2010. április 16., péntek

Angolszászok vs. germánok: 1 : 0

Ideje volt tehát, hogy a szigetország is csatarendbe állítsa saját fegyverét e zenei területen, bátran mondhatom ez sikerült is. Az észak-ír illetőségű Phil Kieran neve hazánkban kevésbé ismert, de a lassan egy évtizedre visszatekintő munkássága nem marad el a minimalista germánokétól, sőt a legtöbbét még felül is múlja. Munkái olyan nagynevű kiadóknál kerültek megjelenésre, mint a Kingsize, a Skint, a Yoshitoshi, a Soma, a NovaMute, valamint az egész minimálhisztéria egyik legnagyobb kiadójaként számon tartott Cocoon, hogy csak a legnagyobbakat említsem.
Első szerzői albuma is ez utóbbi kiadónál látott napvilágot, és meg kell, hogy mondjam, egyáltalán nem bizonyult melléfogásnak. Túl sokat nem vártam a lemeztől, mert egy jó ideje leírtam a minimalt mint fejlődő műfajt, de szerencsémre csalódnom kellett. Csalódnom, mert techno lemezen rég hallottam ennyire összetett ipari, de lecsupaszított dallamkompozíciókat, rég éreztem ennyire át a kísérletező elme örök akarását.
De hogy milyen is ez a lemez, mitől kiemelkedő? Nagyon egyszerű! Phil receptje: vedd alapul a minimal techno-t, abból is a masszívabb, ropogósabb fajtát, adj hozzá egy csipetnyi space electro-t, egy kávéskanál IDM-et, és ha még ez sem elég fűszerezd meg egy kevéske lágy ambient-el. Ahogy nem szeretem hordani a zakóval a sportcipőt, nem kedvelem az ilyen stíluskeverő korongokat sem, mert általában nem működnek.
Azonban ez a recept itt és most fogyasztható, egyik tracknél sem támadt az a gyakori érzésem, hogy ez most felesleges ide! Annyira tökéletesen váltják egymást a hangulatok, oly mesterien keveredik a gépi világ pesszimista életérzése és az idilli melankólia, hogy az ember szinte már hiányolná, ha valamelyik szám nem lenne a korongon.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy Phil ezzel az albummal akkora pofont adott a teljes germán elitnek, hogy még egy darabig biztosan nem térnek magukhoz. És hogy mi a siker alapvető receptje a fentieken kívül? Nem tudom, talán a zsenialitás?
Várom mások véleményét is!

Phil Kieran - Shh (2009)

Label: Cocoon Recordings
Katalógus szám: CORCD022
Ország: Germany
Megjelenés: 2009 október 2
Stílus: Minimal, Techno, Electro, Tech House

Tracklist:
1. Cut Copy Waste
2. Playing With Shadows
3. Blood Of Barcelona
4. World On TV
5. Dirt
6. E.S.P.
7. Raining For Old Friends
8. Don't Look Far Away
9. Bend It Bend It My Dear
10. Past The Present Future
11. Foot Of The Hill
12. Never Ending Mountain

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése