbeszól

A dj-k munkájának egyik legnagyobb kerékkötője, ha a technika így-vagy úgy, de közbeszól. A bakelit érában az agyonpörgetett lemezek sercegése és az elkopó pick up-ok jelentettek égető problémát egy-egy szett tökéletes kivitelezésében. Manapság a karcos cd-k tréfálják meg akár még a legnagyobb diszkzsonglőröket is.

Első videónkban Mr. David Guetta-nál üt be a krach: a nagy kézlengetés közepette behal az éppen játszott cd. Hősünk nem esik kétségbe, gyorsan lecseréli a lejátszót! (eszébe se jut, hogy a cd karcos egy csöppet - a szerk.). Kevesebb, mint egy perccel később már újra dübörög a talpalávaló. Kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba, viszont kétszer ugyanazt a hibát elkövethetjük. A cd-t ismét benyeli a lejátszó, pont amikor a felpörgés jönne. Mi ebből a tanulság? Érdemes néha csekkolni cd-ink állapotát, illetve kellő körültekintés mellett pakolgatni, rendszerezni.



Tiesto papa se úszta meg a blamát. Elfoglalt ember, sok fellépéssel. Neki is megvannak a bejáratott számai (az 'Adagio for strings' ilyen), amiket minden buliján beépít a szettjébe. Mivel sokszor kerül a lejátszóba, van mozgatva eleget, könnyen összeszed egy-egy karcolást. Tijs annyival szerencsésebb, mint a gall haknikirály, hogy nála a zene megbicsaklik, de tovább dübörög.



Markus Schulz - mivel Pioneer CDJ 2000-es már megengedi - USB stick-en keresztül tolta a legfrissebb Dakota zenéit teszt jelleggel az egyik buliján. Mivel az USB csatlakozás a lejátszó tetején van igazi prédaként kínálta fel magát az egyik élelmes rajongónak, aki egy óvatlan pillanatban kitépte a stick-et és meg akart lógni az unreleased cumókkal, ám nagy nehezen visszahappolták tőle az önkényesen einstandolt zenehordozót.

Dj Observer önhibáján kívül került gáz helyzetbe a 2008-as Balaton Sound-on, amikor Armin előtt melegítette a terepet a Samsung Mobile Arénában. Az osztrák dj szépen pakolgatta a jobbnál-jobb zenéket, amikor hirtelen elment az áram. A tömeg kínos morajlása töltötte meg a cirkuszi sátort, ám kisvártatva folytatódhatott a show. Amikor már mindenki elfeledte a malőrt ismét beütött a black out. Szerintem ezután mindenki azon imádkozott, hogy az aggregátor bírja a terhelést Armin fellépése alatt. Úgy néz ki imáikat az égiek meghallották, hiszen a number 1 dj technikai malőröktől mentes két órás performance-t produkált.

2011. április 29., péntek

Solarstone egy figyelemre méltó mixszel kedveskedik

Kicsit már frusztrált vagyok az elmúlt időszak tucatmixei miatt. A trance sokak adaptációjában gyakorlatilag vidámparki stílussá vált, minden a szórakoztatásról és nem a minőségről szól. Szerencsére vannak, akik megőrizték józan ítélőképességüket. Persze őket nem hájpolja agyon a média. Solarstone aka Rich Mowatt is ezek közé az emberek közé tartozik. Egy időben sokat játszották a zenéit, neve volt a szakmában, aztán mivel nem tartotta a lépést a trance klónokkal, így el is felejtették gyorsan. Legutóbbi albuma a 'Touchstone' már vajmi keveset mutatott Rich korábbi énjéből, sokkal inkább elmozdult az experimentálisabb irányba. Dj-ként azonban megmaradt a prog-os, break-es, trance-s vonalon, ennek egyik ekletáns példája az 'Electronic Architecture' volt. Két évvel az első rész után itt a Vol.2, ami után elégedetten nyugtázhatjuk, azért vannak még kiemelkedő mixek még a piacon.
Az első cd igazi expedíció, ami szépen elegyíti a progressive break, house elemeit a lassabb, epikusabb trance-szel. Furcsa mód itt arra is figyelt a szelektor, hogy friss zenéket kapjunk, és friss tehetségeket fedezzünk fel magunknak. Azért ismerősöket is üdvözölhetünk - Nick Stoynoff, Alucard, Abdomen Burst, Hybrid, Kazusa and Shingo Nakamura -, akik neve garancia a magas minőségre. Az már lassan természetes, hogy hazánk fiai közül is képviseltetik magukat előadók a nívósabb compilation-ökön. Itt Elfsong alkot nagyot a hihetetlen megkapó 'Eta Carinae'-val, ami egyben a cd legdögösebb produkciója is.
A kettes diszk nyitányánál is feszülhet a mellkasunk, hiszen Aeron Aether pakolt oda egy sistergős break bombát, amit Embliss-szel közösen alkottak 'A New Dawn' címen. Itt azért már föntebb pörög a BPM-számláló, elő is kerülnek a lakkcipők a szekrényből. Talán a végére egy kicsit befásul a produkció, hiszen tucat uplifting trance-k is beúsznak a képbe, viszont itt is akad megsüvegelendő track: mindkettő egy régebbi klasszikus friss átirata, Medway 'Ressurection'-jének PROFF verziója illetve Tilt 'I Dream'-jének Nick Rowland remake-je.
Nekem jobban adja az érzést az első 73 perc, a második lemez végére már nem marad a kraftból, ami az elejétől hajtotta a szettet. Összességében 8,5/10-es pontszámmal tudom díjazni a lemezt. Szép munka Rich!

Solarstone presents Electronic Architecture Vol. 2.

Label: Solaris
Katalógus szám: SLRSCDLP008
Ország: Anglia
Megjelent: 2011. április 25.
Stílus: Progressive House, Breaks, Trance
Dj mix: Solarstona aka Richard Mowatt

Cd 1
1. Solarstone – Reconstructed Intro (1:44)
2. Matvey Emerson – Prizma (Reconstruction) (3:35)
3. Piotro – Mist (Reconstruction) (6:32)
4. Nick Stoynoff – Tokyo Nights (8:54)
5. Daniel Mahuad – Winter Solstice (Sunn Jellie Remix) (7:40)
6. Piotro – Uncontrollable (6:39)
7. Abdomen Burst Feat Yacanndiel – Solar Eclipse (9:39)
8. Hybrid – Numb (Kill City Orchestra Remix Reconstruction) (7:45)
9. Solarstone – Big Wheel (9:08)
10. Alucard – Sliver (7:50)
11. Kazusa & Shingo Nakamura – Dice (7:43)
12. Aerium – Icedive (Reconstruction) (6:28)
13. Poonyk & Oxide – Weekend (8:41)
14. Elfsong – Eta Carinae (6:22)

Cd 2
1. Aeron Aether & Embliss – A New Dawn (Reconstruction) (8:58)
2. Janeiro & Sovt – Dreams Of The Sea (8:17)
3. Mike St Jules – Verspera (Reconstruction) (7:29)
4. Jahawi – Nairobi to London (7:29)
5. Solarstone – Touchstone (Orkidea Remix) (6:17)
6. Medway – Resurrection (PROFF Remix) (5:05)
7. Baltic Sound – Searchers Lane (7:58)
8. Ozo Effy – White Wind (7:49)
9. Peter Liu – City Of Dreams (9:47)
10. Majera – Escapade (7:53)
11. Tilt – I Dream (Nick Rowland Remix) (5:22)
12. Almar – Wasted Time (7:00)
13. Active Limbic System – Vanity (9:45)
14. DJ Orion & J.Shore – Architects Dream (6:08)

2011. április 28., csütörtök

Guy J ezer szóban mondja el érzéseit

Guy J Izrael egyik legfelkapottabb producere napjainkban house berkekben belül. Szinte fel se ocsúdtunk még legutóbbi 'Heliscope/Azimuth Remixed EP'-je hatása alól máris itt az új szerzői albuma, ami a '1000 Words' címre hallgat, és az előző LP-hez ('Esperanza' - 2008) hasonlóan John Digweed Bedrock labele vette szárnyai alá a produkciót. A hogyan készült részt megspórolva a Data Transmission oldalon találhattok egy elég részletes angol nyelvű interjút Guy-jal a munkafolyamatról.
Magát a két cd-nyit kitevő anyagot (a speciális kiszerelésben 4 cd-nyi: az album anyaga mixelve és unmixed formátumban - a szerk. ) én három részre venném a könnyebb átláthatóság végett (hiszen mégis csak 25 zenéről van szó). Egyrészt a korábban már megjelent, igencsak sikeresen muzsikáló dalokra ('Lamur', 'Easy as can be', 'Heliscope', 'Azimuth', ), anno szinte mindet már méltattam. Másrészt ott vannak az otthoni hallgatásra szánt, komótosabb textúrák. Ezek között is persze lehet szelektálni: akad vokálos és dominál az instrumentális. A 'Moderate' kicsit 'Heliscope'-os hatást kelt a használt effektek miatt, azonban sokkal lassabb, lazább, és mélyebb mondanivalóval bír. A Miriam Vaga-val közös 'You' csodaszép lett, a minimál alapokon vokalistán szépen ki tud bontakozni. A 'Fallstar' is szépen kényezteti a hallójáratainkat egy eltalált dallammal és a kellemesen delay-ezett hangjaival. A 'The Right Place' egy kicsit kaotikusabb az eddig hallottakhoz képest, inkább az effektekre, azaz a technikára helyezi a hangsúlyt. A 'My Organ Friend' tipikus filmzene track, minimális történéssel hosszú intro és outro résszel. A 'Spica'-ról is elmondható ugyanez, azonban a főtémája sokkal jobban össze lett rakva, illetve könnyebben ráálmodható egy feszesebb alapra. Miriam Vaga a 'Fly'-ban is hozza a formáját, a melankolikus breakbeat meg egyszerűen magával ragad, nincs ellenállás. Egyébként ne feledkezzünk el az Intro 1-2-ről sem, hiszen a maguk súlyos hangulatával felpiszkálják az ember kíváncsiságát. A második cd-t záró 'Whirpool' egy kísérletezgetős csavargatás, amolyan tapasztaljuk ki mit tud a szintetizátorunk típus.
A harmadik a kvázi tánctérorientált darabok kategóriája. Az 'Electric tale' szuggesztív baseline-jával emelkedik ki, amiről nekem egy kicsit a Moroder-es hagyományok jutottak eszembe. Az 'I Lost My Head' AM mixben sem viszi le a háztetőt tempójával, cserébe kapunk egy mélyen berögzülő melódiát, aminek hatására a szentimentálisabbak egy könnyet is elmorzsolhatnak a szemük sarkában. A 'Stay Cow' hosszan készül a robbanásra. Egy gyermekkorunkat idéző chime dallam és váratlan nyújtások teszik hektikussá a track-et, ettől egy pillanatra sem unalmas, amit hallunk. A 'Doves'-t valahol a Filmmúzeum csatornán képzelem el zenei a késő esténként pörgő oldskool home videók aláfestőjeként. Egyik kedvencem ezután következik: a 'Limbo' egy vérbő deep house darab furcsa melódiával, de pont emiatt hívja fel magára a figyelmet. A 'My Thought Of You'-ban nem kapunk cifra dolgokat, csak egy kis tech house csapatást minimál kivitelezésben. A másik favourite a 'Sahara' kinyír ultrakomoly dallamával, mellette egy álmoskás pad pulzál a háttérben. A 'Teva' tech vonalon durrant nagyot, a zord sub-ok és spirituális hatást keltő tribal dobok teljesen felcsigázzák a hallgatót. A 'No Under But You' egy príma vokálos deep house muzsika, ami V-Sag, Sultan, Tonedepth és G-Pal négyesfogat korábbi szellős, hipnotizáló hangzásával operál. A 'Personal Haze' a igazi partizene, harapós baseline-nal és kellőképp vérpezsdítő háttérkörítéssel. Az 'I Lost My Head' PM mixben a chill out verzióban hallottakat hozza pumpálós 4/4-be ágyazva.
Összességében maximálisan elégedettek lehetünk az albummal, hiszen Guy igencsak kitett magáért, a stílusok kavalkádján vezet át bennünket mesterien. Nekem a tech-es cuccok annyira nem jönnek be, viszont a deep-es, prog-os borulásaival illetve a szívfacsaró chill out cumóival megvett kilóra. Az egy-két kitöltő zene miatt kap 9/10-et. Ne hagyjátok ki!

Guy J - 1000 Words

Label: Bedrock
Katalógus szám: BEDGJ02CD
Ország: UK
Megjelent: 2011. április 25.
Stílus: Electronica, House, Tech House
Producer: Guy Judah

Cd 1
1. Intro (4:07)
2. Moderate (4:51)
3. You (ft Miriam Vaga) (4:47)
4. Fallstar (Rising mix) (5:29)
5. The Right Place (5:23)
6. My Organ Friend (4:40)
7. Spica (6:10)
8. Electric Tale (4:53)
9. Lamur (AM Mix) (6:53)
10. I Lost My Head (AM Mix) (5:25)
11. Stay Cow (6:50)
12. Fly (ft Miriam Vaga) (6:30)

Cd 2
1. Intro 2 (4:31)
2. Doves (5:03)
3. Limbo (6:19)
4. Easy As Can Be (7:05)
5. My Thought Of You (7:26)
6. Sahara (7:31)
7. Teva (7:10)
8. No Under But You (ft Miriam Vaga) (8:40)
9. Heliscope (7:29)
10. Personal Haze (8:43)
11. Azimuth (8:27)
12. I Lost My Head (PM mix) (5:31)
13. Whirpool (3:26)

Belehallgatós és megvásárlós link

2011. április 27., szerda

Greyloop pres Float Away 042 (Drive To The Night)

A szelektorok életének egyik megkeserítője, ha az adott időszakban amikor zenéket keresget nem talál friss, különleges hangzású darabokat a felhozatalban. Grey is valahogy így volt, hiszen mixe végére két olyan régebbi zenét is beillesztett (Pablo Acenso 'Habitat' remixe és a Moby 'Go' unofficial bootleg-je), amit már korábban többször is próbálgatott megfelelő helyre rakni, de most lelt az igazi környezetükre. A múltkori egyvelegre a lassú, hömpölygő érzelmek voltak a jellemzőek, most ennek az ellentétét ismerjük meg, igazi húzós, utaztatós, bulis mixszel állunk szemben. A nyitány deep-es, ám kisvártatva már a táncra perdítő ritmusok szárnyán szállunk tova. A tracklist se tartogat sok meglepetést, ismert nevek remek szerzeményei garantálják a közel egy órás minőségi szórakoztatást.


Greyloop - Float Away 042 (Drive To The Night)

Label: Deep Zone
Katalógus szám: Float Away 042
Megjelent: 2011. április 27.
Stílus: Progressive House
Dj mix: Greyloop

Tracklist:
1. Jeff Bennett - Induction [SNEJL]
2. Andres Lopez & Ivan Jaime - 76 Spheres [Stripped Recordings]
3. Kenneth Thomas - All is not lost [Spring Tube]
4. Guy J - Azimuth (Juan Deminicis remix) [Bedrock]
5. Ucleden - Far away (Marcelo Vasami remix) [Whose Haus]
6. Franzis-D - Japan (Matias Chilano remix) [7 Seas Records]
7. Andrew Philippov - A night (Suffused remix) [Mistique Music]
8. Mars Need Lovers - Twin brothers (Lanvary remix) [Mistique Music]
9. Pablo Acenso - Habitat (Juan Deminicis remix) [Baroque]
10. Moby - Go (Steve Haines Unoffical remix) (CD-R)


2011. április 26., kedd

Aeron Aether Leeds-t is meghódította

Április 15-én a Digital Society preparty-ján a leeds-i Bourbon Bar-ban pörgetett Trim The Fat-tel közösen hazánk büszkesége Aeron Aether (a fő attrakción egyébként fellépett az Above & Beyond trió, Mat Zo, Jaytech és Will Holland is - a szerk). Gabit egy rövid interjúra csíptük el, hogy meséljen friss angliai élményeiről.

DZ: Hogyan jött a felkérés, hogy Leeds-ben pörgesd a lemezeket?
Aeron: A fellépés a Silk-nek köszönhető, mivel a szervezők őket keresték meg azzal a szándékkal, hogy az 1-2 havonta rendezett Digital Society hivatalos preparty-ján szívesen bemutatnák a Silk főbb előadóit, így nagyon örültem, hogy Embliss és Schodt közös fellépése után én is lehetőséget kaptam erre.

DZ: Milyen volt a buli? Milyen zenékkel bombáztad az angolokat? Gondolom volt közte sok saját és Arrival-os release.
Aeron: A buli a Digital Society party helyszínének közvetlen szomszédságában került megrendezésre, így a több ezer fős party-ra igyekvők könnyen betérhettek az ingyenes preparty-ra, ahol a helyi srácok és én izzítottuk fel őket (legalábbis azokat, akik befértek) a fő rendezvényre. A hely szép lassan dugig is lett, majd mikor Jaytech kezdett a szomszédban, mi is átmentünk meghallgatni. Én személy szerint a Twilight c. zenémmel indítottam, melyből direkt erre az alkalomra készítettem az original introjából és Zodiax remixéből egy kellemes felvezetős változatot. Ezután néhány könnyedebb zene után felhúztam egy egészen durva szintre. Játszottam Arrival kiadványokból is, ezen kívül pedig jelenlegi személyes kedvenceimből válogattam. Szerencsére tetszett az ottaniaknak, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam.

DZ: A közeljövőben hol láthat téged a közönség fellépni?
Aeron: Legközelebb valószínűleg Pesten lépek fel, de egyelőre fix időpont nincs, ezért erről egyelőre nem beszélnék részletesebben. További infokat a facebook profilomon teszek majd közzé, és remélem hogy ha összejön, sokan közületek meghallgatnak majd.

Oliver Morgenroth zenéi kontrasztot alkotnak

A német származású Oliver Morgenroth sem ma kezdte a szakmát. Oli nagyjából '94 óta foglalkozik elektronikus zenék írásával. Egyik legelső próbálkozása ezen a színtéren a D-Force alteregó alatt elkövetett 'Nature One EP' volt, amin főleg hard trance zenéket találunk. Majd ezt követte a Dook Moyza-ás 'Atmosphärenwandler' techno vinyl, és a Morphing Fields féle hard trance maxi.
Viszont az első saját névvel ellátott lemezére egészen '96-ig kellet várnunk. Az E'Ela egy kimondottan trance cumó, amire a címadó szám került rá háromféle verzióban. Számomra mégsem az a legmeglepőbb, hogy Oliver ilyen régi iparosa a szakmának, hanem az, hogy 2000 előtt nem sokkal felhagyott a producerkedéssel, és csak egy évtizeddel később 2008-ban tért vissza a szcénába. Közel tíz év nagyon sok idő, szerintem mindannyian kíváncsiak lennénk rá, hogy ezalatt mivel töltötte idejét, és hogy mi volt a kiváltó ok, amiért ilyen sokáig nem hallatott magáról. De majd egyszer egészen biztosan erre is fény derül. Addig is hadd mutassam be nektek Oliver Morgenroth 2008-ban megjelent 'Contrast' című albumát, amit az EDM szakma egyik legprogibb labele a Jetlag Digital jelentett meg.
Az album nyitószáma a 'Flair' , ami egy bámulatos 'Traveler Extended Mix'-ben szerepel. Nem sűrűn hallani ehhez fogható zenét, mint amilyen a 'Flair'. Finom, lágy effektek sokaságában az éteri női hang, mint egy látomás úgy hat az emberre. Az 'Arsalan Inside' elég masszív tempót diktálva kezd. A középső etapban egy fényörvény bukkan elő a semmiből, ami igencsak érdekes hatást idéz elő a vokál-effektek keltette sűrű hangszerkezetbe. Az 'Ultra Focus' sokkal lágyabban, kicsit szebben kivitelezett alkotás az előbbi műremekhez képest. A visszafogottság szimpatikusabb, a kevesebb néha több elvet követve. A 'Care' különös, misztikus világot vetít elénk. Az idősíkok eltolódnak, a múlt a jelen és a jövő egybeolvad. Az 'Each Other' mély sötét valóságképet mutat. A minden más érzése nagyon nyomasztó. Mintha valami veszély közeledne, olyan érzés kerít minket hatalmába. A 'Sidechain' végig az utazásról szól. Az 'Eye Of Jupiter' minimálos, tech-es elemeivel engem kicsit meglepett. Nem éreztem rajta azt, hogy illik az album többi zenéje közé. Bár azért azt meg kell hagyni nagyon szép szerzemény. Az album egyik csúcspontja a 'Roots' címet viselő nyolcas számú track. Kőkemény dark veretés, hat és fél percben megfogalmazva. Az album zárózenéje a 'Jet Stream' ami egy nagyon érdekes dark és break elemekből összevegyített hibrid szám. Ami viszont még különlegesebbé teszi eme kiadványt, az az hogy az albumon található eredeti kilenc zeneszám mellett találunk egy dj mixet is, amit Oliver Morgenroth saját maga állított össze.
Összességében szerintem egy remek megjelenéssel gazdagodott a prog szcéna. És bár a 'Contrast'-on egy slágerzenét sem találunk, amire a magasba lendül a kezünk, mégis azt kell mondjam, hogy mestermű, amit Morgenroth ezzel az albummal megalkotott.
Az album zeneileg néhol száraz, de a feeling megvan benne, amiért szeretni lehet. Nálam a 8/10 pontszámra hivatott.

Oliver Morgenroth - Contrast (2008)

Label: Jetlag Digital
Katalógus szám: JED022

Ország: Németország
Megjelent: 2008 október 21.

Stílus: Progressive House, Breaks
Producer: Oliver Morgenroth


Tracklist:
1. Flair (Traveler Extended Mix) (9:52)
2. Arsalan Inside (8:49)
3. Ultra Focus (9:09)
4. Care (13:41)
5. Each Other (8:26)
6. Sidechain (10:03)
7. Eye Of Jupiter (8:51)
8. Roots (6:28)
9. Jet Stream (10:12)
10. Raumklang (Live Electribe Mix) - DJ Mix by Oliver Morgenroth (82:11)

Belehallgatós

2011. április 23., szombat

Lyrics Of The Moment Vol. 41: NuBreed & Luke Chable - One Day (Official Video)



One day, one day is all it takes
And some way, life starts and ends
A choice made, when the hardest truths are faced
Start today, you can't afford to wait, don't leave it up to fate

Can you hear it?
Just listen, you feel it comin'
Can you hear it?
Just listen, you hear it callin' you
Can you hear it?
Just listen, you hear it callin' you
One day.. one day.. one day.. one day..

One day, one day is all it takes
All we make, and all we can break
The choice is yours, it's the hardest truth you'll face
Start today, you can't afford to wait, don't leave it up to fate

Can you hear it?
Just listen, you feel it comin', you hear it callin' you
Can you hear it?
You hear it callin' you
One day.. one day.. one day.. one day..
One day..

You'll hear it comin', you'll hear it callin' you, just listen
You'll feel it comin', you hear it callin' you, just listen

2011. április 22., péntek

Fejezetek egy kezdő, de nagyravágyó dj naplójából

Az alábbiakban bemutatott történet a fikción alapul. Viszont maga a jelenség nagyon is valós...

2010. január 1A tegnap esti buli elég jól sikerült. Eléggé szétcsesztem magam, elment 2 doboz cigi, meg fater 15 éve féltve őrizgetett whiskey-je. A szokásos újévi fogadalmak mellett egy újabbat is tettem: dj szeretnék lenni. Bár már elmúlt karácsony bepróbálkozok apánál, hátha vesz nekem egy felszerelést, hogy gyakorolhassak. Bazz, tuti irigykednek majd rám a többiek. Vigyázz világ, az első magyar szupersztár dj karrierje elindult!

2010. január 30Addig rágtam fater fülét, hogy vett nekem két Pioneer 1000-es lejátszót és egy keverőt. Persze előtte végig kellett hallgassam a nevelő jellegű dumát: „Remélem kisfiam ez nem egy múló hóbort lesz és nem feleslegesen dobtunk ki ennyi pénzt az ablakon”. A cucc kicsomagolása után alig vártam, hogy elkezdhessek „dolgozni”rajtuk. Szerencsére előző este kiírtam pár cd-t friss számokkal, szóval indulhat a mandula!

2010. február 15Már két hete szorgalmasan gyakorolgatok, s úgy érzem itt az ideje, hogy a nagyközönségnek is megmutassam a tudásom. A múltkori kétórás mixem felvettem számítógépre, meg is osztom facebook-on, hagy lájkolja a pornép. Eddig a haverokon keresztül 150 like futott be. Elsőre nem is rossz.

2010. február 27Valteréknél egy szülinapi házibuliban voltunk és én toltam a zenét. Kicsit megizzadtam, mert az enyhén homogén „közönség” nem nagyon volt vevő a zenémre. Amikor pont a legnagyobb kedvenceimet kezdtem pakolni kórusban kiabálták, hogy „játssz több slágert”. Bőszen keresgéltem a cd-s táskámban valami kommersz után, s annyira elmélyültem a kutatásban, hogy lepörgött az aktuális cd. ÁÁÁ. Gyorsan áthidalva a problémát a kövi számra léptettem a cd-t, viszont a track közepe táján, elkezdett ugrálni a hang, mintha szkreccselne valaki vele – a kis köcsög, aki a zenét feltolta a netre szarul grabbelte a cuccot, teli volt jitter-rel. Golyót neki!

2010. március 20Már majd egy hónapja, hogy nem nyúltam a lejátszókhoz, a múltkori kudarcom eléggé betette a kaput. Zenéket azért szedegetek, de most már végighallgatom őket, hogy ne kerüljek kellemetlen szituba. Muszáj aktiválnom magam, mert Sanyi haverom elintézte, hogy a helyi disco-ban két órát játszhassak. Egy kicsit azért győzködni kellett a tulajt, két heti zsebpénzem, azaz 25 ezer forintom bánta, de megérte! Fatertől majd lejmolok, neki meg se kottyan ennyi zsé.

2010. március 21Mekkora buli volt! Életem legnagyobb élménye. Csípőből végigtoltam a 120 percet, hibátlanul. A szett végén oda is jött egy srác, hogy szívesen segítene befutni, csak ahhoz pár saját szám is kéne, amivel lehetne a nevem népszerűsíteni. Le is szedtem az aktuális verziószámú Fruity Loops-ot, most ismerkedem vele. Begyűjtöttem pár loop cd-t is, abból tervezek alkotni. Tuti, hogy az első zeném house lesz, telipakolva elektró hangokkal. Ha ez a módja, hogy dj-ként is befussak, akkor állok elébe…

2010. április 22Tavaszi szünet van és én itt állok buli nélkül. Már elkészült 3 zeném, kíváncsi vagyok mit szólnak hozzá a többiek. Laci spanomnak már megmutattam, azt mondta, hogy jók lesznek, bár elég furán harapdálta a szája szélét, szerintem nem formált őszinte véleményt. Pár ismert dj-nek is körbeküldtem, de se kép se hang. Lehet, hogy nem is nekem való ez az egész?

2010. május 10Kudarc, kudarc hátán. A suliban olyan szinten romlottak a jegyeim, hogy muterom elzárta kulcsos szekrénybe a felszerelést, s azt mondta, ha a három tantárgyból, amiből bukóra állok nem javítok, el is felejthetem, hogy én leszek az éjszakai élet hercege. Szerencsére a gépen tudtam gyakorolni: Traktor Dj a barátod. Amúgy azon is gondolkoztam, hogy áttérek a laptopos zenélésre, azzal nincs annyi nyűg. Összerakom a szettet, élőben meg előadom.

2010. július 3A nyár a lehetőségek évszaka, komolyan szájszélen törölném, aki ezt állította. Tegnap egy open-air partin voltam warm up dj. Nem lehetett panasz a szettemre, viszont félidőben razziát tartottak, és mivel nem fizettem jogdíjat elvették a cd-imet és egy jókora pénzbüntetést is kilátásba helyeztek. Szerintem ez volt a hattyúdalom, ez a dj-zés nem nekem való. Próbálkoztam keményen, de nem sok sikerélményem volt, csak veszítettem rajta. Inkább elmegyek focistának…

2011. április 20., szerda

Tiesto: "A csúcsra jutás egy nagyon hosszú és kemény folyamat"

"Négy alkalommal találkozhatott vele a magyar közönség, kétszer a Flörtben, majd nyáron a Patexban, utoljára november 22.-én a kecskeméti Club Vivában lépett föl. A hollandiai Breda-ban él, ahol a Basic Beat lemezboltjában dolgozik, emellett ideje nagy részét a stúdióban, vagy partikon tölti el, egyszóval éjjel-nappal a zenében él. Sikeresnek ígérkező karrierje a bredai The Spock-ban indult 1990-ben, ezenkívül '92-'93-ban az amszterdami Woodoo Club rezidense volt, '93-'94-ig pedig a Channel X egyik első számú DJ-je, Hollandia és Belgium hatalmas közönségével. Később az amszterdami The Time klub csütörtöki házigazdája is volt egy ideig. sajátos zenei vonalát - melyet a dinamikus, általában gyors ritmusú, érdekes hangzásokkal telített kitűnő trance és techno darabok jellemeznek - leginkább az itthon is nagy tetszést kiváltó Guardian Angel sorozat CD-iből ismerheti a közönség (Forbidden Paradise - The Quest For Atlantis, High As A Kite, Artic Expedition, Valley Of Fire; Lost Treasures - Isle Of Ra, Concerto For Sonic Circles, Creatures Of The Deep).

FREEE: Már többször találkoztál a magyar közönséggel, hogy tetszik a magyar szcéna?
Tijs: Nagyon tetszik, mert az emberek nincsenek annyira "elkényeztetve", mint Hollandiában. Ott már mindenki ismer minden stílust, és nem nyitottak új DJ-kre, vagy zenékre. Itt viszont még mindig lelkesek az emberek mindenben. Nagyon jó élmény volt, amikor a Patex-bulin odajöttek hozzám autogramot kérni, ilyen Hollandiában nincs. Az emberek sokkal hűvösebbek, akárcsak Angliában.

FREEE: Mikor kezdted?
Tijs: 14 éves koromban. Otthon a szobámban gyakoroltam sokáig, aztán iskolai bulikon játszogattam. 19 évesen kezdtem klubokban zenélni, ami azóta is tart.

FREEE: Milyen zenéket játszottál akkoriban?
Tijs: Diszkóval kezdtem, majd jött a hip-hop, a hip house, acid house, new beat, és most a techno-house és a trance.

FREEE: És a drum'n'bass?
Tijs: Az nem az én asztalom. A jó ütemeket és hangzást szeretem, a jungle-ra és a d'n'b-re viszont nehéz táncolni szerintem, bár nagyon jó hallgatni például vezetés közben, de a tánchoz túl gyors.

FREEE: Hol kezdtél játszani?
Tijs: A breda-i Spock-ban 21 éves koromban, ez volt az első house klub, ahol játszottam, a többiben nem ez a zene szólt.

FREEE: Aztán jött a Basic Beat. Hogyan kerültél oda?
Tijs: A Basic Beat label menedzsere fedezett fel - aki szintén Bredában él -, eljött a klubba és nagyon tetszett neki a játékom. Aztán felkért, hogy készítsem el a "Forbidden Paradise" zenei anyagát.

FREEE: Szóval már elsőre egy mix CD-re kaptál felkérést? Keveseknek adatik meg ilyen lehetőség...
Tijs: Nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból, főleg mert a CD után megszaporodtak a felkérések, és egyre népszerűbb lettem Hollandiában.

FREEE: Nem volt nehéz feldolgozni a gyorsan jött sikert?
Tijs: Nem, mivel maga a "felfedezésem" sok időbe telt, hisz 14 évesen kezdtem játszani, most pedig már 28 éves vagyok.

FREEE: Úgy értem, hogy sokáig dolgoztál keményen, de erről nem sokan tudtak, miután a reflektorfénybe kerültél nem "vakított el a fény"?
Tijs: Nem, igazából ez a népszerűség csak azt első "Guardian Angel" CD megjelenése után kezdett kialakulni, ami két évvel ezelőtt volt. Valójában a '97-es év jelentette számomra az igazi áttörést, tehát csak egy éve jellemző, hogy "nagy név"-nek számítok Hollandiában.

FREEE: Hol töltöd a legtöbb időt; a stúdióban vagy partikon?
Tijs: Mindkét helyen, hétköznap pedig a Basic Beat lemezboltban dolgozom, valamint a stúdióban vagyok, csak hétvégén játszom, két-három órákat péntek és szombat este. Így nem annyira megerőltető, nem úgy, mint itt, ahol egy nagyobb DJ 3-4 partira megy egy éjszaka.

FREEE: Egyébként mi a véleményed a magyar DJ-kről és a bulikról?
Tijs: A klubszcéna nagyon jó, ugyanígy a DJ-k minősége is (különösen Limit-é - nem azért, mert a barátom, hanem mert tényleg kitűnő lemezlovas).

FREEE: Hol játszottál még Európában Magyarországon kívül?
Tijs: Belgimuban a La Rocca-ban, Illusion-ban, Cherrymoon-ban, aztán az angliai The End-ben - egyik legjobb bulim volt a Patex mellett. Most egyre több meghívást kapok Európába, legközelebb Norvégiába megyek egy hétre, januárban Izraelbe egy goa klubba, majd tizenkét napra Malajziába, ahol 7.000 ember előtt fogok fellépni, februárban Luxemburg és Finnország. Szóval most kezdődik igazán minden.

FREEE: Ki intézi a dátumaidat?
Tijs: Részben egy holland ügynökség (Consorcium), akik például a "New Frontier" partikat is szervezik, valamint más nagyobb eseményeket. A legtöbb booking-omat egyébként magam intézem, mert az ügynökségek rengeteg pénzt követelnek maguknak.

FREEE: Úgy hallottam, nemrég jelent meg egy új CD-d...
Tijs: Igen, "Magik" néven a saját labelem (Black Hole Records) kiadásában.

FREEE: Gondolom ez egy teljesen új dolog?
Tijs: Igen, nemrég alakult, ez lesz az első kiadványa - egy trance válogatás.

FREEE: Az eddig megjelent munkáidat ["Guardian Angel", Lost Treasures"] egyébként milyen stílusba sorolnád?
Tijs: A "Forbidden Paradise" is trance, a "Lost Treasures" inkább klubtrance vagy klubtechno, kicsit más a hangzása. Hollandiában azt szeretik, ha különválnak a stílusok, így nem teszek mindent egy CD-re, hanem egy kicsit más hangzású/stílusú mindegyik, így az egyik lemez trance, a másik inkább a klubokba való. Februárban megjelenik a "Final" című válogatás szintén a saját kiadómon keresztül.

FREEE: Ezen a saját zenéid lesznek?
Tijs: Részben igen, valamint más rotterdami producerek munkái.

FREEE: Mi történik jelen pillanatban Hollandiában, milyen a klubélet?
Tijs: Nem sok történés van, legfőképpen a klubélet lanyhult, mert mindenki ugyanazokat a lemezeket játssza és azt hiszem, az emberek megunták kicsit. Viszont a trance egyre nagyobb teret hódit országszerte, egyre népszerűbb lesz, ugyanígy az én hangzásvilágom is.

FREEE: Hogy érzed magad, mint DJ, mit jelent az egész számodra?
Tijs: Imádom! Már mikor először csináltam is az volt a legjobb érzés, hogy azt a zenét játszhatom, amit szeretek, és a közönség is megszerette. Ez még a szexnél is jobb érzés. 14 évesen készítettem el az első felvételem, amit aztán mindenkinek megmutattam és nagyon frusztrált, hogy nem játszhattam egy klubban sem, mert szerettem volna, ha mindenki hallhatja a zenéimet. Aztán sikerült olyan pozícióba kerülnöm, hogy most ezt megtehetem.

FREEE: Melyik volt a kedvenc bulid, hol volt a legjobb élményed?
Tijs: Az egyik legnagyobb élményem a Patex buli volt Budapesten, ezenkívül az első alkalom, amikor a Flörtben játszottam, mert olyan frissek voltak az emberek, sikítoztak és tetszett nekik, nagyon jó érzés volt. Aztán szeptemberben a The End, ahol csak olyanok voltak, akik a zenei szférában érdekeltek - ez ugyanis egy zártkörű rendezvény volt a Numark szervezésében, csak klubtulajdonosok Angliából és a világ más részeiről (Malajzia, Finnország, stb.) - tetszett nekik, amit játszottam, kaptam is egyből vagy 20 névjegykártyát. Végül is ennek köszönhettem, hogy most ilyen sok meghívásom van más országokba is. nagyon szerencsésnek érzem magam.

FREEE: Miért döntöttél úgy, hogy lemezboltban dolgozz?
Tijs: Minden egyszerre történt, elkezdtem írni, és szerettem volna a Basic Beat-ben dolgozni, de erre várnom kellett 2 évet. Aztán amikor odakerültem, akkor kezdtek felgyorsulni az események Hollandiában. Találkoztam az összes fontos emberrel, partiszervezőkkel, producerekkel, promoterekkel, mindenki bejön a Basic Beat-be, lehetőséget adva arra, hogy játszhassak és zenét készíthessek. A Basic Beat nélkül nem tartanék most itt. Majdnem mindent nekik köszönhetek. Aki annak idején fölfedezett, most az egyik legjobb barátom, ő felelős az új CD-m dizájnjáért is.

FREEE: Rezidens vagy most valahol?
Tijs: Már nem, két hónapig voltam az amszterdami Time-ban, de sajnos nem ment jól a klub - nem voltak elegen, csak szombaton, az én napom pedig a csütörtök volt. Most minden hónap utolsó szombatján vagyok a Tune-ban. Abbahagytam a rezidensséget, mert már csak partikon akarok játszani, azonkívül pedig a stúdióban készíteni a felvételeket, vagy esetleg csak elmenni bulikra, hogy meghallgassak más DJ-ket.

FREEE: Van erre időd?
Tijs: Mindig szakítok rá időt. Sokat járok Belgiumba, ahol mindig sokáig tartanak a bulik, úgyhogy néha átruccanok egy fellépés után, vagy az egész éjszaka stúdióban vagyok, majd egy kis alvás után átmegyek. Persze ez nem olyan sűrűn jön össze, kb. egyszer egy hónapban.

FREEE: Mi a véleményed a holland lemezlovasokról, van valami új tehetség a láthatáron? Kik a legnépszerűbbek?
Tijs: Pillanatnyilag Michael De Hey a legnépszerűbb DJ Hollandiában, de ott is rengeteg tehetséges fiatal van, akik nem jutnak lehetőséghez. Viszont valamilyen szinten ők a legjobbak, mert akik a csúcson vannak - mint például Dimitri vagy Remy - már nem igazán "éhesek". Már mindenhol voltak, mindent láttak, így már nincs ami inspirálja őket, nem is játszanak már annyira jót, mint azelőtt. Az én véleményem szerint, ha egy DJ már mindent látott, akkor jobb ha inkább befejezi, mert nincs, ami motiválja. Szerintem minden országban megvan ez a probléma a Top DJ-kkel - nincs már olyan inspirációjuk, mint az új fiatal kezdőknek (már akik lehetőséghez jutnak), őket az emberek jobban szeretik mert frissek, újat nyújtanak. Igazság szerint két-három évente a top DJ-knek "el kell tűnniük", helyet adva a fiatal kezdő Dj-knek, ez lenne az igazi. persze ez nem lehetséges, hisz a kör be van zárva, mert a promoterek nem mernek új DJ-ket booking-olni, félnek hogy nem jön el annyi ember a bulira, úgyhogy mindig csak a top DJ-kkel foglalkoznak, ezáltal messze nincs még meg az egyensúly ebben a dologban.

FREEE: Meg tudnád számolni, hogy hány lemezed gyűlt eddig össze?
Tijs: Kb. 3-4 ezer, de kétezret elvesztettem Hollandiában egy nagy vihar során - mind eláztak, és használhatatlanná váltak. Nagyon rossz élmény volt, de ha a másik oldalát nézzük, mindig arra törekedtem, hogy új zenéket játsszak, nem sok régit szoktak, mert szerintem mindig fejleszteni kell a hangzásvilágodat. Néha viszont nagyon szórakoztató régi zenéket hallgatni.

FREEE: Ha mondjuk vendég vagy külföldön és első alkalommal lépsz fel, hogyan válogatod ki a lemezeidet, tudod már hogy mit fogsz játszani?
Tijs: Az a probléma, hogy amikor külföldön játszom, csak egy lemeztáskát vihetek magammal, úgyhogy elég nehéz kiválasztani 100 darab lemezt. Én mindig azokat választom, amik szerintem pillanatnyilag a legjobbak - egy kis klubzene, egy kis trance, egy kis techno, stb. Aztán megpróbálom eltalálni a közönség ízlését, és abba a hangzásba mélyedek bele, ami a legjobban tetszik nekik. Magyarországon az emberek szeretik a jó "kiállásokat" és a hangzások sűrű váltakozását.

FREEE: Volt már olyan hogy három lemezjátszóval léptél fel? Egyáltalán népszerűek Hollandiában az ilyenfajta virtuózkodások?
Tijs: Nem igazán, de volt '92-ben egy országos mix-bajnokság. Mindenkinek fél órát kellett játszani, ami alatt és 27 lemezt tettem fel három lemezjátszóra, második helyezést értem el. Csak a győztes lett publikálva, akinek nyereménye egy mix CD elkészítésének lehetősége volt, amin egyébként az első pár helyezett és a helyszín is fel volt tüntetve. Amúgy nagyon jó buli volt, csak sajnos elég ideges voltam, hisz napi négy óra gyakorlás után fél órában kellett bemutatni, hogy mit tudok, és ha egy hibát vétek, kiesem.

FREEE: Viszont két lemezjátszóval gondolom akár becsukott szemmel is tudsz mixelni...
Tijs: Két lemezjátszóval játszani olyan, mint az autóvezetés, vagy a biciklizés, már 14 éve csinálom, úgyhogy elég könnyen megy.

FREEE: Mik a terveid a jövőre nézve?
Tijs: Elsősorban a kiadóm fejlesztése, kiterjesztése, aztán hogy folytassam, amit eddig csináltam, rengeteget játszani - de mégsem túl sokat, hetente egyszer-kétszer szeretek fellépni, ennyi elég nekem. Sok más országba szeretnék még eljutni, mert jobban szeretek külföldön játszani, mint Hollandiában.

FREEE: Már meguntad a holland szcénát?
Tijs: Egy kicsit igen, bár most egyre jobb a helyzetem, hisz egyre népszerűbb leszek. Sokáig unalmas volt ott játszani a már előbb említett körülmények miatt - tehát hogy a klubok már nem nyitottak az új zenék (trance, jungle, akármi) felé, túlságosan konzervatívok.

FREEE: Mindenhol jellemző az a tendencia, hogy a szervezők nem mernek új dolgokat kipróbálni - talán azért is, mert már túl sok csalódás érte őket.
Tijs: Azért is, de legfőképpen mert legtöbben csak a pénz miatt vannak benne a zenei üzletágban. Ez az egyik legnagyobb probléma, hogy legtöbbször csak azért rendeznek egy partit, hogy minél többet keressenek rajta, a pénzen kívül semmi más nem érdekli őket, a producerek is csak a minél nagyobb bevétel érdekében tevékenykednek. Pénz, pénz, pénz, persze hogy szükség van rá, de másképp is lehet a dolgokat csinálni - mint ahogy te is mesélted, hogy Magyarországon is vannak olyan helyek, ahol ritkán tudnak anyagilag jövedelmező partit összehozni, mégis újra és újra szerveznek bulikat, mert egy buli lehet nagyon jó és mindenki számára emlékezetes, még úgy is, ha a költségvetése esetleg deficites, mivel ezek a bulik még mindig a zenéről és nem a piacgazdaságról szólnak. Sajnos Hollandiában már nincs meg ez a lelkesedés.

FREEE: Van valami üzeneted a magyar közönség felé?
Tijs: "Keep the beat alive!" (Tartsd életben az ütemet!") ha DJ vagy, meg kell tartanod a hitedet, a csúcsra jutás egy nagyon hosszú és kemény folyamat, de mindig van lehetőség valahol.

FREEE: Azon a ponton vagy, amikor már azt csinálhatod, amint szeretnél, akkor, amikor szeretnéd, sok időt tölthetsz a stúdióban stb. és még mindig magáért a zenéért csinálod. Mindezt összevetve azt kell, hogy mondjam, te tényleg egy nagyon szerencsés ember vagy.
Tijs: Ez igaz, de még egyáltalán nem vagyok a csúcson, mert a zenémnek mindig tovább és tovább kell fejlődnie, minden nap tanulok valami újat, a lemezlovaglást tekintve is még mindig "éhes" vagyok, még mindig a partik a legfontosabbak, csak most felgyorsult az egész. Két évvel ezelőtt a legnagyobb álmom az volt, hogy játszhassak a Tribal Gathering-en az Egyesült Királyságban, most májusban fel fogok ott lépni, azt hiszem, számomra mindent ez jelent. ha ott fölléptem, akkor mondhatom, hogy a csúcson vagyok.

(Forrás: FREEE Magazin/1998.04, riport: Dee Dee)

Sensitive Inside 05: partmenti séta az Acapulco öbölben

Az ötös számú mixet a híres-neves Acapulco beach ihlette. Way Out west-ék 'Tierra Del Fuego'-jával kezdünk Paul Keeley igencsak nyárias remixében. A 2. zene egy orosz banda Teana & Tiida páros műve. Szép éteri zene az 'Australia' originál mixben! Nick Muir és John Digweed régi iparosa a prog szcénának. Szerzeményüket a 'Bildert' egy remek Wiretappeur féle átiratban tesztelhetjük. Max Freegrant fiatal ukrán tehetség. 'About You' című masszív kis ópuszának remixei közül én most a Max Freegrant féle Save The Love Rátiratot választottam, amiben valami fantasztikusan szól a vokál. Maximum respect! Davi 'Blue hour' -jével Eelke Kleijn egy kisebb fajta csodát művelt. Az eredeti zene szép visszafogott dallamvilágát sikerült átültetni egy pattogósabb, psyosabb alapra, aminek végeredményét ti is letesztelhetitek. A hatos Mytchel szám továbberősíti a psy-osabb vonalat. Majd a mix tempója kicsit lecsendesedik, és újból a beach-esebb világába csöppenünk. Aleksey Beloozerov szaxofonos 'Just For You' -ja, Westlake monoton, de szép 'In The Middle Of The Day'-je, valamint Ziger vokálos 'One By One' -ja szinte már a nyarat idézi. További jó szórakozást a mixhez!



Tracklist:
1. Way Out West - Tierra Del Fuego (Paul Keeley 4th Movement Mix) [Round Triangle]
2. Teana & Tiida - Australia (Original Mix) [Round Triangle]
3. Nick Muir & John Digweed - Bilder (Wiretappeur Remix) [Bedrock]
4. Max Freegrant feat. Ange - About You (Max Freegrant Save The Love Remix) [Avenue]
5. Davi - Blue Hour (Eelke Kleijn Space Mix) [Outside The Box]
6. Gavyn Mytchel - Retrograde [Baroque Digital]
7. Aleksey Beloozerov - Just For You (Original Mix) [Particles]
8. Westlake - In The Middle Of The Day (Original Mix) [Oversized]
9. Ziger - One By One (Original Mix) [Mistique Digital]


2011. április 19., kedd

Grey pres My Classics Vol.5.

Hosszabb hallgatás után visszatérünk kedvenc klasszikusaimhoz. Újabb ötöt hoztam el most nektek. Nos, lássuk mi van ma a kalapban!

L.S.G. - Hidden sun of Venus (Oliver Lieb remix) [1997 - Platipus]
Bocsássátok meg nekem, de nagyon rá vagyok csavarodva Oliver Lieb munkásságára. Az L.S.G. alterego különösen közel áll hozzám, mivel ügyesen ötvöződik ezekben a zenékben a trance, a techno, break és némi progressive hatás. A 'Hidden sun of Venus' nem mai darab, ez érződik is a 140 BPM fölötti tempón. A húzós kezdés már előre világítja, hogy nem a könnyed hátradőlésé lesz a főszerep. A groove valósággal sodor, majd egy ismétlődő basszusgitár minta is rátesz egy lapáttal a közelgő eufóriára. Azonban a nyers techno-ból egy varázsütésre a dallam beúsztatásával trance hangulat kerekedik, ami kitart a darab végéig. A melódia annyira komplex, hogy meg se próbálkoznék a lekottázásával. Igazi undergound hímnusz a '90 évek végéről, ami egyedi és utánozhatatlan.

Armin - Virgo [1999 - Cyber Records]
Lehet sokakat (főleg, akik 2005 után szerettek bele a trance-be) sokkolok eme lemezzel. Armin bizony nem mindig 'A State Of Trance'-n törte a buksiját, hanem zsenge fiatalságának idején a korszak menő stílusában azaz funky és pumpin' house (Problem Boy, Gimmick) vonalon is nyomult. Mellette azért már a modernkori trance alapjait is megalapozta a 'Communication'-nel és a 'Blue fear'-rel. Az 1999-es 'Lost soul society' EP-je talán nem tudhat magának akkora ismertséget és eladási mutatókat, mint az előbb említett két darab, de kétségtelenül hangzásában messze felülmúlta a kortársak műveit. Erről is a nagy kedvencem a 'Virgo', melynek szikár ütemei kezdik meg a menetelést, majd igazi bolygóközi atmoszféra lesz úrrá rajtunk. Minden hang, minden effekt a lebegésünket segíti. A minimalista, sejtelmes dallamok észrevétlenül költöznek be a hallójáratainkba. Ha a 'Hidden sun of Venus'-ra azt írtam, hogy egyedi, azt most itt is el kell sütnöm.

David Alvarado - Klugh [1999 - Ovum Records]
A helyszín Amerika, Los Angeles. A west coast house hangzás innovátora David Alvarado egyik gyöngyszeme a 'Klugh' 1999-ben deep house körökben óriási sikert arat. A puha dobokra kongaszóló rétegződik, majd egyre mélyebbre szállunk. A lassú kibontakozás csak előnyére van a darabnak, hiszen kiélezett érzékeinkkel minden egyes új hang felbukkanását várjuk. A kiállásban egy csilineglő hang fut oda vissza, garantált az audioorgazmus. Amúgy vicces, mert ezt a zenét Carl Cox révén fedeztem fel ('Muzik 5th Birthday mix'), aki pont arról volt híres ebben az időszakban, hogy a techno vidámabb fajtáját nyomatta ezerrel. Ezzel szemben az említett szülinapi mixre felkerült ez a deep darab, ami minimalizmusa ellenére is több ötletet hoz, mint egyes mai zenék.

Astral Pilot - Electro Acupuncture (Rabbit In The Moon remix) [1995 - Harthouse]
Stevie B-Zet és Sven Vath közös project-je az Astral Pilot. Egyik legepikusabb számuk az 'Electro acupuncture', amit jómagam egy '95-ös Mayday duplán spéciztem ki magamnak. Mint kiderült itt nem is az original, hanem a brutálisan psycho-s hatású Rabbit In The Moon remix csendült fel. Ez úgy nyit, mintha egy temetőben a szellemek őrült száguldozását csekkolnánk le. majd egy karakteres breakbeat kezdi a ritmust diktálni. Aztán a hosszas felvezetés után 4/4 üzemmódra kapcsolunk és az TS-303-as hangok is megkezdik a ténykedésüket. Ember legyen a talpán, aki ezt megfelelő helyre illeszti a szettjében, mivel az into-t lecsípve jelentősen sérül a zene összhatása. Hogy a korabeli techno-ban is mennyi ötletesség és játékosság rejtőzött, azt ebben
az egy track-ben is könnyedén leszűrhetjük.

Jam & Spoon - Follow me [1993 - Labirynt Records]
Mennyire nehéz egy darab sorsa, ha a lemez B oldalán kap helyet? Mint ismert a bakelit korszakban általában az A oldalra préselték az erősebb zenéket. Jam & Spoon-ék viszont ezt nem így gondolták, hiszen 1993-as EP-jükön az A oldalon a rádióbarát, flamenco gitáros 'Right in the night', a B-n pedig a 12 és fél perces, epikus 'Follow me' kapott helyet. A 'Follow me' egy igazi kétarcú zene. Az első 6 percben csendesen csordogál, hosszú, hipnotikus felvezetéssel 130-140 közötti BPM régióban. Aztán jön a kiállás és teljesen más képet ölt magára a track, elindul a hardcore-osan pattogó veretés. Először a 'Dream Dance Vol.2'-es válogatáson hallottam 1996-ban, ám ott a "sok zenét préseljünk a cd-re" elv alapján 6 percnél lehallkítják, így csak a felvezetést ismertem. Gondolhatjátok, hogy mennyire meglepődtem, hoyg van egy tempóváltás az original, teljes terjedelmű verzióban!?

Folytatása következik.

2011. április 18., hétfő

Egy kis kedvjavítóval a pult mögött

A múltkor egy Luciano b2b Sven Vath videó adta az ihletet, hogy a drunken vs overdose dj témát felvessem. Személy szerint mélységesen felháborít, amikor a lemezlovas - aki elsősorban nem a saját, hanem a belépőért súlyos pénzeket kiperkáló közönség hangulatáért felelős - magáról megfeledkezve, tántorogva vagy beszívva bohóckodik a pult mögött. Az ominózus Luciano b2b Sven Vath szett olyan, mint egy homoszexuális tornaóra. A két férfi enyhén természetellenesen ölelgeti egymást, majd Sven a csimpánzok ügyességét meghazudtoló módon kapaszkodik fel a pult fölötti fémrúdra. Hogy részegek voltak, vagy beszívtak? Ki tudja. Viccesnek vicces, másrészt szánalmas is, hogy ily módon rombolják a verejtékes munkával felépített imidzsüket. Sven-nek nem ez az egyetlen drunken performance-sza, a 2000-es Love Parade-n is igencsak tántorogva tolja egy köldökvillantós posztóba burkolózva. Tálentumát jelzi, hogy még így is olyan szettet tol, ami másoknak józanul sem menne. Persze nem ő az egyetlen addict a német dj-k között, Westbam mája miatt is aggódhatunk. A nagy ceremóniamester - és lelkes fogyasztó - hírében álló kopasz vesztfáliai legény szintén az egyik Love Parade-os videón kicsit koordinálatlan mozgáskultúrával fűszerezve az orrával szkreccsel és gyermeki örömmel az arcán bambul a tömegre. Szerintem normál hőfokon pörögve eszébe se jutna az embernek. Mr. Lódoktor Fatboy Slim a ketamin-függő mesélt egy érdekes sztorit, amit a megboldogult Check Magazinban olvastam. Egy klubban volt éppen, amikor a marihuána füstjétől megpilledt lemezlovas felrakott egy nagy üdvrivalgást kiváltó zenét. Erre a dj fogta magát és lement táncolni az emberek közé. Annyira jól érezte magát, hogy észre sem vette, hogy a track szépen lecsengett. Erre a közönség bőszen lapogatni kezdte a vállát, hogy ügyes vagy srác, de nem ártana feltenni a következő lemezt. Konklúziót vonva nem azt mondom, hogy a dj-k ne fogyasszanak semmit, hisz ez rájuk van bízva, viszont tudják hol a határ és ez ne menjen a teljesítményük rovására. Nektek mi erről a témáról a véleményetek?

2011. április 17., vasárnap

Zeneajánló: Emmanuel Top - Addiction EP

Emmanuel Top - Addiction EP [Planete Rouge Records]
A francia elektronika egyik általam is nagyra tartott figurája Emmanuel Top majd tíz évnyi hallgatás után döntött úgy, hogy ismét újra beszáll a mókuskerékbe. Hogy mit csinált ezidáig? Azt csak ő tudja. Az viszont biztos, hogy olyan meghatározó acid és techno klasszikusok fűződnek a nevéhez, mint az 'Acid phase', a 'Turkish bazar', a 'Radio', a 'Detune my fortune', a 'Stress', illetve a kommerszebb vonalon a BBE formáció tagjaként a 'Seven days and one week', 'Flash' és a 'Deeper love'. Ha visszatérése már minőségben fele olyan jót is hoz, mint eme felsorolás, már jól járt a hallgató.
Újraéledésének első, eklatáns példája a honfitárs Terence Fixmer kiadójánál megjelent 'Addiction EP', ami egy várható kislemez sorozat első darabja. A visszatérés egyből felveti azt a dilemmát, hogy Top milyen vonalon is fog haladni. Én meg mertem volna kockáztatni, hogy a techno-t nem hagyja faképnél. Igazam lett. Szerencsére nem állt be a sorba és rakott össze egy óra alatt egy semmitmondó tech, minimál szörnyűséget, viszont retro irányba sem mozdult el és nem szikár acid-del és mínusz 15 éves sound-al bombáz bennünket.
A címadó 'Addiction' egy igazi próbatétel: aki szereti a lassú építkezést és a hangok váltakozásában rejlő katarzist tuti, hogy mindenféle megerőltetés nélkül hallgatja majd végig ezt a közel negyed órát. Szerintem két kezemen meg tudnám számolni a felcsendülő hangszereket, de Emmanuel olyan mesterien és lineárisan szerkeszti a mondanivalóját, hogy ez egyáltalán nem vesz el a darab értékéből, sőt. A dallamokra áhítozóknak 2 és fél percnyi tüdőszaggató basszus után üres lesz, de a befogadóbb lelkűek jót fognak headbang-elni rá.
Az EP másik tétele a 'Revival' a várakozásoktól eltérően nem savval nyakon öntve támad. Egy puha lábdob és egy gurgulázó groove kezd masírozásba, majd a háttérben egy filterezett string foszlány dolgozik. Kicsit hiányoltam egy testesebb basszus-t, ami húzta volna magával az egész darabot, illetve egy kiállást, ahol pihegve felkészülhettünk volna a nagy hangrobbanásra és további kézlóbálásra. Nem így lett, bár ezt nem csodálom, hisz Top sose állt be a sorba sablonozni. Az utolsó két perc még így is a kiállás jegyében telik, aminek nem a visszatérő dobszerkó, hanem a stúdióhalkítás vet véget.
Elsőre biztatónak mondhatóak a hallottak. Persze nem váltják meg a világot, de kisérletező release-ként legalább behatárolhatjuk merre fog mocorogni a titokzatos francia a közeljövőben. Tekintettel arra, hogy szeretem a megalkuvások nélküli elektronikát (és nem zavar, ha valami túl monoton) 7/10-et adok öreg techno harcosunknak.

Emmanuel Top – Addiction

Label: Planete Rouge Records
Katalógus szám: PLR1101
Ország: Franciaország

Megjelent: 2011. március

Stílus: Techno

Producer: Emmanuel Top


Tracklist:
1. Addiction (14:14)
2. Revival (8:11)



2011. április 16., szombat

Zeneajánló: Niko Fantin - Futterwacken EP

Niko Fantin - Futterwacken EP [Frisky Records]
A Frisky Records release-i között az elmúlt időszakban nem sok maradandót hallottam. Ezúttal kárpótolnak bennünket bőven, hiszen az argentin Niko Fantin (aki elég sokszor jelentetett már meg itt, illetve az al-labeleken) EP-je rendesen odakarcol a hallójáratainknak. A címadó darab koszos tech-es kezdése már megelőlegezi, hogy itt kegyelemre nem számíthatunk. Aztán szépen be is igazolódik a jóslatunk, egy totál vadóc groove kezd csapatásba, miközben a háttérben baljós effektek munkálkodnak. Egy kicsit Cid Inc munkáira emlékeztet az atmoszférája. A 'Speak the truth' sem fukarkodik a dark megoldásokban, végig nyomás alatt tart bennünket, az első pillanattól az utolsóig. Mintha egy repülő zúgna el felettünk beélesített bombákkal. A dallamvilág valahová a Közel-Keletre repít, s egy kicsit psy életérzés is hozzáadódik az amúgy sem gyenge összhatáshoz. A 'Many years ago' jelenti a feketelevest, hiszen pont a legdögösebb track maradt utolsónak a sorban. A kellemesen filter cut-olt baseline és a sistergős effektek már előkészítik a terepet. Aztán előtűnik egy repetitív és mellette igencsak szuggesztív dallam, ami sodor bennünket, de nagyon. A kiállásban egy emberes delay szabadul az összetevőkre, majd egy morgó groove térdre kényszerít. Ennél a pontnál nagy hangerőn hammer-elve tuti mindenkit a padlóról kellene felszedni egy megapartin.
Összességében, aki szereti a nyersebb elektronikát, illetve a kísérletezőbb hangvételű zenéket nyugodtan horgonyozzon le ennél a kislemeznél, hiszen maximálisan elégedett lesz vele. Tőlem 8,5/10-es pontszámot kap.

Niko Fantin - Futterwacken EP

Label: Frisky Records
Katalógus szám: FR051

Megjelent: 2011. április 12.

Stílus: Tech House, Progressive House

Producer: Niko Fantin


Tracklist:
1. Futterwacken (8:16)
2. Speak the truth (8:16)
3. Many years ago (8:51)







Megvásárlós

2011. április 15., péntek

Nagy stílusváltók és áthallók innen-onnan

Kollégám jóvoltából mindig jön némi slágerzene a bal fülembe a munkahelyemen. Pont egy Pierrot-blokkba csöppentem a minap, ami bár nem okozott különösebb kultúrsokkot, de egy cikket megelőlegezett. Olyan embereket szeretnék bemutatni, akik az eredeti profiljukhoz képest egy teljesen új területen is kipróbálták magukat.

És itt kapcsolódunk Pierrot-hoz. Marosi Z. Tamás 'Ha sírni látod a bohócot' című dalával írta be magát a magyar popzene történelemkönyvébe, illetve a Megasztár-tehetségkutató zsűrijében is helyet foglalt egy ideig, s a megaprodukció zenei részének megálmodása és kivitelezése is az ő nevéhez fűződött. De nemcsak pop-ozott (Pa-dö-dő, FLM, Sipos F. Tamás), hanem egy jóval plasztikusabb világban is kipróbálta magát. Történetesen az 1996-os Soho Party 'Remix album'-án is találkozunk a nevével. A 'Brutális szex' című számot csapta szét brutálisan, ugyanis az eredeti vokált (inkább csak foszlányokat) jungle miliőbe helyezte el. Igazi fejfelkapós cucc, nem is gondoltam, hogy a srác ilyet is tud. A jungle-d'n'b vonalon nem csak ez az egy próbálkozása volt, hiszen a Ganxta Zoli és a Kartel-ből ismert O.J. Sámson-nak is segédkezett az 1998-as 'Best Of (Plastic Jungle)' zenei alapjainak elkészítésében. Erről a korongról leginkább a 'Ganjaman' futott be, ami nem volt más mint egy kicsit pop-os, raggás bolondozás jungle alapokkal társítva. Pierrot (aki idő közben kiadót is indított Private Moon Production név alatt) az elektronikával korábban is próbálkozott, hiszen az ő keze munkáját dícséri a világzenét modern alapokon prezentáló Toys Of Ancient Gods projekt is. Egyik legismertebb zenéje a 'Vimana' volt, melyhez Jutasi is készített remixet.

Ha már a magyar pop szinterén nézelődünk még egy nevet találunk, aki teljesen más irányzaton belül ténykedik ma, mint egykoron. Császár Előd aka Shane 54 még a kilencvenes években bukkant fel az itthoni palettán Hoffer Dániel oldalán, mint az FLM duó tagja. A kor trendjének megfelelő dance zenéjük üde színfoltja volt a magyar zenei életnek. '96-ban Előd szólókarrierbe kezdett, az ezt követő években összesen három LP-t adott ki, melyeken modern zenei alapokat is találhattunk szép számmal. Idő közben (pontosabban a kilencvenes évek derekán) az azóta ex Neo-taggal Moldvai Márkkal közösen megalapították az Exotron-t, mely a techno, a hardcore és acid elemeit ötvözte. Első és egyetlen albumuk az 1996-os 'Mindfusion' napjainkban már kortörténeti dokumentumnak számít. Előd remixerként is felbukkant: a Soho Party 'Remix album'-on jómaga a 'Baby nem kell más' című dalocskát szedte szét atomjaira, s egy jó kis hardcore-gabba verziót kreált belőle. Előd elmodása szerint világ életében élénken érdeklődött az elektronika iránt, így nem csoda hogy ezen irányba haladt amikor válaszút elé került (a médiában agyoncincált közúti balesete kapcsán). Jobbnak látta, ha az addig életét lecseréli egy bizonytalanabbra, ám az idő őt igazolta. Shane 54-ként első megjelent produkciója Cosmicman 'I love you'-jához készített remixe volt. A többi már történelem. Lásd itt a további diszkográfiáját!

Külföldön is akadnak nagyot váltók. Ilyen például a férfiasan nőies és egyben nőiesen férfias Boy George (polgári nevén George Alan O'Dowd), aki a konzum reggae-t toló Culture Club vokalistájaként ért a csúcsra. Aztán valami bekattant nála és dj karrierbe kezdett. Első, keze munkáját (vagy inkább a számítógépét, ugyanis köztudottan nem tudott mixelni live-ban lemezjátszón) az 1995-ös Ministry-s 'The Annual' válogatáson megkagylózhatjuk Pete Tong oldalán. Ezután raklapszám adta ki a mixlemezeket BG a sláger house vonalon. A Ministry pozició vesztésével a millenium után egyre kevesebbet lehetett találkozni a nevével, pedig él és alkot (vagy inkább próbál alkotni), 2010-ben például egy LP-vel örvendeztette meg a rajongóit 'Ordinary alien' címen.

A végére egy speciális esetet hagytam. Todd Terry new york-i house producer a 90-es évek eleje óta kis csiliárd megjelenést tudhat maga mögött a stíluson belül, ám volt egy LP-nyi kitérője egy teljesen más világba. Az 1999-es 'Resolutions' egy vérbő korong, melyen a drum and bass, trip hop, breakbeat képviselteti magát, house dalt nagyítóval se keressünk rajta (egyetlen klip jött ki róla, mégpedig a 'Let it ride'). Személy szerint nem értem, hogy milyen indíttatás volt a lemez mögött, de tény, hogy olyat tett le az asztalra, ami felethetetlen. Persze a törtütemek megrögzött hívei találnának rajta fogást, hogy miért nem tökéletes, de annak tükrében kell hallgatni, hogy Todd mester honnan jött. Sajnos ez az egy eltévelyedése volt, azóta visszatért a megszokott stílus és kerékvágásba.

Back in time Vol. 2.: Faithless - Insomnia

A 'Back in time' rovat a nyitó cikkhez képest majd húsz esztendőt ugrik előre időben. 1995 írunk. Az elektronikus tánczenei szcénában ekkoriban egyre nagyobb volt már a mocorgás. Ebben a pezsgő attitűdben született meg a dance zene egyik legmeghatározóbb klasszikusa nevezetesen Faithless 'Insomnia'-ja. A darabot, amikor először meghallottam a Juventus Rádióban elég minimálnak hatott, de idővel nagyon megszerettem. A hosszú felvezetés a végtelenségig felcsigázza az embert, aztán jön egy rövid, de annál eufórikusabb rész, amit - némi iróniával élve - minden valamire való klubber álmából felkeltve is el tud dúdolni, vagy fütyülni. Ennyi szubjektív rész után térjünk át a zene keletkezésének hátterére.

Az 'Insomnia' a Faithless második single megjelenése volt (az első a 'Salva Mea'), mellyel 1995-ben számos slágerlistán előkelő helyezést értek el. A zene örökérvényűségét jelzi, hogy 2005-ben újra meghódította a listákat, s szinte nem volt olyan esztendő, amikor ne remixelte volna meg valaki. A közel kilenc perces album verzió olyan szövegrészeket is tartalmaz, ami nem éppen rádió kompatibilis a benne használt vulgáris kifejezések miatt. Ugyanebben a verzióban harangozással kezdődik a zene, amit a klubok közönsége nem igazán ismerhetett, mivel a többség a 'Monster Mix'-et és az abból készített rövidebb 'Monster Radio Edit'-et hallgatta rongyossá. A dalban Maxi Jazz egy alvászavaros ember szerepében jelenik meg, miközben próbál édes álomba szenderedni (I toss and I turn without cease, like a curse, open my eyes and rise like yeast/At least a couple of weeks since I last slept, kept takin' sleepers, but now I keep myself pepped”). Maga a téma ismerősen csenghet azok számára, akik tudatmódosítókkal turbózták magukat egy-egy bulira, ugyanis az álmatlanság ennek egy mellékhatásaként jelentkezik. Érdekes, hogy a szövegből az is kiderül, hogy az álmatlanságban szenvedő egyének többnyire szerény körülmények között élnek („Make my way to the refrigerator/One dry potato inside, no lie, not even bread, jam”). Kiváncsi vagyok, hogy Maxi Jazz a saját élményeit szedte-e rímekbe?

Amit talán kevesen tudnak, de a dal körül volt némi szerzői jogi perpatvar. A Faithless kifejezte nem tetszését azzal kapcsolatban, hogy a dal egyes elemeit Sash újrahasználta 'Encore Une Fois' című zenéjében. A sors iróniája, hogy a norvég Biosphere pedig azt állította, hogy a banda lekoppintotta a baseline-ját a 'Novelty waves' című zenéjüknek. A tények ellenére, mivel a hős britek egy hanggal módosították azt, soha nem fizettek royalty-t az inspiráció után.

Faithless


Sash


Biosphere

2011. április 14., csütörtök

Lyrics Of The Moment Vol. 40: Sunlounger - One More Day (Chill)



Alone with your thought, no meaning no home
There‘s room in your heart, to know love
You can hide, you can run, but before it‘s just that
There‘s room in your heart, to know dreaming

Just one more day, I need to try
Another way, won‘t let it take us by
Just let it be, reach out and touch
Don‘t you know, it‘s never too much
[5x]

2011. április 13., szerda

Greyloop presents Float Away 041

A 'Float Away' mindig is egy aktuális hangulat közlésében jeleskedett. Ezúttal a könnyed, hátradőlős atmoszféra uralkodik, félretéve minden komolyabb zúzást. A kezdésnek kapunk egy leheletfinom deep house szerzeményt, majd szépen áthámozzuk magunkat a prog-on keresztül a psy világába. Külön kiemelném a mix két alappillérét: nevezetesen a kellőképp eszement Eelke Kleijn féle 'Insane in the mainframe'-t, illetve Lank Peti csengő-bongó 'Needless solution'-jét. Persze előtte, közben és utána sem unatkozunk, hiszen ismert nevek szórakoztatnak, így Ticon, RPO, Nick Warren, Magnetic Brothers, Beat Factory.


Greyloop - Float Away 041

Label: Deep Zone
Katalógus szám: FA 041
Megjelent: 2011. április 13.
Stílus: Deep House, Progressive House, Psy
Dj mix: Grey

Tracklist:
1. Lonya And Hakimonu - Blossom Stone Trees [Sudbeat Music]
2. Ticon - Loop Of Infinity [Iboga]
3. Eelke Kleijn - Insane In The Mainframe (Original Mix) [Survival Music]
4. OMB - Tunami (Original mix) [Flow Vinyl]
5. Rick Pier O'Neil - Back To The Darkness (RPO Part 2) [Virgin]
6. Alexander Miguel - Rebat Yu [DP-6 Records]
7. Nick Warren - Flowers (Solee Remix) [Dig Deeper]
8. Lank - Needless Solution (Original Mix) [Proton Music]
9. Magnetic Brothers - One stars feelings [Indigo Records]
10. Beat Factory - B018 (16 Bit Lolitas Remix) [Nueva Digital]

Greyloop - Float Away 041 by greyloop

Armin van Buuren – A State Of Trance 2004-2009: hat év, tizenkét lemez, több mint egy érzés

2010-ben az Armada Records az ASOT mixalbum sorozat híveit egy gyűjtőlemezzel lepte meg. A kiadvány 2004-2009-ig terjedően foglalja magába a széria részeit. Ami külön öröm lehet,
hogy akinek idáig nem volt meg kompletten minden lemez, az most pótlólag hozzájuthat a
hiányzó részekhez. Viszont aki kevésbé ismeri a sorozat részeit, annak szívesen leírom, hogy miről is szól az ASOT feeling. Az 'A State Of Trance' mix albumsorozatot - bár a neve a trance zenékre utal - korántsem lehet 100 százalékosan trance orientáltnak nevezni. Elég sok olyan mű kapott helyet a széria részein, melyek közelebb állnak a progresszív hangzáshoz, mintsem a sima trance műfajhoz. Lényegében az ASOT sorozat a kezdeti időszakban (2004-től) arra építkezett, hogy olyan műveket állítson hadrendbe mix formájába, melyek minden egyes darabja a szcéna egy-egy progresszív gyönygszemének számít. Amit manapság klasszikus zeneként aposztrofálunk, azt akkor, abban az időben az EDM műfaj legepikusabb zenéi közé soroltunk. Mark Otten, Perry O'Neil csak két név abból az időszakból, akikre a régebbi trance fen-ek szívesen emlékeznek vissza. Hiszen ki ne ismerné a régi ASOT rajongók közül O'Neil 'Kubik'-jét vagy Mark Otten meseszép 'Tranquility' című szerzeményét. A korszak nagy tálentumainak zenéit szinte kivétel nélkül megtalálhatjuk a korongokon. Legyen szó trance-ről, vagy progresszívről.
A 2004-es lemez a korábban említett Otten féle fület simogató 'Tranquility' -vel nyit, majd az album egyre euforikusabbá válik, amit a mixer saját szerzeménye, Armin klubhimnusza a "Burned With Desire" zár. A második cd sokkal nyugisabb, és progressszívebb zenéket tartalmaz. Ez a több mint hetven perc olyan álmodozós prog melódiűkat sorakoztat fel, mint a szlovák Valentino Kanzyani "Flying"-je Sultan & The Greek Remixében, vagy Ashkan Fardost alias Envio csodaszép klasszikusát a "Time To Say Goodbye"-t Galen Behr alias Passiva remixében.
A 2005-ös album méltó folytatása a sorozatnak. Egy finom kis prog zenével nyitunk Interstate "I Found You" -jával. Majd a második cd-n találkozunk Andy Moor "Halcyon"-jével, és Matthew Dekay a Proluctors producerpárossal készített "The Deep Show" című masszív kis opuszával. Ami még megjegyzendő, hogy az első korong a Light a második a Dark megnevezést kapta, ezzel is utalva a hangulatra.
A 2006-os dupla diszk szintén remek válogatás. Ezúttal a cd1 az On The Beach, a cd 2 az in the club feliratot kapta. A zenékről csak annyit, hogy minden zene a korszak egy-egy meghatározó momentuma. A mixelés viszont néhol eléggé gyatra. De ezzel együtt kitűnő kis album, és bátran ajánlom minden zeneszerető emberkének.
A 2007-es lemez, talán nem beszélek mellé, ha azt mondom, hogy a széria legjobb darabja. Számomra az On The beach és az In The Club lemez is elég meggyőző. Mindegyik ötcsillagos zenéket tartalmaz. A strandos mix briliánsan kezd, végig fantasztikus zenékkel tarkítva. Az In The Club is hasonló jóság. Főleg uplifting trance zenék szerepelnek rajta, de abból is az évjáratnak megfelelő legjobb darabok.
A 2008-as mixalbum első egyvelege is jól kezdődik. Az 'Unforgivable' csodás zene, akármelyik remixben is szóljon. Viszont az utánakövetkező számokban sem csalatkozunk, mert azok is mind nagyon klasszak. Viszont a mixelés technikai részét nézve, néhol eléggé esetlenek az átkeverések. De még így is bőven elégedettek lehetünk. A második cd hasonlóan az elsőhöz hozza a magas színvonalat. Szép ritmusos zenéket skubizhatunk meg. A non plus ultra Armin öccsének Ellernek a 'Time To Rest'-ben nyújtott gitározgatós alakítása. Gyilkos momentum!
A 2009-es lemez szépen indít. A 'Never Fade Away' Andy Duguid átíratában a legjobb! Le a kalappal, mert a folytatás is stílusos. A második lemez sajnos engem nem győzött meg, sok rajta a tucatzene, ami kissé el is szomorított. Ettől függetlenül azért vannak rajta kiemelkedő alkotások, mint például Armin 'Tuvan' című zenéje, és Robert Nickson 'Circles'-sze - amiben Eller szaggatja szanszét a húrokat.
Összességében nekem az első négy mixlemez tetszik jobban. A 2006os lemez mixelését leszámítva úgy érzem technikailag pofásabb lemezeket hallgathatunk. A maradék két album is megsüvegelendő, bár amint írtam, a 2009es ASOT-nak a 2. lemeze nem igazán fogott meg.


Armin van Buuren - A State Of Trance 2004-2009

Label: Armada Music
Katalógus szám: ARMA277

Ország: Hollandia

Megjelent: 2010. november 29.

Stílus: Progressive Trance, Progressive

DJ mix: Armin van Buuren


A State Of Trance 2004
101. Mark Otten - Tranquility
102. Solid Globe - Sahara
103. Whirlpool - Under The Sun (Solar Stone Remix)
104. Three Drives - Signs From The Universe
105. Airwave - Ladyblue (Original Beat)
106. Kyau vs. Albert - Velvet Morning (Aalto Remix)
107. Fictivision vs. Phynn - Escape (Phynn Mix)
108. Perpetuous Dreamer - Future Funland (Astura Remix)
109. Active Sight - The Search For Freedom
110. Super8 - Alba
111. OceanLab - Satellite (Original Above & Beyond Mix)
112. Robert Nickson - Spiral
113. Armin Van Buuren - Burned With Desire (Rising Star Mix)

A State Of Trance 2004
201. Perry O'Neil - Kubik
202. Valentino - Flying (Sultan & The Greek Remix)
203. Michael Burns - The Ambience
204. Peter Martin pres. Anthanasia - Perfect Wave
205. St. John vs. Locust - Mind Circles (Perry O'Neil Remix)
206. Remy & Roland Klinkenberg - Fearless
207. Scott Bond vs. Solar Stone - Naked Angel
208. M.I.K.E. pres. Fascinated - Totally Fascinated
209. Mono - Rise
210. Envio - Time To Say Goodbye (Passiva Mix)
211. True Form - Forbidden Colours
212. Arctic Quest - Offbeat
213. Terry Bones vs. Fred Baker pres. Water Planet - Introspection (John Askew Mix)

A State Of Trance 2005: Light
101. Interstate - I Found You
102. Hidden Logic pres. Luminary - Wasting
103. Markus Schulz - First Time
104. Max Graham feat. Jessica Jacobs - I Know You're Gone
105. Mike Foyle pres. Statica - Space Guitar
106. Ava Mea - In The End
107. Elevation - Ocean Rain
108. Locust - Aerospace (Probspot Remix)
109. Armin Van Buuren - Shivers
110. EnMass - Beyond Horizon
111. Kyau vs. Albert - Falling Anywhere (Rework)
112. Fragile feat. Alex Lemon - Inertia (Armin Van Buuren Remix)
113. Sophie Sugar - Call Of Tomorrow (John O'Callaghan Remix)
114. Marcos - Cosmic String
115. John Askew - Mood Swing

A State Of Trance 2005: Dark
201. Peter Martin pres. Anthanasia - Simply Blue
202. Nu Frequency - 808
203. Andy Moor - Halcyon
204. Ahmet Ertenu - Why (Derek Howell Mix)
205. Oliver Lieb vs. DJ Preach - Papel (Preach Remix)
206. Remy - Crackdown
207. Gabriel & Dresden - Arcadia
208. Tilt - Twelve (Max Graham Remix)
209. Matthew Dekay vs. Proluctors - The Deep Show
210. Recluse - Emotional Void
211. Adam White feat. Martin Grech - Ballerina
212. Blank & Jones - Perfect Silence (E-Craig 212 Vocal Mix)
213. Kyau vs. Albert - Made Of Sun (KvA Hard Dub - AvB Edit)
214. M.I.K.E. - Massive Motion
215. Eye Wall - Bad Deal
216. Hammer & Bennett - Language (Santiago Nino Dub Tech Mix)
217. Liquid Overdose - Ancient Space (Fred Baker Remix)

A State Of Trance 2006: On The Beach
101. Mike Foyle - Shipwrecked (John O'Callaghan vs. Mike Foyle Club Mix)
102. Sunlounger - White Sand (DJ Shah's Original Mix)
103. Leon Bolier & Elsa Hill - No Need To Come Back (Vocal Mix)
104. Matthew Dekay - Timeless (Digifruitella Dub)
105. Karen Overton - Your Loving Arms (Club Mix)
106. DJ Shah - Beautiful (Glimpse Of Heaven) (Long Island Dub)
107. Niyaz - Dilruba (Junkie XL Remix)
108. Basic Perspective - Small Step To The Other Side (Elevation Remix)
109. Zirenz - Edge Of Space (Whiteroom Remix)
110. Jody Wisternoff - Cold Drink, Hot Girl
111. Incolumis - One With Sanctuary
112. Jose Amnesia vs. Shawn Mitiska - My All (Flash Brothers Remix)
113. Envio - For You (Outro Mix)

A State Of Trance 2006: In The Club
201. Arksun - Arisen
202. Fable - Above
203. John O'Callaghan & Kearney - Exactly
204. Kyau vs. Albert - Walk Down (KvA Club Mix)
205. Kuffdam & Plant - Dream Makers
206. M.I.K.E. - Voices From The Inside (M.I.K.E.'s Progressiva Mix)
207. DJ Governor - Red Woods
208. Kyau vs. Albert - Kiksu
209. Hiroyuki Oda - Transmigration
210. Under Sun vs. Signum - Captured (Sebastian Brandt Remix)
211. Mannix vs. Kaymak - World Gone Mad
212. Stoneface & Terminal - Venus
213. Armin Van Buuren - Control Freak (Sander Van Doorn Remix)
214. Thomas Bronzwaer - Shadow World (Original Mix)
215. Giuseppe Ottaviani & Marc van Linden - Until Monday
216. Armin Van Buuren - Sail

A State Of Trance 2007: On The Beach
101. Cerf, Mitiska & Jaren - Light The Skies (Retrobyte's Classic Electrobounce Mix)
102. Chris Lake feat. Emma Hewitt - Carry Me Away
103. Sultan & Ned - Together We Rise
104. DJ Shah feat. Adrina Thorpe - Who Will Find Me
105. Kirsty Hawkshaw Meets Tenishia - Reasons To Forgive
106. Rio Addicts - The Distance
107. Jose Amnesia feat. Jennifer Rene - Wouldn't Change A Thing
108. Sunlounger - In & Out (DJ Shah Rework)
109. Alex Bartlett feat. Anthya - Touch The Sun (Rank 1 Remix)
110. The Blizzard - Kalopsia
111. Kyau & Albert - Always A Fool
112. Global Illumination - Tremble

A State Of Trance 2007: In The Club
201. Armin Van Buuren - Miserere
202. Armin Van Buuren - Rush Hour
203. Terry Ferminal vs. Mark Sherry - Walk Away (Terry Ferminal Mix)
204. Albert Vorne - Formentera What (Gareth Emery Remix)
205. Michael Dow - Ascent
206. Rex Mundi - Perspective
207. Ronski Speed feat. Sir Adrian - The Space We Are (Acapella)
208. Markus Schulz vs. Chakra - I Am
209. First State - Evergeen
210. Mike Foyle - Firefly
211. Nic Chagall - What You Need (Hard Dub)
212. Filo & Peri feat. Eric Lumiere - Anthem
213. Lost Witness vs. Sassot - Whatever (Aly & Fila Remix)
214. FKN feat. Jahala - Why (Aly & Fila Remix)
215. Sophie Sugar - Day Seven
216. Sean Tyas pres. Logistic - One More Night Out

A State Of Trance 2008: On The Beach
101. Armin van Buuren feat. Jaren - Unforgivable (First State Remix)
102. DJ Tatana - Spring Breeze (Martin Roth SummerStyle Remix)
103. Mike Foyle - Bittersweet Nightshade
104. M6 - Amazon Dawn
105. Andy Moor - Fake Awake (The Blizzard Remix)
106. Blake Jarrell - Punta Del Este (Beach Mix)
107. Benya feat. Penny Nixon - Serendipity
108. Ohmna - Satori Waterfalls
109. Signalrunners & Julie Thompson - These Shoulders (Club Mix)
110. Myon & Shane 54 feat. Carrie Skipper - Vampire
111. Julian Vincent feat. Cathy Burton - Certainty (Mark Otten Dub)
112. Tenishia feat. Tiff Lacey - Burning From The Inside (Tenishia's Burning Dub)
113. Mr Sam feat. Claud9 - Cygnes
114. Lange feat. Sarah Howells - Out Of The Sky (Kyau & Albert Remix)

A State Of Trance 2008: In The Club
201. Arnej feat. Josie - Strangers We've Become (Intro Tech Dub)
202. Sunlounger feat. Zara - Lost (Club Mix)
203. Offer Nissim - For Your Love (Sied Van Riel Remix)
204. Ilya Soloviev & Paul Miller - Lover Summer (Orjan Nilsen Remix)
205. Markus Schulz - The New World
206. Robert Nickson & Daniel Kandi - Rewire
207. Giuseppe Ottaviani feat. Stephen Pickup - No More Alone
208. The Thrillseekers feat. Fisher - The Last Time (Simon Bostock Remix)
209. Stoneface & Terminal - Blueprint (Club Mix)
210. DJ Shah feat. Adrina Thorpe - Back To You (Aly & Fila Remix)
211. Andy Blueman - Time To Rest (Live Guitar By Eller Van Buuren)
212. Thomas Bronzwaer - Certitude
213. 8 Wonders - The Return
214. Jochen Miller - Lost Connection
215. Armin van Buuren feat. Sharon Den Adel - In And Out Of Love (Richard Durand Remix)

A State Of Trance 2009: On The Beach
101. John O'Callaghan feat. Lo-Fi Sugar - Never Fade Away (Andy Duguid Mix)
102. Sunlounger feat. Kyler England - Change Your Mind (Myon & Shane 54 Remix)
103. M6 - Paradise Lost
104. Ron Hagen & Pascal M - Riddles In The Sand
105. Mat Zo - The Fractal Universe
106. The Blizzard & Gaate - Iselilja (Sunn Jellie & The Blizzard Dub Remix)
107. Monogato - Miami Vibe (Omnia Remix)
108. Josh Gabriel pres. Winter Kills - Deep Down
109. Myon & Shane 54 feat. Aruna - Helpless (Monster Mix)
110. tyDi feat. Audrey Gallagher - You Walk Away
111. Andy Moor & Ashley Wallbridge feat. Meighan Nealon - Faces
112. Rex Mundi feat. Susana - Nothing At All
113. Jerome Isma-Ae - Shaguar
114. Dash Berlin, Cerf, Mitiska & Jaren - Man On The Run (Nic Chagall Remix)

A State Of Trance 2009: In The Club
201. John O'Callaghan feat. Sarah Howells - Find Yourself (Cosmic Gate Remix)
202. Fabio XB & Ronnie Play feat. Gabriel Cage - Inside Of You (Cosmic Gate Remix)
203. Gaia - Tuvan
204. Michael Tsukerman - Sivan
205. Cressida - Onyric (Stoneface & Terminal Remix)
206. Claudia Cazacu feat. Audrey Gallagher - Freefalling
207. Aly & Fila - Rosaires
208. Alex M.O.R.P.H. feat. Ana Criado - Sunset Boulevard
209. Signum - Addicted
210. Robert Nickson - Circles (Andy Blueman Remix)
211. Thomas Bronzwaer - Look Ahead
212. Neptune Project - Aztec
213. Phuture Sound feat. Angie - Come To Me (ASOT 2009 Reconstruction)
214. Dreastic - Blade Runner
215. 3rd Moon - Monsun

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...