2010. április 16., péntek

Classic’S Gate – Quadran [Artist Series 005]

Általában mindig akad egy-két tehetséges arc a szakmában, akire érdemes odafigyelni! Viszont gyakran fordul elő, hogy csak érintőlegesen futjuk át egy-egy producer diszkográfiáját. Nem tudni miért tesszük mind ezt, mert lehet, hogy egy olyan tehetség mellett suhanunk el, akiről nem is gondolnánk, hogy akár kedvencünk is lehetne, ha vennénk egy kis fáradságot és jobban utánanéznénk a zenéinek, valamint szerzői-, és mixalbumainak. Jelen esetben is majdnem sikerült elszalasztanom egy igen csak értékes művészpárost. A művészurakat Philippe Toutlemonde és Philippe Van Mullem-nek hívják. Ők ketten alkotják a Quadran névre hallgató formációt. A két Philpppe külün-külön is nagy tehetség, de átütő sikert/sikereket a Quadran projekt hozott mindkettőjük számára. A DB Movement, The Gaps, Honey C, Innertales, Dobel You projektek alatt is e két nagyságot találjuk! Zenéik legjava a Bonzai Music gondozásában jelent meg. Egyébként nagyon régi motorosai a szakmának! Toutlemonde alias Phi-Phi és Van mullem (nem tévedés!) 1987-ben Dobel You alterego név alatt dobta piacra zenéjét a Mammy-t, amely szinti-pop stílusban íródott. Annak ellenére, hogy korai szerzemény, nagyon dallamos, és jól felépített zene-bona! Viszont Van Mullem saját zenéinek többsége nem csak hogy jól sikerült, hanem a műfaj klasszikusaivá is váltak. Éppen ezért ezekről nem itt a bevezetőben, hanem a zenék bemutatásánál fogtok találkozni. Ugyan ezen cikk még sose foglalkozott a klasszikus retro trance-szel, de reményeim szerint előbb-utóbb ez a helyzet is változni fog, és tovább retro trance művészeket fogtok megismerni, érzékeltetve azt, hogy a trance nem valamiféle behatárolható műfaj, és hogy a gyökerei mennyire messzire nyúlnak. Quadran-ék munkássága is igen sokszínű, szóval lesz mit bogarászni, és felfedezni….



HONEY CStop The Disease [1993]

Hihetnénk azt is, hogy ez egy 2UNLIMITED trekk, de igazából nem is tévednénk nagyot, hiszen Honey C-ék (ejtsd honesszi) ezen szerzeménye is kb abból a korszakból származik! 1993-ban nem semmi volt egy ilyen szintetizátorkodós mjúzikot összehozni. Szerkezetileg nagyon jól összekalapált zene a Stop The Disease, de azt is könnyen rá lehet sütni, hogy „kockahangzása” van. A lényegen viszont semmi sem változtat, mert remek retroklasszikus, Remixek: Space Sweep Mix, Carnage Mix, Dance Mix – Club, Dance Mix – Edit, Trance Mix, The Disease '97 Remix, Original "Carnage" Mix, Original Mix - Radio Edit, '97 Remix.


HONEY CDesire [1993]

Kopogós, überfrankó, dance-elős, eszelős, ritmusos retrotrance a Desire! Minden elismerésem azért, hogy a két Phillip ekkora klaszikot össze tudott hozni. A monotonság kicsit bosszantó lehet, de hát édes Istenem, hol él az az ember aki ’93-ból egy gigamega hangszerelésű zenét vár?! Ugyan ez idő tájt léteztek dallamosabb trance zenék is, de mivel, hogy számuk elhanyagolható, ezért egy igazi kincsnek tekintsük ezt a zenét, amely egyben „trancehagyatéknak” is felfogható (XD) ! Remix: Club Mix, Trance Mix, Stringappella.



INNERTALES - Odyssee [1994]

Gyönyörű, atmoszférikus alkotás, ahol egy álomban érezheti magát a hallgató. Éppen hogy pumpál az alapzaj, mert szinte Chill Out-ba hajlik az Odyssee! Azt hiszem nagyon de nagyon hiányoznak az ilyen stílusú trance zenék a mostani scénából. Utaztatós, könnyed, otthoni hallgatásra és klubban egyaránt megállja a helyét. Ami a leglényegesebb, hogy Phillipék még kisérletezgettek, és ez jótékony hatással volt minden egyes zenéjükre. Vetődik fel a kérdés, hogy azért a kísérletezgetés nem mindenkinek áll jól, hiszen elsősorban tehetség is kell ahhoz, hogy egy ilyen remekmű megszülethessen, valamint szorgalomra és kitartásra is szükség van.


ANDY ON THE EVE - Melodies Of Passion [1991]

Na ez már egy valódi őskövület. Van Mullem odatette magát, és kreált a műfaj számára egy nagyon szép klasszikust. Hogy is szokták mondani? Síppal, dobbal, nádihegedűvel? Igen, valahogy el tudjuk azt képzelni, ahogy Philippe Van Mullem ezen hangszerek kíséretében vágott neki a Melodies Of Passion elkészítésének! Remix: Living Like A Big Bang, Meeting, If You Go Away, Unlimited Version, New World Fashion




PHILIPPE VAN MULLEM
– Sugar Of Life [1997]


Sok esetben aposztrofáltak már tranceklasszikusokat. Többek között Dream House-ként, Goa-két is, valamint egyéb szakszerűtlen módon. Egyben biztosak lehetünk, hogy A Sugar Of Life 100%-ig Trance zene. Kis pizicatto-s hangzás, szépen elnyújtott dalszerkezet jellemzi klasszikusunkat. Remixek: Club Mix, UK Mix, Radio Mix.




PHILIPPE VAN MULLEM
The Secret Folder [1999]

Van Mullem odaver egyet a Trancerajongók közé a The Secret Folder –ével. Nem minden napi zenéjével korszakalkotó figurájává lép elő a retrohangzás terén. ’99-ben visszanyúl oda ahova csak a legnagyobbak tudnak, vagy is újból visszahozza az elveszetnek hitt réges-régen elfelejtett Retro Trance korszakot. Egy olyan távoli világba csöppenünk, ahol a kezdő producerek tudásának szikrái pattanak elénk, és az egyik szikra pont a The Secret Folder. Verziók: Part I, Part II.


QUADRAN Eternally [1995]

A legtutibb Quadran zene az Eternally! Az elkészült remixek mennyisége ugyan soknak tűnhet, de egy ilyen zenéhez kellenek is. Legalább ha valaki kedvet kap, ahhoz hogy belerakja ezt a zenét egy set-be, akkor nem lesz gondja, hogy akkor most hogy is illessze hozzá a többi Track-hez. Celvin Rotane's Progress Mix egy kifejezetten House-os darab. A Quadran's Floating Mix igazi gyilok-klasszikust farag az Eternally-ból. Szívbetegeknek semmiképpen sem ajánlott!! Node a Dream Mix-ben valami olyan gyönyör van becsomizva, hogy még percek múlva is csak csodálattal tudjuk hallgatni. Remix: Dance Mix, Single Edit, Quadran's Floating Mix, Andrew Brix Variable Club Mix, Andrew Brix Euphoric Mix, Celvin Rotane's Progress Mix, Dream Mix, The Walker Mix, Trance Beat Mix, Untitled Mix 1/2/3, 2002 Club Mix, Dance Mix.


QUADRAN FEAT CATRINE MEES
Free Your Mind [1995]

Kicsit a discofeeling tör elő a Free Your Mind-ból. De a kezek és a lábak ezúttal sem maradnak nyugton. A legtöbb esetben nem vagyok túlzottan oda az ilyen oldszkúl cuccokért, de ez a zene valahogy többet jelent számomra a többi zenénél. Erőlködésnek nyoma sincsen, és nem érződik az hogy a készítőket pusztán csak haszonszerzés vezette. Éppen ellenkezőleg, nagyon is tudatosan álltak rá arra, hogy valami maradandót és értékeset hozzanak létre, hogy az ne kommersz, hanem olyan zene legyen, ami progresszív, és előremutató is egyben. Remix: Original Mix, Trance Mix, 7" Edit,

QUADRAN
– Illusive Dream [1996]

Kissé szkeptikus lettem az Illusive Dream klasszikusságát illetően! Ugyan is a Pure Trance Mix és a Power Mix is sima prüntyi-prüntyi zene, és semmi extrát nem véltem benne felfedezni. Aztán belehallgattam a Vocal Mix-be, és arra biz azt mondtam, hogy: igen, ez már a klasszikus Trance! Örülök, hogy alaposabban megvizsgálgattam ezt a szerzeményt, mert így szerencsére nem a kiemelkedő zenék közé került, hanem ahol az igazi helye van, vagyis a quadran-klasszikusokhoz! Remix: Pure Trance Mix, Single Edit, Power Mix, Vocal Mix, Southside Mix, Northside Instrumental, Northside Mix.


QUADRAN FEAT TASHAUnlovable [1998]

Nem kell nagyon odafigyelnünk, hogy rájöjjünk arra, hogy micsoda klassz szerzemény az Unlovable. A vokalista Tasha nagyon szexi hangja annyira megbolondítja az egész zenei szerkezetet, hogy szinte szárnyalásba kezd minden dallam! M.I.K.E –ot is megszédíthette Quadranék zenéje, és varázsolt is nekünk egy frankó kis Remixet! Szerintem azért az eredeti verziót nem übereli, mert az úgy jó ahogy van! Remix: Vocal Mix, Transfanatica Mix, M.I.K.E. Remix, Single Mix.



QUADRAN FEAT TASHAThe Love I Lost [2000]

Egy újabb közös szám a női diszkóvokalista Tasha Joan Paul-lal. Két év telt el az Unlovable megjelenése óta, és egy merőben más stílusú szerzeményt kapunk ezúttal. Egy jóval pörgősebb, szebben felépített zenével ismerkedhetünk meg. Bár marad a jól bevált retrohangzás, de azért megállja a helyét az ezdredfordulón készült többi zene között.
Remix: Maxi Club Vocal, Instrumental, Progress Mix.






"Kiemelkedő zenék"

PHILIPPE VAN MULLEMTethys [1999]
PHILIPPE VAN MULLEM - La 7ième Note [2000]
QUADRAN - Dont You Know [2005]
THE GAPSGap In [1999]
INNERTALES - Dreaming Through My Eyes [1994]
INNERTALES - The Settlers (First Mix) [1999]
QUADRAN - Naked Light [1996]
QUADRAN - Neural Phase [1996]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése