2010. április 15., csütörtök

Sterbi a dezodor és a palota

Az első korong kőkemény törzsi hangulatban indul, mintha egy dzsungel mélyén egy elveszettnek hit népcsoportot fedeznénk fel, kultúrástól, zenéstől együtt. A nagy szeletelésből főképp a Puerto rico-i származású Robbie Rivera veszi ki a részét, akinek alkotásai többször is visszaköszönnek a lemezen. A szigorú tribal feeling valahol Lucien Foort 'Gemini'-jénél kezd engedni, egy rövid időre kellemesebb, dallamosabb vizekre evezünk. A szusszanás nem tart sokáig, hiszen újra a szikár house alkotások veszik vissza az irányítást. Elsőre kicsit sokkoló és minimalista, de ha elvonatkoztatok Karcsi korábbi mixeitől abszolút élvezhető és tökéletesen megidézi az akkoriban aktuális zenei trendeket.
Ennek tükrében már óvatosabban vágtam neki a kettes diszknek, ami kékes borítójával némileg disztingváltabb hangzással kecsegtetett, mint az egyes lemez. Eme tézisem beigazolódni látszott, hiszen az első négy szám funky-s hangulata fényévekkel könyebben emészthető a monoton dobszólóknál. Sterbi azonban nem engedi a koncepciót lájtba fordulni az Andrew J-vel közös 'All night long'-gal jól arcon csap bennünket a techno, majd a 8-tól a 11-ig track-ig kőkeményen ezen a farvizen maradunk (egyértelmű fénypont a 'Suprema' és az 'Electric Deluxe'). A végére azért egy kis trance fuvallat is megcsap bennünket. Worf aka L-Vee 'Beeper'-je igaz a sötétebb átiratában de a záró, dallamosabb szekció felvezetőjeként szolgál. Mark Norman 'Overkill'-je igazi veretős tech-trance, amire hangulatfokozóként a Sterbinszky, Tranzident kettős 'Axetázis'-a érkezik. Utóbbi darab a kiadvány legkiemelkedőbb darabja.
Összességében ezen a lemezeken azt érzem, hogy a támogatók és a kiadó végre szabad kezet adott Karcsinak a zenék válogatásakor. ez magával hordozza azt is, hogy az underground-abb sound került előtérbe, amivel szerintem sokan nincsenek igazán kibékülve ismerve Sterbi korábbi munkáit. Őszintén szólva nekem sem a kedvencem ez a dupla, de a kettes diszk sokat ment a kiadvány renoméján. Én 6,5/10-re értékelném, ettől függetlenül kortörténeti dokumentum, gyűjtőknek kötelező.

Sterbinszky - Axetázis A Palaceban Vol. 1-2.

Label: EMI Music
Katalógus szám:7243 5 41000 2 4
Ország: Magyarország
Megjelent: 2002
Stílus: House, techno

Dj mix: Sterbinszky

Vol.1.
1. Steve Mestre & Wilson Santos pres Judgement & Misconceptions - Judge The Beats
2. Robbie Riviera feat Dj Disciple - Super Drum (Original Mix)
3. Peter Tha Zouk & Bruno Marciano - The First Tribal Feeling (Original Version)
4. Dj Dero - Rockin (The Superflight Mix)
5. PIMP - The Light (Robbie Riviera's Big Pimping Mix Part 1)
6. Super Drum Part 2 - My Heartbeat
7. Onions & Tony - Slightly Touched Dub
8. Lucien Foort - Gemini (Saints & Sinners Remix)
9. Funkertracks - We Live For This
10. Robbie Riviera - Electric
11. Heavy Soul - Twisted
12. Robbie Riviera's Grooves - Funk-A-Tron (Robbie Rivieras Crazeee Remix)
13. Robbie Riviera - Harder & Faster
14. The Funk Bandit - Crazy Love (Robbie Riveras Filta Flaae Mix)

Vol. 2.
1. Sterbinszky & Tymmo Superstar - Dimension
2. Rhythm Masters - Don't F**k With My Filter
3. Moony - Dove (Robbie Rivera Big Room Dub)
4. Sterbinszky & Tymmo Superstar - Discography IV (Understandin')
5. Sterbinszky & Andrew J - All Night Long
6. CZR & Ito - Soiree (Original Mix)
7. Man-To-Man - Cyclone
8. Gaetano Parisio - Suprema
9. Electric Deluxe - Electric Deluxe
10. Zzino vs. Filterheadz - Sparadrap
11. Andreas Saag & Samuel L. Session - Soweto / Loco (Original)
12. Worf - Fear (Beeper Mix)
13. Mark Norman - Overkill
14. Sterbinszky & Tranzident - Axetázis (Original Mix)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése