2010. április 16., péntek

Orosz trance-evolució Vadim Zhukov-val

Egy valamiben tutira jobbak a ruszkik, mint az amcsik (bár ennek a hidegháború vége óta nincs igazán jelentőssége): mégpedig a trance zenék készítésében. Erre jó példa Vadim Zhukov, aki bolsoj bátyuska létére nagyon is tajgafilingtől mentes zenét írogat. Az ifjú titán karrierje hét évesen kezdődött, amikor is az ősök zongoraleckékre íratták be. Persze idővel - mint minden valamire való producer - elkezdte a saját szerzeményeit klimpírozni, ebben annak is fontos szerepe volt, hogy megismerte az elektronikus zenét. 15 évesen 2004-ben egyik zenéje a Silver star a Trance Around The World playlistjén indult innestől pedig nem volt megállás (korábban MiraculuM kolléga is értekezett Vadimról, így nem vesézném részletesebben a pályafutását). Első albumára sem sokat kellett várni 2005-ben látott napvilágot az Evolution az IRecords égisze alatt. Már a kezdés is tetszetős (bár egy kicsit ünneprontó is), hiszen egy majd 9 perces egyveleget kapunk abból, hogy mire számíthatunk a korongon. Jelentem egyértelműen arra késztet az intro, hogy folytassuk a kagylózást. A Moscow night break alapjai kellemes felüdülést jelentenek az el 4/4-esedett világunkban. A dallam a Moscow morning-éra emlékeztet, de valahogy egy kicsit máshogy szól. A Nothing matters egy elgondolkodtató szerzemény, szomorú dallamvilággal. erre valahol rímel az Exit, ami viszont iszonyat progresszív alapja miatt nem ad időt se a búslakodásra. A Space connection-nel psyhadelic vizekre evezünk, az itt bevetett effektek abszolút elénk idézik a világegyetemet. A goás hangvétel dominál az Earth's breathing-ben is, amihez király zongorás break-betét valamint éteri vokálfoszlányok csatlakoznak. A dallam pedig igazi himnuszi magasságokba emeli a dalt. A Mission 7 is iszonyat pörgős muzsika, a melódia ismét a fülledt indiai hangulatot idézi meg bennem. Szinte észre sem vesszük és máris beúszik a Fate, amiről szintén csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. A Nothing matters egy átgyúrt verzióban ismét feltűnik, a mester itt sem tudott hibázni. A Setting sun egy kicsit visszavesz a zakatolásból, pozitív értelemben. Ekkor úszik be a címadó Evolution, ami a Hybrid-duó legszebb éveit idézi meg bennem. Szépen búgó szubbass, illetve Sasha-s hangfoszlányok egyvelegével van itt dolgunk. A végére marad az abszolút best of, a Moscow morning. Isten break nyitás után elnyújtott stringek imitálják a reggeli hangulatot, ekkor csap be a dallam, ami magasan viszi a prímet. Összességében egy nagyon jó albummal van dolgunk, hiszen a zenék minden elemükben a profizmust sugallják. Vadim szépen építi fel a trackeket, s nem fél a breakbeathez nyúlni, mint izgalmassági tényezőhöz. Nálam nagyot ütött a korong, ajánlom mindenkinek.

Vadim Zhukov - Evolution

Label: iRecords
Katalógus szám: iRCD001
Ország: Oroszország

Megjelent: 2005

Stílus: trance, breaks

Dj mix, producer: Vadim Zhukov


Tracklist:
1. Intro Evolution (8:50)
2. Moscow Night (7:13)
3. Nothing Matters (6:00)
4. Exit (7:38)
5. Space Connection (7:49)
6. Earth's Breathing (7:21)
7. Mission 7 (5:43)
8. Fate (5:06)
9 .Nothing Matters (Vadim's Weekend Mix) (6:29)
10. Setting Sun (6:04)
11. Evolution (6:15)
12. Moscow Morning (5:17)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...