2010. május 10., hétfő

A Booka Shade többet akar adni

A 'Memento' és a 'Movements' és a 'The sun and the neon light' után megérkezett a berlini tech/electro/minimal duó Walter Merziger és Arno Kammermeier aka Booka Shade harmadik szerzői albuma a 'More!'. Nos címe alapján az eddigiekhez képest többet remélünk, s a felvonultatott stílusok mennyiség alapján be is igazodik eme iránymutatás. A fiúk munkásságának bemutatásától eltekintenék, hiszen két korábbi lemezük kapcsán már összegeztem mit is köszönhet neki az elektronikus tánczene.
Szolid két évnyi koplalás után 11-szeresen megkapjuk a hiányolt Booka-adagunkat. A kezdő 'Havanna Sex Dwarf' egyből meg is fekszi a finnyások gyomrát illetve hallójáratait, ugyanis elég debil darabot sikerült felvezetőnek bepasszintani. Az első pár taktus után valami hihetetlen fülsértő dallam kezdi el szétrombolni a hosszú évek alatt gondosan felépített BS-imidzset. Aztán bejön egy deep hang illetve egy manó hangszín (valhogy így szólna egy dwarf!?). Mielőtt ocsúdnánk a sokkból jön egy agresszív baseline is, ami tovább rontja a szitut. Gyorsan a tovább gombra nyomva már kellemesebb hanghullámok támadnak be a 'Donut' személyében. Itt már hallhatunk pár ismerős hangképet a fiúk előző albumairól, ami egyből meg is nyugtat. Kicsit dub-os, laza dolog kezd kibontakozni, a kiállásban egy igencsak sejtelmes és elnyújtott string-gel, majd egy oldskool dallam kap a szárnyára bennünket. Azt hiszem ez a darab élőben előadva tud a leginkább kiteljesedni. A 'Regenerate' is dub-os zajjal nyit, melyre egy szigorú 4/4-es struktúra rakódik. A vendégvokalista Elsianne Caplette érdekes hanghajlításai révén egy különleges kompozíciót kapunk, amelyből nem hiányozhatnak a játékos elektro elemek sem. A 'Door' igazi subgyilkosan kezd, majd egy sejtelmes morgás és egy poros szinti hang adják a track savát-borsát. A 'Teenage Spaceman' mélázós szintijéhez egy nagyszerű lead-dallam társul (a kockamegoldások pedig elmaradnak), ami révén ez a darab lett az album legizgalmasabb darabja. A 'Divine' egy dögös orgonás deep techno a Yello-ból ismert nagy öreg dieter Meier monológjával nyakonöntve. A 'Scaramanga' egzotikus irányba indul a ritmusszekciót tekintve, majd pillanatok alatt egy fősynth révén a techno hőskorszakát megidéző menetelős track kerekedik belőle (olyan Inner City vs Devilfish érzés), nálam ez a második fénypont. A 'L.A. Tely' sem tér le az előző trackben belőtt hangzástól, csupán a ritmusképlet egy kicsit szaggatottabb, amúgy egy totális hátradőlős, after zene dögös dallammal. A 'Bad love' Chelonis R. Jones dumájával indul, melyben kifejezi, hogy számára a zene az élet, azt hiszem ez a fiúk ars poetica-jának megfogalmazásaként is vehető. A track egy nyugis, space-s beütésű techno alkotás Jones énekével megtámogatva, fincsi. A 'No difference' egy pöpec két és fél perces ambient borulás egy phase-elt gitárszólammal valamint egy borzongatóan gyönyörű synth körítéssel. A 'This is not the time' sem bontja le a tetőt, szépen lassan hömpölyög a megszokott Booka Shade-s profizmus jegyében. Dallamos, szellemes, élvezetes. A záró 'Das letzte mal' már agresszívabb egy fokkal, kvázi egy acid-tech alapokon zakatoló rap cumót fülelhetünk meg német nyelven eladőva (a háttérben dolgozó string mintha Marusha Unconditional love című darabjából csöppent volna ide).
Összességében egy igen összetett és élvezetes lemezzel van dolgunk, amelynek vezérszála a techno és az electro, viszont sok benne a deep és dub beütés is. Egy-két gyengébb pillanattól eltekintve végig a profizmus dominál, illetve minőségi zene kényezteti a hallójáratainkat. Tőlem egy 8/10-et kap!

Booka Shade - More!

Label: Get Physical Music
Katalógus szám: KMCD001
Ország: Németország
Megjelent: 2010. április
Stílus: Techno, minimal, electro
Producerek: Walter Merziger, Arno Kammermeier

Tracklist:
1. Havanna Sex Dwarf (3:50)
2. Donut (Interpretation) (3:12)
3. Regenerate (5:33)
4. The Door (2:59)
5. Teenage Spaceman (5:35)
6. Divine (3:53) (feat. Yello)
7. Scaramanga (5:10)
8. L.A.tely (3:08)
9. Bad Love (5:13)
10. No Difference (2:21)
11. This Is Not The Time (4:46)

Preview és angol nyelvű kritika

2 megjegyzés:

  1. Ennek az albumnak az anyagát szívesen meghallgatnám élőben a fiúktól. A 2008-as Balaton Sound-on nagyot játszottak, a fesztivál legjobb performance-sza volt az övék.

    VálaszTörlés
  2. nekem mindig valami rock banda képe jelenik meg, amikor Booka Shade -ékra asszociálok! :D

    Nagyon nagy EDM arcok.

    VálaszTörlés