2010. április 15., csütörtök

Torsten Fassbender presents The Trance Experience


Torsten Fassbender német származású dj/producer. Torsten-t már 12 évesen magával ragadta a zene varázsa. A fiatal tehetség már ekkor megtanult gitáron és zongorán játszani, majd ezzel párhuzamosan a számítógépes zeneszerzés iránt is komoly érdeklődést mutatott. Legelső számítógépe egy Commodore Amiga volt, amire egy Soundtracker program volt telepítve. Ez a számítógépes program annyira megtetszett Torsten-nek, hogy végül zeneszerkesztésbe kezdett. Miután felfedezte a MIDI kínálta lehetőségeket saját stúdiót épített otthonában. Amikor Torsten először hallott techno zenét, nyomban azt a következtetést vonta le, hogy ez az a zenei hangzás melyet oly régóta keres! Aztán nem sokra rá 1994-ben belevágott zenészi karrierjébe, és saját „termelésbe” fogott. 2000-ben projektet alapít Wellenrausch néven, amely 2003-ban az 'On The Run' szerzemény révén a vokal trance szcénában gyorsan befutottá is vált. Ismertté válása után tehetségére hamar felfigyel a szakma, és számos felkérést kap, hogy népszerű producerek zenéihez készítsen remixeket. Az egyik nagy átirata PPK illetve LUNA PARK 'Resurrection'-jához készült, a másik pedig a Blank & Jones-ék 'Summer Sun'-jához készített Wellenrausch remix. Torsten Fassbender azon kevés producerek egyike aki könyvet írt munkájáról, hogy a fiatal feltörekvő tehetséges producerek számára némi segítséget nyújtson a gyakorlatban. A 'The Last Experience' elektronikus könyv, azaz E-book formájában jelent meg, amely a hogyan szerezzünk trance zenét téma kört fogalja magába.


— Egy producer meglehetősen ritka, hogy egy könyvet ír a munkájáról. Te miért döntöttél úgy, hogy megírod a The Trance Experience-et?— Nos, ez egy nagyon izgalmas projekt volt, ami ellentétben állt a szokásos stúdiómunkámmal. Lehetőséget akarok biztosítani kezdők számára, hogy betekintéseket nyerjenek az elektronikus zenék világába (EDM) és ez által a trance zeneszerzésben is némi jártasságot szerezzenek. Félre értés ne essék, mert nekem semmi problémám nincsen a feltörekvő fiatal művészekkel, de tudom, hogy hogyan érhetnek el még jobb eredményeket. Mint általában a legtöbb zenebarát, én is szeretek minden nagyszerű zenét. A szakmán belül a legtöbb zenész producer is egyben. Több millió „tanár” van a nagyvilágban, akik diákjaikat tanítják, de ki az, aki a stúdiómunkálatokról vagy az keverési technikáról tanít? Ez a könyv megpróbálja ezt az űrt kitölteni.

— A számítógépes forradalomnak köszönhetően manapság már majdnem mindenki képes saját stúdiót építeni az otthonában. Szinte nincs is olyan ember, akinek ne lenne otthon egy asztali számítógépe (PC). Mit mondasz el a kezdőknek a számítógépes zeneszerzés területén, nekik mit kell megtanulniuk? — Természetesen manapság már a zeneszerzés is sokkal könnyebbé vált, és egy PC segítségével is lehet professzionális eredményeket elérni. A létező eszközök hihetetlenül erőteljesek. Másfelől rendkívül fontos ezeknek az eszközöknek a működését kitapasztalni. Persze minden software másképpen működik. Viszont azt mondom a kezdőknek, hogy nézzenek körül, mielőtt stúdióépítésbe kezdenek. Egy jó példa erre, amikor megpróbálsz házat építeni. De ahhoz hogy az elképzeléseidnek megfelelő legyen megépítve, ahhoz némi jártasság kell, valamint egy jó építész. Amint kezded érteni a zeneszerzés alapelveit, már sokkal könnyebbé válik a munkád. Ez nem csak arról szól, hogy van egy nagyon profi software-ed, hanem hogy hogyan tudod használni, hogy végül minden tökéletesen működjön. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ha van egy ötletünk, és szeretnénk azt megvalósítani akkor, ha a végeredmény nem fejezi ki azt mondani valót, amit közvetíteni szeretnénk, akkor az ötlet önmagában mit sem ér.

— Beszélgessünk egy kicsit a zeneszerzési módszereidről! Honnan kapod az ösztönzést az új dalokhoz? — Az ötleteim nagy része az új hangok utáni kísérletezésekből származik. Sokszor előfordul, hogy ülök a számítógép előtt és egyszer csak jön egy ötlet, viccesen mondva BANG! Néha viszont megyek a mountain bike-ommal, közben dúdolok egy dallamot és az lesz az a bizonyos alap, ami végül „dallá”formálódik.

— Általában mennyi ideig tart, amíg egy dal elkészül?— Néha nagyon sok idő telik el. Különösen a trance-nél, mert fontos elkapni a „helyes” pillanatot. Általában egy teljes dal néhány hetet vesz igénybe. Viszont a részleteken is nagy a hangsúly, mert a látszólag jelentéktelen hatások és hangok nagyon is fontosak.

— Szerinted milyen egy igazán jó zeneszám?
— Személy szerint, azt mondanám, hogy az a légkör, amit egy dal létrehoz, az kell, hogy megragadja az embert. Egy nagy zeneszámnak különlegesnek kell lennie és nem feltétlenül kell egy másik zenére hasonlítania. Mióta trance zenékben utazok, azóta nagyon odafigyelek a vokálok keltette hangulatokra. A legtöbb popdallal ellentétben a trance művészek „kábító” hanghatásokkal és különleges vokál hangokkal teremtik meg egy zeneszám sajátságos légkörét.

— Mi a leggyakoribb baki amit az újonnan érkező tehetségek elkövetnek a producerkedés során?
— Igen gyakori hiba az új „művészeknél”, hogy azt mondják, hogy ennek és ennek az xy producernek a hangzását akarom követni. Sajnos ez egy téves gondolkodás. Ahhoz, hogy üzletképessé váljál a piacon saját stílusodnak kell lennie, és ezt fokozatosan fejlesztened kell. Azt mondom az új onnan érkezőknek, hogy hallgassák meg más producerek zenéit, elemezzék azokat, és tanuljanak belőlük, de azokat semmi képen se másolják. Egyébként a gyakorlatban az is számít, hogy a megfelelő jó eszközöket használjuk, és azok használatát idővel elsajátítsuk.

— Hogyan törekedsz arra, hogy egy zeneszám ne legyen túl merev és gépies hangzású?
— Erre van egy egyszerű receptem: sosem sajnálom az időt egy zenére! A lényeg, hogy olyan finom hanghatásokat alkalmazok, amelyek a gépies hangzást ellensúlyozzák. A másik fontos dolog, hogy ne egy nap alatt akarj egy zeneszámot befejezni!

— Mit szerettél volna még tanítani a könyvben, amit lehetetlen szöveg formájában leírni?— A legkeményebb dolog elmagyarázni, hogy hogyan hozzunk létre egy légkört. Hogy el tudd kapni a pillanatot egy dalban az nagymértékben az ember személyiségétől, tehetségétől is függ. Annyira sok minden van, amit egész egyszerűen nem lehet leírni, mert azt érezni kell. Ennek van egy fajta pszichológiája, amit könyv formájában nagyon nehéz elmagyarázni.

— Mikor kezdődött el nálad a zeneszeretet?
— Gyerekként zongora- és gitárórákra jártam. Amikor 14 éves voltam számítógépes játékokra és demókra gyűjtöttem a pénzt. Ez 20 évvel ezelőtt volt. Az emberek és köztük én is általában szeretik Kraftwerk-éket, Jean Michael Jarre-t és Vangelis-t. Ezek a művészek kifinomult hangjátékaiknak köszönhetően rám is nagy hatást gyakoroltak. Körülbelül 1992 lehetett, amikor az első techno számot hallottam, ami DJ Dag - We came in Peace –je volt . Ez egy buliban, Belgiumban történt és akkor mindez nagyon megfogott! Abban a pillanatban tudtam, hogy nekem erre a zenei stílusra szükségem van, és hogy szeretni fogom.

— Más zenei műfajokat, mint például a popot vagy rock-ot nem hallgatsz?
— De, meghallgatok bármilyen zenét, ami stílustól függetlenül megfog valamiért. Persze ha számomra egy zene már nem okoz örömöt, akkor azzal nem foglalkozom, bármilyen műfajról is legyen szó. Gyakran előfordul, hogy saját zenéim megírásához más zeneszámokból merítek ihletet. Muszáj nyitottnak lenni, hiszen csak így tudsz továbbra is fejlődőképes maradni.

— Van-e olyan zeneszám, ami úgy érzed, neked szól?
— Erre egyszerű a válasz: Igen, van a Blade Runner című film betétdala, amit Vangelis keze munkáját dicséri. Ennek valami hihetetlen légköre és hangzása van!

—Van-e valamilyen új projekt, amin most dolgozol?
— Markus-szal közösen egy új Wellenrausch single-n dolgozunk és még jónéhány remixen, amiket majd a saját nevem alatt tervezünk publikálni. Még egy project-tel foglalkozom, mégpedig egy sample cd összeállításával. Ez nagyon komplex munka, ami az időm nagyrészét igénybe veszi. Ha szeretnétek naprakészek lenni velem kapcsolatban kísérjetek figyelemmel a website-omat.

— Hogyan látod az Elektronikus zenét és ezzel együtt a trance következő 10 évét?
— Sok különböző stílus keveredik egymásba pillanatnyilag és lehetetlen megmondani, hogy az elektronikus zene és ezzel együtt a trance milyen irányt fog venni, mert mindez állandóan változik.. A számítógépipar gyors fejlődésével, a stúdiók hajlani fognak arra, hogy helyettesítsék a hardvereiket szoftvermegoldásokkal miközben az otthoni építésű stúdiókat is figyelembe veszik.

— Manapság nagyon sok software és egyéb technikai eszköz jelenik meg a piacon. Te, hogy szoktad eldönteni, hogy számodra melyik a legmegfelelőbb?
— Először is a sok eszköz akár nagy zavart is okozhat a rendszerünkben. Egy új hardware nem mindig a legjobb választás. Ezért ki szoktam próbálni mindegyiket mielőtt megveszem. Általában azt szoktam csinálni, hogy szólok a helyi kiskereskedőnek, és megkérem, hogy küldje el nekem a program demo változatát, amit aztán csatlakoztatok a már meglévő saját telepítéseimhez, és párszor tesztelem, így nagyon gyorsan ki tudom deríteni, hogy szükségem van-e rá.

— Milyen oldalt ajánlasz a fiatal remixereknek, ahol a zenéiket megtudják osztani a nagyközönséggel? — Néhány évvel ezelőtt elég könnyű volt, mivel ott voltak olyan oldalak, mint az mp3.com, fantasztikus támogatottsággal. Napjainkban én azt tanácsolnám a feltörekvő remixereknek, hogy csatlakozzanak népszerű trance fórumokhoz az interneten. Persze ott van még az a lehetőség is, hogy elküldik nekem a számaikat a weboldalamra. Hogyha tetszenek nekem, természetesem játszom is azokat a rádióműsoromban.

— Utólag honnét szoktad tudni, hogy egy zeneszám inspiráló hatással volt rád ?
— Ki tudja ezt igazán? (..nevetések) Először is a Te igényeiden alapszik az, hogy a füleid „jól be legyenek állítva”, hogy egy dalt rendesen ki tudjál értékelni! A kezdők általában ezzel a „beállítással” nem rendelkeznek, így nekik először a barátokra kellene támaszkodniuk. De ez csak egyéni vélemény, hiszen minden ember a saját igényeinek megfelelően választ, így sok esetben nincsen szükség mások tanácsára. A lényeg, hogy ne add fel, és folytasd, amibe belekezdtél, mert csak idő kérdése és jobb leszel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...