2010. április 16., péntek

Vissza a kazetták világába

Nos, még annak idején, 1995-ben kezdtem el gyűjteni albumokat, melyek eredeti digitális hangrögzítésű, kazetta formájában kiadott albumok voltak. Nem korlátoztam magam egy stílusra sem, így hát voltak elektronikus-, rock-, és mindenféle egyéb más stílusú kincsek is a gyűjteményemben. Aztán ahogy megkaptam az első kazettás magnómat (ami kétdeck-es volt, szóval lehetett egyik kaziról a másikra átmásolni zenéket), akkor fordult egyet a világ, és a magnó adta további lehetőséget kihasználva zenéket és műsorokat vettem fel a rádiókból. Eleinte slágerzenéket gyűjtöttem, aztán eljött az az időszak, hogy több rádióadó is elkezdett foglalkozni az elektronikus zenével, és én meg üres kazettákkal felszerelkezve szorgalmasan fel is vettem ezeket a műsorokat. Sajna több hátránya is volt a kazettának. Egyrészt a gyenge hangminőség, és az, hogy a magnó néha megszopatott és begyűrte a szalagot. A sima kazetták elég jól szóltak, de a legnagyobb hátrányuk a technikai újdonságnak számító krómdioxidos réteggel bevont szalagokkal szemben, hogy hamar koptak, és sokszori zenehallgatás után már elég ratyin szólt a zene. Az oxidos (CrO2=vasoxid) kazik ugyan kevésbé koptak, de a magnófejet jobban meg is viselte eme szalagtipus, aminek nagy hátránya az volt, hogy sokszor tompábban szólt a zene. Aztán ha még rányomtam egy DOLBY zajcsökkentő üzemmódot is, na akkor aztán nyista volt az akusztikának (XD). Visszatérve még pár mondta erejéig a begyűrődésre. Sokszor előfordult, hogy a kedvenc kazettáimat sérülés érte, mert betekerte a fejegység a szalagot. Na akkor aztán fogtam is a fejem. De találékony ember lévén hamar beletanultam a kazettajavítás fortélyaiba. Lehetőleg olyan üres kazettákat vettem a késöbbiekben, aminek a tokját csavarok rögzítették, így ha gond adódott egy saját fejlesztésű csavarhúzó segítségével hamar szétkaptam, majd a szalagdobokat kiemelve, a szétroncsolódott részt egy olló segítségével kivágtam, és a két szalagrészt összeragasztottam egy cellux-darabka segítségével. Ezután ugyan kimaradt egy rész a kazetta hanganyagából, de legalább nem vágta gallyra a hangfalakat a recsegés, és a fejegység se koszolódott tovább a gyűrődött szalagrész lemálló darabkáitól. Aztán a kazettás korszaknak befellegzett, és eljött a cd-k világa, majd nem sokkal rá a DVD-k is megjelentek.



Dj Magazine FFRRee Mix John Digweed

A1 Frankie Knuckles & Satoshi Tomiie Tears
A2 Richie Rich Salsa House
A3 Lil’ Louis French Kiss
A4 Sterling Void It’s Alright
A5 Our Tribe I Believe In You
A6 Reese & Santonio Rock To The Beat
A7 Orbital Chime
B1 Lisa B Glam
B2 Danny Campbell & Sasha Together
B3 Utah Saints What Can You Do For Me
B4 Cappella U Got To Know






DJ Magazine Presents AM:PM Forces

A1 Moné We Can Make It (Roger’s Midnite Luv Dub)
A2 Heller & Farley Project Ultra Flava (Pete’s Dub)
A3 Moné Movin’ (Fire Island Mix)
A4 Alcatraz Giv Me Luv (Original Mix)
A5 Police, The Voices (Acapella)
B1 Tak Tix Feel Like Singing (Jazz-N-Groove Club Mix)
B2 Love Tribe Stand Up (Narcotic Dub)
B3 Future Force What You Want (Mark!s Epic Vocal)
B4 Sarah Washington Heaven (Soulfuric Dub)
B5 Andrea Mendez Bring Me Love (Eventual Dub)
B6 Masters At Work I Can’t Get No Sleep (Morales Late Nite Mix)



DJ Magazine Presents Nervous New York Tracks


Mix One
A1 Classic Man Fifth Street Orchestra
A2 Classic Man Keeping On
A3 Helona* Can’t Give Up On Love
A4 Messenger* Guide My Soul
A5 DAT Project* O’ww Baby
A6 Loni Clark Rushin’

Mix Two
B1 MADA* Good Stuff
B2 Sandy B Feel Like Singing
B3 Swing Kids, The Good Feeling
B4 Joe T. Vanelli* Play With The Voice
B5 New Yorican Soul* Nervous Track

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...