2010. április 16., péntek

Classic’S Gate - Energikus Trance (NRG Trance)

Nem kevés producer foglalkozott a trance ezen válfajával, amelyet én röviden NRG trance-nek neveztem el. Ez az acid-os, hard trance-es, energikus stílus 1990-2002-ig sok elektronikus zenészt fogott meg, ragadott magával. Ha a későbbiekben felsorolt számokat meghallgatjuk, akkor válik világossá, hogy mely soundról van szó! Nem érdemes az összes, az ebbe a kategóriába tartozó zenét külön elemezgetni, mert hosszas, unalmas, és sablonszerű iromány születne. Inkább arra a döntésre jutottam, hogy sokkal érdekesebb, és áttekinthetőbb képet kapunk, ha pár klasszikust vizsgálunk meg, amely ide tartozik/tartozhat. Elég sok producer nyomult az NRG világban, akik nem csak, hogy megpróbálkoztak sikeressé tenni a trance-et, de pont ebben a műfajban alkottak igazán nagyot. Ami azt illeti elég slágeres hangzású zenéket találunk e kateórián belül, és emiatt sok negatív kritikát is kapott, hogy ilyen zenéket nem is olyan „nagy szám” megszerkeszteni. Tény, nem bonyolították túl a zenék szerkezetét. A B.B.E – Seven Days & One Week is egy NRG klasszikus, ezt a Kai Tracid Remix is jól érzékelteti. Az NRG trance úgy hiszem nem csak egy kitalált stílusfajta, henem valós, létező műfaj.


Nikolai - Ready To Flow

Nikolai Kaeßmann a.k.a Nikolai (egy kevésbé ismert producer). Az Ő szerzeménye a Ready To Flow! Az eredeti hardcore-ba oltott verziót talán kevesen ismerik, a dal Trance Allstars - Ready To Flow-jaként híresült el.
A Nikolai-féle 1994-es szerzemény, a Trance Allstars feldolgozás pedig 2000-ben látott napvilágot. A német Trance Allstars dj-projekt olyan nagy neveket takar, akikre „odafigyelt” a közönség, így fordulhatott elő, hogy a feldolgozás befutottabb lett az eredeti számnál. Mike Nero - Ready To Flow 2008-as remake-je már inkább hardstyle formában hozza az originalt.


Sunbeam – Outside World

Folytatva a sort, egy másik előadó Sunbeam – Outside World-je kerül egy kis vizsgálat alá. Outside World is egy ’94-es zene. Baljós dörömbölés (ütött az óra-feeling), egy női hang közli velünk, hogy ez egy „külső világ”. Összeszorított fogakkal várjuk, hogy mi következik. Ekkor megszólal egy álomszerű szintihang, és megnyugszunk, hogy nem olyan nagy a baj! Röviden erről szól az Outside World. Nagyon dream zene!!!




Future Breeze - Why Don't You Dance With Me-je (’96)....

.... is egy elég kaotikus szerzemény (elég csak a számhoz készített videoklipet megnézni!) Az ezredforduló felé tartva sokan azt hitték, hogy itt a vég, és ezt a hangulatot számos producer és művész kihasználta, és belecsempészte művébe. A dal további sajátossága, hogy a korszak egyik legismertebb hangszerére, az ún. pizzicato synth-re épül (amit a Faithless is használt az Insomnia-ban), ami tovább fokozza sötét kilátásainkat.




Kai Tracid – To Many Times
....

....-a zárja a sort. Ez egy 2001-es muzsika. Hogy mennyire volt jelen az NRG-hatás Tracid zenéiben, arról rengeteget lehetne beszélni. Jómaga két stílusirányzathoz ragaszkodott, a trance-hez és az acid-hez (a két sound iránti szeretetét egy külön albumon örökíti meg: Trance & Acid). Itt a trance elemeket vegyíti az NRG sound-dal és milyen jól. Nem csoda, hogy Kai Tracid Too Many Times-sza igazi klubsláger volt annak idején.




További kiemelkedő alkotások:


DJ Tomcraft vs. Sunbeam – Versus
(2000)

Két fiatalember leül egymással szemben egy hosszú fehér asztalhoz. Gondolhatnánk azt is, hogy pókerezni támadt kedvük, de szó sincs erről. Ugyanakkor valóban egy játékot játszanak. A játék lényege, hogy kezüket az asztalon található szenzorra helyezik, és gondolataikkal egy fémnek látszó, vizuális, nagy kockát irányítanak egymás felé. Az győz aki a másikra ráerőlteti a gondolatát! És hogy ez hogyan valósul meg, azt a video clip-ben végignézhetjük...Az alapokon Tomcraft, a dallamstruktúrán Sunbeam ismertetőjegyei köszönnek vissza. Akkor ki is győzött?


Marco Zaffarano – Weltklang (Speech Lab Remix)
(2000)

Hypnotikus, utaztatós zene. A szám közepén egy, az akkori korszakban szokatlan ultramodern sound-al találkozunk, amely olyan egyedivé varázsolja a Weltklangot, hogy a mai napig nincsen párja! Zaffarano a korai trance időszakában a német MFS kiadót erősítette (ahol Paul Van Dyk két szerzői albuma is megjelent). Az innen hozott örökséget tökéletesen ötvözte az indusztriális sound-dal későbbi techno szerzeményeiben.


B.B.E.- Flash (1997)

A kezdeti időszak egyik kiemelkedő zenéje a Flash. Egy titokzatos fiatal nő mészik elő a "semmiből", vagyis egy pocsojából, hogy aztán egy kis időre bepillantson az emberiség valóságos világába, ahol a gonoszság, az érzelmek furcsa egyvelegével találkozik. Végül ahogy megjelent ez a fiatal, nőnemű idegen, szinte úgy tűnik tova. Ezúttal egy szökőkút az amely "átjárót" biztosít!
Viszonylag modern vizuális elemek a klipben, bár aki most kapcsolódik be a trance-be, az inkább csak nevet azon, hogy milyen kezdetleges trükköket alkalmaztak akkortájt. A Flash tulajdonképpen a 7 days and one week dallambéli továbbgondolása, ám megszólalására elődjénél sokkal komplexebb.


Yoda Inc. – Definitely (2001)

Kai Tracid & Sunbeam e szám erejéig közös projektbe lép. Tipikus hard Ttance, viszont olyan egyedi hangzásokkal, amely energikus transzba hoz minket!


Kai Tracid feat. Vernon - Life is Too Short
(2001)

Bizony rövid az élet. Számomra igazi klasszikus ez a zene is. Tökéletesen passzol a rekedtes, mély tónusú vokál a zenéhez. És, hogy honnan az alaptéma? A Neverending story című film betétdalából, amit nem másnak, mint a diszkó-king-nek Giorgio Moroder-nek köszönhetünk.


Sunbeam - One Minute In Heaven (2001)
Hullámvasút a javából!!!!


Lunatic Asylum - Cabal (Energy Flow) (2000)
Hitch Hiker, ismert dj és producer szerzeménye.


Sunbeam - Wake Up (2000)
Party-ra fel hangulat! Bulizós, energikus szerzemény, aki unatkozik azt felvidítja!


Tomcraft feat Vivian - Prosac (1997)
Tomcraft – The Missing (1998)
Kai Tracid - Destiny's Path (1999)
Dj Quicksilver - I Have A Dream (1996)
Dj Quicksilver – Free (1997)
Dj Quicksilver - Bellisima (1997)
Dj Quicksilver - Ameno (2000)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése