2010. április 17., szombat

Markus Schulz Las Vegas-ban ütötte fel a székhelyét

Már mindeki a körmét rágcsálva várta a február közepét, amikor is végre kijött Schulz bácsi éves jóságossága, amit ezúttal Las Vegas neve fémjelez. Talán a felfokozott állapot okozta bizonytalanság mondatta sokakkal - legalábbis ezt olvastam néhány magyar nyelvű -, hogy csalódtak a két csillogó diszk kínálta belbeccsel. Ennél a pontnál éreztem azt, hogy Markus védelmére kelek, hiszen ennek a korongon is átsüt a profi koncepció. Sok értelme nincs összehasonlítgatni a korábbi mixekkel (Toronto, Miami), mivel minden időszaknak megvan a külön zenei irányzata, amik többnyire dominálnak. Itt azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy az ipari jellegeket öltő otthoni PC-s, szoftveres zenebarkácsolás igencsak betett a music business-nek, hiszen a szelektálás - mind minőségi, mind mennyiségi szempontból - iszonyatosan nehéz. Az, hogy az ismert, elismert dj-k nevével fémjelzett mixprodukciók mintegy label bemutatóként szolgálnak több oka is van. Például megjelenés előtti zenéket is tesztelhetnek így, emellett nem kell hónapokat várni a track-ek licenszelésre. Azért az ódiumot sem árt kiemelni: túlságosan is egysíkú, kockaprodukciók születnek. Hogy ezt elkerüljék nemcsak a művészit, hanem a populárisabb cumókat is bele kell illeszteni a mixbe, hogy a nép feltételek nélkül elfogadja, s később rajongása tárgyaként tekintsen rá.
Szóval visszatérve a jó öreg Markus-t ezúttal Las Vegas atmoszférája ihlette meg (igazából nem tudom a hangzást a multikulti várossal azonosítani). A fanyalgókkal némileg egy követ fújva az egyes lemezt én is egy kicsit laposnak érzem, mintha egy szimpla GDJB-műsort fülelhetnénk éppen, azaz hiányzik az a plusz töltet, amitől a mix a dj nélkül is, a cd-lejátszóban önállóan megidézi az ideális atmoszférát. Pedig csatasorba állnak a label húzónevei, Arnej, Mr. Pit, Rex Mundi, Mike Foyle pres Statica, ám tartósan nem tudja az egyveleg magas szinten tartani az érdeklődésünket, csupán egy-egy fénypontra kapjuk fel a fejünket. Ilyenek például Rex Mundi Opera Of Northern Ocean-ja, Mike Foyle presents Statica Blossom-ja, vagy éppen a zárógyöngyszem Anton Firtich feat. Victoria Mazze Meant To Be Free-je. A keserű szájíz után már magabiztosabb folytatásban lesz részünk, a kettes diszkkel abszolút sikerül felpörögnünk. Sorba jönnek a finomabbnál-finomabb zenék, olyan igazi Markus-os feeling kap el bennünket. Itt már a slágerfaktor is jobban közrejátszik, hiszen már bejáratott muzsikák cirógatják a hallójáratainkat, így például Julian Vincent feat. Cathy Burton Here For Me-je, Robert Burian feat. Zdenka Predna You-ja vagy Statica Deadly Nightshade-je. Külön öröm, hogy zárszó gyanánt kicsiny hazánk nagyjai, a Myon és Shane 54 páros Shogun álnéven odatol némi zsetont a vegas-i kaszinó rulettasztalához. A Connected igazán remek darab lett.
Összességében egy igazán finom összeállítással van dolgunk. az eleje egy kicsit döcögősen indul, majd a második lemez intro-jától kezdve padlógázzal süvítünk át napjaink progresszív zenei felhozatalán. Nekem nem okozott csalódást (persze ehhez az is kell, hogy nem vagyok böszme nagy M. Schulz fan).


Las Vegas '10 mixed by Markus Schulz

Label: Armada Music
Katalógus szám: ARMA235
Megjelent: 2010. február
Ország: Hollandia
Stílus: Progressive house, trance
DJ mix: Markus Schulz

Tracklist:

Cd 1
1. Clinch - Rain (2:12)
2. Torin Schmitt feat. Ryan Merchant - Follow (6:51)
3. ElSandro - Style Fusion (Jessus Progressivo Mix) (5:29)
4. Dakota - Chinook (Afterhours Mix) (6:47)
5. Rex Mundi - Opera Of Northern Ocean (5:19)
6. Mike Foyle presents Statica - Blossom (6:45)
7. Veselin Tasev - Pacific Waves (Evgeny Bardyuzha Remix) (3:38)
8. Mr. Pit - Simplicity (5:17)
9. Karanda feat. David Call - On Hold (4:59)
10. Arnej - Ping Pong (5:43)
11. Phynn presents Binary Star - The Halo Effect (6:12)
12. Norin & Rad - Always A New Day (6:55)
13. Thomas Cresine - Daimyo (6:16)
14. Anton Firtich feat. Victoria Mazze - Meant To Be Free (6:24)

Cd 2
1. Dakota - Sin City (Intro Mix) (0:59)
2. Skytech - Comet (5:10)
3. Julian Vincent feat. Cathy Burton - Here For Me (Mark Otten remix) (4:25)
4. Re-Ward vs Dr Willis - Maaybe (tyDi's Stadium Mix) (5:42)
5. David Forbes - Katsu (5:51)
6. Arnej - They Need Us (4:41)
7. Max Graham feat. Neev Kennedy - Sun In The Winter (5:20)
8. Trilucid - Departures (Yuri Kane Remix) (6:06)
9. Robert Burian feat. Zdenka Predna - You (Club Mix) (5:47)
10. Mr. Pit - This Room Is Not Big Enough (5:02)
11. Wilson, Smallwood & Ingram - Koko (4:47)
12. Ummet Ozcan - Next Phase (Phase 1 Mix) (5:26)
13. Mike Foyle presents Statica - Deadly Nightshade (Phynn Remix) (5:57)
14. Beat Service meets Tucandeo feat. Manon Polare - Waiting For The Sun (5:00)
15. Shogun - Connected (6:59)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése