2010. április 17., szombat

Egy igazi kétarcú album Zoo Brazil-tól

John Andersson aka Zoo Brazil már tizenegy éves kora óta zenéket írogat, nem csoda hát, hogy az elmúlt években több, mint 100! single megjelenés van már a háta mögött olyan álnevek alatt, mint a Laid, a Cuba Computers, a Nars, a The Kelly Project, a The Wiggs és az Outcold. John eddigi pályafutása alatt megdolgozott azért, hogy a szcéna egyik leginnovatívabb és legelfogadottabb figurájaként tartsák számon. Ehhez kellett az is, hogy a zenéi nem a süllyesztőben, hanem nagy label-ek — Physical Music, Ministry of Sound, Renaissance, Strictly Rhythm, Systematic, Yoshitoshi, Black Hole, Armada Music — válogatásain. Mint zeneszerző a pop világába is belekóstolt, elég csak Kylie Minogue 2007-es "X" albumán megjelent slágerre, a "The One"-ra gondolni. Nos igen ezt is John hozta össze zeneileg (a korongot mellesleg jelölték a Grammy-díjra legjobb elektronikus/dance album kategóriában). Az említett dalt a San Francisco Chronicle 2008 legjobb popdalának kiáltotta ki. Ha már rátalált a siker igyekezett azt meglovagolni, hiszen elismertsége megnyitotta az utat ismert előadók irányába, akik szinte égtek a vágytól, hogy a svéd fiatalember átszabja egy-egy dalukat (pl. ebbe a csapatba tartozott Moby, Fatboy Slim, Tiesto, Human League, Dannii Minogue, Nitin Sawhney, James Holden, Ian Pooley, Rex the Dog, Blaze, Dirty Vegas, Lo Fidelity Allstars, Stuart Price és még sokan mások). Mint DJ talán nem meglepő, hogy végigjárta már a világ vezető klubjait.A negyedik studióalbum (Zoo Brazil needs you, Video rockets, No place like home) a Please Don't panic nevet kapta a tűzkeresztségben, és igazi különlegessége, hogy az új hangzásokat kereső Magik Muzik label égisze alatt látott napvilágot. A borító nem lett különösen kreatív, egy középszintű user öt perc alatt fabrikál valamit a fotóeditor-ral. Nos az első traumát túlélve, bele is kezdhetünk az első track-be, a There is hope-ba. A hangulat kellemesen visszafogott, house alapokon némi D5-szinti preset segítségével egy fogyasztható muzsika kerekedik ki, persze ehhez kell a Rasmus Kellerman vokálsegédlete (többször is visszatérő vendég lesz majd itt). A második Empire full felejtős, elektro-minimál szerkezete miatt talán csak dj-szettekbe ajánlanám, ott is csak egy-másfél perces átkötőnek (azta de idegesítő ez a szirénahang benne). A Manic is igen nyersen csap oda az arcunkba, a basszus vérlázítóan gurgulázik, mire feleszmélünk egy sejtelmes szintifutam kezdi rombolni az agysejtjeinket, közben Soddy Lynn amolyan dirty b*itch stílusban löki a vakert ezerrel, energiabomba. Ezt követi az album legszebb dala a You can't have it all, amit John Leah-val közösen (aki Andy Duguid Wasted-jével énekelte be magát a köztudatba) követett el. Finoman kibontakozó vokál, slágeres kísérettel (jó ez, de nekem a szikárabb Butch remix a kedvencem), telitalálat. Muzikalitás tekintetében magasan veri a korong többi tizenegy zenéjét. Rasmus Kellerman már jót tett velünk az első track-ben, most a Locus-ban sem packázik, rock-os felhangokkal bíró vokálja szépen rétegződik a könnyed zongoraloop-pal is feldúsított house alapra (D5 strickes back again!). A Rampage ismét felejthető pillanatokat hoz, egy tribal tech nóta, semmi egyéb. A Gina Turner hathatós szótagoló, skandáló rigmusával operáló Bang it!-ben se sok minden történik, John egy loop-ot variálgat, majd beilleszt egy kiállást, hogy mindenkit újult erővel szívjon be a techno pumpa. Nagy hangerőn még jó is lehet. A Fix leporolja a jó öreg acid hangokat, a filter alól szépen kezd előbukkanni a savas hangzás, darálás az izomból. A Next-tel sem térünk nyugovóra, egy ittas szúnyog repülési útvonalát hangokban leképező track bennem csak jókora ellenszenvet váltott ki. Hűha, ezt hallván távolinak tűnik az a Grammy-nomináció Mr. Andersson. A mentőövet ismét Rasmus K. hajtja be nekünk. A Copycats melankólikus string-jei már jelzik végre valami dalszerű struktúrával találkozhatunk. És igen. A David Bowie-t idéző hangvétel teszi igazán különlegessé ezt a track-et, miközben az átkötő részben a szikár ütemek sodornak bennünket tovább. A Hilton nights csipogás visszahozza a lemez kocka megoldásait, a disszonáns effektek nem igazán győzik meg a hallójáratainkat arról, hogy ez lenne számunkra az ideális dobhártyabizsergető. A kiállásban bedobott dallam engem a C64-es időszakra emlékeztetett. Nagyon retro-elektro. A Drunk again (úgy néz ki lassan mindenkit megihlet az ittasság, legutóbb például Marcus Schössow-t) szépen hömpölyög a zárszó felé, a bohókás dallam végigkísér bennünket, majd kvázi megrészegülten kiszállunk.
Összességében egy igen érdekes lemezzel van dolgunk. Azt hiszem sokan mérgesen tovább frizbizik majd ezt a korongot, pedig legalább 1/3-ad részben találni rajta maradandó alkotásokat. Tény, hogy a nyers svéd elektronika nem kedvez a dallamok szerelmeseinek, de akik nem full zenékben, hanem csak dj-szettekbe való track-ekre vágynak ez bizony az ő albumuk lesz. Arra továbbá kíváncsi vagyok, hogyha a Magik Muzik ezt az irányt jelölte ki magának a jövő útjának, milyen rövid idő alatt fogják elveszíteni népes rajongótáborukat. Ki tudja, lehet pont, hogy gyarapodni fognak. Egy biztos: John a következő lemezedre több dallamot kérünk tőled!


Zoo Brazil - Please Don't Panic

Label: Magik Muzik
Katalógus szám: Magik Muzik CD 15
Ország: Hollandia
Megjelent: 2010. január 28
Stílus: house, electro, minimal
Producer: John Andersson

Tracklist:
1. There Is Hope (ft Rasmus Kellerman) (6:16)
2. Empire (6:33)
3. Manic (ft Soddy Lynn) (7:51)
4. You Cant Have It All (ft Leah) (5:36)
5. Locus (ft Rasmus Kellerman) (6:14)
6. Rampage (6:08)
7. Bang It! (ft Gina Turner) (5:40)
8. Fix (7:03)
9. Next (6:48)
10. Copycats (ft Rasmus Kellerman) (6:35)
11. Hilton Nights (6:10)
12. Drunk Again (7:05)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...