2010. április 16., péntek

Song Of The Moment: Dr. K & Nii Vs.Shiha feat. Sarah Blacker - Am Alive (Frisky Records)

DR. K & NII VS. SHIHA FEAT. SARAH BLACKER - AM ALIVE (FRISKY RECORDS).

Nem is tudom, hogy egyszerű, vagy nehéz helyzetben vagyok-e, amikor bármilyen háttérinformációkkal akarok szolgálni erről a kissé összetett előadói névről, de tény: a 4 név egyikéről sem (!) rendelkezem semmilyen adattal... Bár el tudom képzelni, hogy egy Frisky-szintű kiadó képes bármikor előhúzni egy ilyen meglepő, totál ismeretlen előadót a kalapjából, no de 4-et egyszerre? Ráadásul egy abszolút profin megírt és felénekelt vokállal? Nekem ez az egész gyanús, valószínűleg valamilyen ismert név/nevek koprodukciójáról lesz szó, de addig, amíg ez kiderül, fókuszáljunk inkább a zenére.
Leginkább deep és progresszív hatásokból építkező, atmoszférikus zenéket találunk a kiadványon, melyek mindegyike egy elég tisztességesen eltalált énektéma köré épül. A jó vokális zene sajnos az elmúlt években ritka lett mint a fehér holló. Ugyanazok a hangok, futószalagon énekelnek fel semmiről sem szóló, gyermekded témákat, általában az elkészült zenére, utólag. Persze így is sikeresek ezek a zenék, mert az ember füle ösztönösen úgymond a könnyebb megoldást keresi, és egy vokál, legyen az bármilyen igénytelen is, sokkal jobb fogódzkodót nyújt számára, mint egy harmincadik sávként szóló, szándékosan eldugott kis dallamfoszlány. Jó vokálhoz képzett énekesnő is szükséges, aki képes a hangjával hangszerként bánni, képes ellépni a ritmustól és a fő motívumtól, kvázi rendelkezik valamilyen zenei képzelőerővel. A boci-boci tarkát is el lehet játszani ezerféle módon, lehet olyan barokkos improvizációt keríteni köré, hogy a füled kettéáll és lehet ütögetni azt az öt hangot, amire a kisöcséd is képes 4 évesen. Szerencsére bárkik is legyenek, akik ezt a zenét az asztalra helyezték, tudták, hogyan kell jó vokális zenét csinálni. Nem is konkrétan a vokálra gondolok, mert az egy dolog, hogy jó, és átgondolt, hanem arra is, hogy az itt lévő verziók mindegyike teret hagy neki, nem kiegészítőként gondol rá, hanem főszereplőként, és a zenei eszközeiket arra fordítják, hogy a vokált mint fő témát megtámogassák.
Az első verzió (Back To Life remix) egy egyszerű, sötét hangulatú felvétel, melyben Sarah Blacker hangja dominál végig, illetve kiállásnál egy kellemes, oldskool trance hangszer is csatlakozik az előtte szólókhoz. A Martin Roth remix teljesíti az elvárásokat, és egy epikus hosszúságú, deep clubtrance-szel szórakoztat minket. Megjegyezném, szerintem Vörös úr évek óta egyike a legjobb remixereknek a bolygón, és nem ez az első alkalom, hogy tapasztalatát vokális zenéken mutatja be - zseniális volt van Paul Van Dyk 'Let Go'-jához írt remixe is, a szemétrevaló eredeti ellenére is. A Tone Depth remix a techno irányába viszi el egy kissé a hangzást, nekem ez a remix jön át a legkevésbé, eleve az egész ritmusszekció valahogy hatástalan lett. Kicsit többet vártam a Tarkan és V-Sag közös produkciótól, minkettejük munkáit egyébként nagyra tartom, de ez a remix kissé súlytalan, és lássuk be, nem egyszerűen minimálnak hanem inkább fantáziátlannak hat. Shiha eredeti verziója talán a legeseménydúsabb a kiadványon, de ugyanakkor ez is erőtlen marad.
Összességében tehát egy ígéretes, ám a lehetőségeit nem beteljesítő kiadvánnyal állunk szemben, melyen a kiváló vokált csak az első két remix volt képes kellőképpen támogatni, a többiek elügyetlenkedték az adódó gólhelyzetet. 7/10. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...