2010. április 16., péntek

Egy atmoszférikus utazás az űrben Atmos-szal

Ezúttal Svédországba utazunk, ahol a trance egyik kevésbé ismert producere tevékenykedik. Az egész a hetvenes évek elején kezdődött. Az ekkor még fiatal Tomasz Balicki-t a tv-ben hallott filmzenék varázsa annyira áthatotta és magával ragadta, hogy érdeklődése nyomban a zenék felé irányult. A zene iránti rajongása sokáig csak saját hálószobájának falai közé korlátozódott. Előszőr dj-skedett, majd nem sokkal rá belefogott a producerkedésbe is. 1996-ban a Pablo Gargano féle Eve Records-nál jelenik meg Tomasz első szerzeménye, majd ennek sikerén felbuzdulva további zenéket szerez. Munkásságára leginkább a Pink Floyd és Jean Michel Jarre zenei stílusa volt nagy hatással. Mindezekből ihletet merítve Balicki kialakított magának egy hipnotikus, atmoszférikus hangzást, melyet Atmos névre keresztelt projektével prezentál. Atmos alterego alatt négy szerzői albuma jelent eddig meg. Tomasz-t a világ szinte minden részére hívják játszani. Az eltelt 12 év alatt majdnem beutazta az egész világot. Manapság a Tour De Trance című albumával hódít és szerez további népes rajongótábort egyrészt saját magának, másrészt a progresszív trance számára. Utóbbi albumot csak szuperlatívuszokkal tudom illetni. Egyetlen egy zenét sem emelnék ki, mert mindegyik a maga módján tökéletes darab. Az album második számában egy gyönyörű női hang tűnik elő a semmiből pár másodperc erejéig. Majd a harmadik zene atmoszférikus dobjátékával és szövegelős vokáljával hív minket a táncparkettre. Ugyanez jellemzi a 4. zenét, melyben egy férfi sámán szerű hangjának mormogása kelti fel figyelmünket. Az ötödik nótában sem kell csalatkoznunk, 10/10-es darab. Számomra a Nick Of Time jelenti az igazi „alámerülést”. Egyszer meghallgattam, és aztán még vagy tízszer. Megunhatatlan darab! Ezt követi a Break-es, droid vokálos Power One, amire még egy brake tánc koreográfiát is meg lehetne írni, annyira spéci zene. Az utolsó két Atmos mjúzik laposabb szerzemény, de még így is klasszak. Például az utolsó trek-ben van egy egész jó break-es kiállás Összességében kiváló adottságokkal rendelkező album, és megérdemli a tökéletes jelzőt!

Atmos – Tour De Trance

Label: Spiral Trax
Katalógus szám: SPITCD026
Ország: Svédország
Megjelent: 2008. december 10.
Stílus: progresszív trance
Producer: Tomas Balicki alias Atmos, Darren Melander, Justin Sorell

Tracklist:
1. Stay Awake
2. Skintrade
3. 46@daz
4. To What My Mind Attend
5. Ride The Flow
6. Nick Of Time
7. Power On
8. Into The Groove
9. Jellybean

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése