2010. április 16., péntek

Zenebutik (09-08-30)

Az elmúlt héten végre volt némi mocorgás az új zenék piacán, komolyabb dolgokról persze nem volt szó ezúttal sem, de azért érezhetően kezd egy kicsit újra beindulni az élet az ősz közeledtével.

VADIM ZHUKOV - NINETY NINE E.P. (SEDNA RECORDINGS)

Itt-ott többször emlegettem már, hogy az elmúlt évek egyik legkellemesebb meglepetése az orosz elektronikus zene volt, nem csupán a trance terén, hanem a progresszívebb zenék tekintetében is. Rengeteg tehetség tűnt fel, akik nyugati társaikkal ellentétben jóval kisebb arányban váltak idővel kommersszé, persze kivételek itt is akadtak (Bobina), de általában nem ez lett a jellemző. Talán azt is meg merném kockáztatni, hogy mára az elektronikus zenében az orosz előadó egyfajta minőségi biztosíték az érdekes, őszinte zenékre.

Ennek a hullámnak az egyik első képviselője volt Vadim Zhukov, akinek 2004-es első megjelenése, az Exit azonnal az egyik kedvencemmé vált. A 23 éves moszkvai srácnak tehetségéhez képest sok szerencséje nem volt a kiadókkal ezután: az Exit és utána a Nothing Matters még a Captivatingnél jött ki, de nehezen talált más zenéinek forgalmazót. A következő 2 évben az orosz hullámot elindító PPK egyik tagja által alapított iRecordsnál időzött, ahol egy teljes albumot (Evolucija) és két singlet adott ki. Az albumon az Exiten kívül bőven akadt még jó zene, elég ha az Earth's Breathinget a Mission 7-t vagy a szuperjó Moscow Morningot említem. Meg kell jegyezni, hogy orosz sajátosságként az összes zenéje és azok remixei (kiadott,kiadatlan vegyesen) állandóan két perc után az interneten landoltak, néha álneveken (Double V., Vadik), néha valódi neveken, így némileg érthető ha a komoly kiadók kicsit ódzkodnak az ex-elvtársainktól. Az elmúlt két évben nem sokat lehetett hallani róla, a Space Sensation szinte visszhang nélkül múlt el, a Talking To A God jó volt, de a kicsit erős Exit-utánzérzés miatt nem hallgattam sokat. Közben csinált egy vokális Goodbye-t egy orosz válogatásalbumra (videoklippel!), amelyen sokkal erősebben lehetett érezni progresszív, de méginkább elektro/house elemeket, mint a korábbi munkáiban. A most megjelent Ninety Nine EP is ezt az irányvonalat követi, mindhárom szám egyébként a nyáron piacra került 0 című albumról lett kimásolva, amely a Freestyle Recordsnál jött ki...Hol találja ezeket a kiadókat ? :D

A Ninety Nine EP. alapvetően nem fog senkinek nagy meglepetést okozni, de ugyanígy vagyok mondjuk a csokitortával is: tudom milyen íze van, és mégis adott időközönként jóizűen fogyasztom. Vadim barátunk legnagyobb hibája hogy még mindig nincsenek rendesen kimasterelve a zenéi, de ezen nem lesz nehéz túllépni, tekintve, hogy változatos, szórakoztató zenékket írt most is, melyek dallamosságuk ellenére sem válnak kommersszé. Ráadásul a három zene a mostanában divatos felfogással ellentétben nem egy kaptafára készült, be is írtam egy külön pirospontot.

A nyitó nóta, a címadó Ninety Nine a dallamvezetést illetően a klasszikus Zhukov-irányvonalon mozog. Ez a gyakorlatban jól eltalált, fülbemászó, szomorkás melódiákat jelöl, melyek alá a tavalyi év során kifejlesztett, már említett electro/house-os alapokat fektetett bárányhajú cimboránk. Igazi klubsláger, csakúgy mint a következő nóta, a Follow Me, melyben még az eddigieknél is erősebb a dallamos house-vonal. A dal közepétől női vokál is hallható, mely bár slágeressé teszi az egész zenét, valahogy mégsincs az az érzésem, hogy a hazai rádiók agyon fogják játszani. Az utolsó, Let The Whole World Know című nótában az alapnak már végképp semmi köze a trancehez: ez egy breakbeatbe oltott elektrohouse, melyre ismét melankólikus, álmodozós, harangjátékok által játszott dallamot hegesztett a jó Vadim.

Összességében a hiányérzetemet az EP-vel kapcsolatban csak a keverés okozza: megfelelő stúdiókörülmények között bombaslágerek lennének ezekből a dalokból a szó jó értelmében, viszont így csak marad egy nagyon szórakoztató, és figyelmünkre abszolút méltó kiadvány. 7,5/10. link

PUSH - INFINITE/FREE TIME (CLUB ELITE).

Aki nem hallott még Belgium fő exportcikkéről, Mike Dierickx-ről, de úgy érzi, szereti a trance bármilyen formáját, az nem is tudom, melyik bolygón él. Mike megkerülhetetlen figurája a trance szcénának, aki bár fő sikereit Push néven érte el, de emellett még millió más alias alatt is zenélt, illetve zenél jelenleg is. Kis becsípődése amúgy is van névügyekben, hiszen Dirk Dierickx néven látta meg a napvilágot, de 2000-ben hivatalosan is átnevezte magát Mike Dierickxnek. Ettől persze még folyamatosan publikál jelenleg is Dirkként és Mike-ként is, kissé hasadt lehet a tudata szegény ördögnek. Ismertebb álnevei a Pushon kívül az Absolute és M.I.K.E., de jelenleg is a piacon van Caromax (illetve ez a felesége álneve? ez kicsit már sok lenne), Project MC, Galore és Happy Monkey néven is, emellett idén nyáron már kijött a Push legújabb duplaalbumával is, Global Age címen.

Ha eddig nem lenne világos, egy teljesen kattant, szent őrülttel van dolgunk, aki 94 óta áraszt el minket zenéivel. Karrierjének kétségtelen csúcspontja a 98-as Universal Nation, amely amellett, hogy tökéletes és megkerülhetetlen himnusz, egyben egyike azon kevés zenéknek, melyek sikeresen támasztották fel az addigra már teljesen halott trance műfajt, és megágyazott a nuschool 99-ben bekövetkezett hatalmas boomjának, melyet olyan zenék fémjeleztek mint a System F. Out Of The Blue-ja, Tiesto Lethal Industry-ja vagy Armin Communication-je. A Push csillaga tehát igen magasra emelkedett, és eltartott körülbelül 2004-ig, mire teljesen kifulladt hangzásilag. Addig viszont olyan slágerek kerültek ki Mike kezei alól, mint a Strange World, a The Legacy vagy a Journey Of Life, és brutális mennyiségű remixet is az asztalra tett, melyek közül kettőt emelnék ki, a Sunscreemtől a Please Save Me-t és a Space Brotherstől az Everywhere I Go-t.

A progresszív hullám azonban egy az egyben megette és kiköpte a Pusht. Mike egy ideig hanyagolta is ezt az álnevet, majd tavaly megkísérelt egy visszatérést az Universal Voice EP-vel. Ez a kiadvány bár nem bukott meg, de a totálisan változatlan sound nem szerzett sok új hívet magának. Az idei nyáron ettől kevéssé zavartatva dupla albummal jelentkezett, melyet az Armada hozott forgalomba, az Infinite/Free Time pedig az erről kimásolt első kislemez, melynek fő célja az album népszerűsítése lenne.

Sajnos csak lenne, mert alapvetően csalódás a kiadvány. A nyitó Infinite annyiban jelent változást az eddigi Push-zenékhez képest, hogy picit lassabb és minimalistább, ami nem is lenne egy rossz irány, de például a fő dallam, amire jó trance hagyományokhoz híven az egész szám épül, érdektelenre és unalmasra sikerült. Mondhatni, egyszerű, mint a szög ,és a dallamvilága sem képes semmilyen érzelmet kiváltani a hallgatóból. Valahol az is vicces, hogy a zenéből csinált egy Back To Basics remixet is, mellyel azt sugallja, mintha progresszívnek tartaná az originált (wtf), és ezért kellett egy olyan verzió, amely aztán tényleg a hamisítatlan, öt évvel ezelőtti Push-hangzást hozza. Az igazat megvallva, ez a verzió kicsit jobb is, mint az eredeti, de az alapdallam ötlettelenségén nem tud segíteni. A következő zene, a Free Time először egy Edu remixben csendül fel. Edu egyike az alig ismert orosz producereknek, ezzel együtt mégis ő hozza a legkorszerűbb hangzást a kiadványra, de csoda ezúttal sem történik, mert a Free Time fődallama is túl plasztik és egyszerű ahhoz, hogy tisztes iparosmunkán kívül többet lehessen belőle kihozni. A Free Time eredetije zárja a hallgatást, mely szintén amolyan Back To Basics - akár 2001-ben is megjelenhetett volna, és szintén nem tud pluszt adni a hallgatónak.

Ha önmagában, mindentől elvonatkoztatva lehetne hallgatni a kiadványt, akkor sokkal pozitívabban tudnám értékelni, mert önmagában egyáltalán nem lenne rossz ez a zene. Profi munka, jól szól, minden a helyén van, Mike mindent kontroll alatt tart. Azonban ez a zene már 8 évvel ezelőtt is pont így szólt, sőt érzelmesebb volt, és ez idő alatt ennyire nem változni semmit : siralmas. Ha feltenném a kérdést, hogy miért ezt a kiadványt kellene meghallgatnom és miért nem mondjuk a Tranzy State Of Mind/The Legacyt, nem tudnék érveket felhozni mellette. Új belépőknek azonban még érdekes lehet. 6.5/10. link

NATLIFE - AGE OF REPTILES (ECHELON).

Hihetetlen, de újra és újra Kelet-Európában lyukadunk ki, ezúttal egy ukrán életművész, Igor Leus által készített zene akadt az utamba. A srác eddigi munkáival csak hébe-hóba találkoztam, mivel upliftinget az elmúlt időszakban egyre kevesebbet hallgatok, de műfajában mindenképp a legjobbak közé soroltam eddig is, egy olyan előadónak tekintettem, aki úgymond nem csak elvenni képes a műfajtól, hanem hozzátenni is. Különösen két remixe fogott eddig meg, az egyiket Sasha Da Link - Meteor című számához, a másikat, mely még jobb lett az Amex - World Doesn't Care-jéhez írta.

Legújabb zenéje, az Age Of Reptiles elsősorban azzal fogott meg, hogy nem a szokásos dallamos upliftinget hozza, hanem nagyon ügyesen ötvöz psy, deep és oldschool elemeket a már megszokott felemelőbb stílussal. Ezáltal végig képes lekötni az ember figyelmét, sosem lehet benne a hallgató teljesen biztos, mi fog történni, és ez manapság nem kis dícséret. Az eredeti nagyon jó cucc, illetve az lenne, ha például a 6.30 és 7.30 között bedobott supersaw szőnyeg nem tenné tragikusan kásássá a hangzást. Emellett (illetve ez miatt is) talán egy percet le lehetne vágni a hosszából, és attól a gondolattól sem tudok szabadulni, hogy kicsit puhább ritmusszekcióval még profibb hangzást lehetett volna összehozni.

De nézzük a mellékelt remixeket! Az Eximinds remix elvileg korrigálja az említett hibákat, progresszív alapokat használ, és több mint három perccel (!) rövidebb az eredetinél. Sajnos azonban dallamvilágban csak üres sablonokat vesz át az eredetiből, és a szerző annyira örül annak, hogy megtalálta a chainsaw effektet a zenekészítő ketyeréjén, hogy le sem veszi róla a kezét gyakorlatilag a szám teljes hossza alatt, ezzel egy mozdulattal romlásba taszítva azt. Az iménti Push-zenénél is feltűnt srác, Edu csinálta a másik remixet 5tranger néven, de amilyen jól szól a zenéje Mike kiadványán, annyira rosszul hangzik ezen. Ez bizony kár, mert dallamilag erős a remix, de valami félelmetes, milyen rosszul lett végül kikeverve.

Összességében érdemes hallgatásra a kiadvány, elsősorban az eredeti verzió, de örök hiányérzetet fog jelenteni, hogy a kiadó miért nem volt képes, ha mást nem utólag csinálni valamit a hangzással. Natlife-ra így vagy úgy, de érdemes lesz figyelni a továbbiakban is. 6.5/10.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...