2010. április 16., péntek

Sultan hozza az új fuvallatot

Ossama Al Sarraf aka Sultan üstökösként csöppent a progresszív house szcénába. Többek között ő és néhány kelet-európai barátja (Tone Depth, G-Pal) megmutatták, hogy vérbeli progresszív muzsikát nemcsak a ködös Albionban tudnak alkotni. A mediterrán hangvétel jónéhány számukban tettenérhető, ami felüdülést hozott az idővel a kreatív ötletekből kifogyó irányzatba. Persze változnak az idők, így a zene is változik, köztük Sultan barátunké is. A napjainkban oly divatos tech fuvallat őt is megihlette, ám a dallamokat (szerencsére) nem írtotta ki szerzeményeiből. A kanadai! rasztaman nemcsak producer, dj-skedik is (elég ügyesen). Első mixlemeze 2007-ben jelent meg 'Yoshitoshi Montreal' címmel. A folytatásra két kerek esztendőt kellett várni, amikor is egy szintén az elektronikus tánczenében nagy névnek számító Global Underground kérte fel 'Nu Breed' sorozatának aktuális részének mixelésére. A 'Nu Breed' anno olyan célzattal indult (a sorozatnak mixelt korábban Sander Kleinenberg, Anthony Pappa, Satoshi Tomiie, Lee Buridge, Jim Rivers), hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő "newcomer" dj-k megmutathassák országnak-világnak, hogy mit tudnak. Zeneileg véve pedig általában olyan muzsikák kerültek fel ezekre a kompilációkra, amelyek megelőzve a korukat, előremutatóak voltak az adott stílust illetően.
Nincs ez másképp Sultan mixével sem, hiszen megtudhatjuk, hogy a prog merre fog tovább haladni az elkövetkező időszakban. Amit az anyag alapján sikerült leszűrni a deep dolgok továbbra is dominálni fognak és a fékezett habzású tech elemek is megmaradnak még egy jóideig az ilyen fajta zenékben. Sultan bácsi nem volt fukar saját produkcióit is felpakolta a korongokra. Így felbukkan a 'Moments' guitarapella-ja, illetve három vadiúj szerzeménye a 'Roads Under Ramallah', a 'Verona' és a 'Crimson Sun'. A legnagyobb dobás számomra mégis Dark Globe 'Break My World'-jének Sultan edit-je. Ez a szám önmagában is megérne egy misét, új köntösében pedig akár már be is illeszthető egy haladóbb szellemiségű szettbe (az eredeti vonósokkal kezdődik és végződik, így elég nehéz mixelni). Összességében combos kis mix lett az új 'Nu Breed', szerintem az elmúlt évek egyik legjobbika. Akik kedvelik a lassabb, mélabúsabb, szép dallamokkal beoltott progikat ne hezitáljanak a dupla korong beszerzésével.

Sultan - Global Underground Nubreed 008

Label: Global Underground Ltd.
Katalógus szám: NU008CD
Ország: Egyesült Királyság
Megjelent: 2009 augusztus
Stílus: Progressive House, House, Tech House
DJ Mix: Sultan

Tracklist:

Cd 1
1. Lulu Rouge - Ninna Nanna
2. Soulphiction - Changes (Ike Remix)
3. Luis Junior - Colache
4. Toby Tobias - Schoon (Dave Ellesmere Remix)
5. Pascal Vert - Bios (Markus Wesen Remix)
6. Sascha Funke - Mango
7. Behrouz - Where Are You Know
8. Tone Depth - Rumblefish (Tone Depth 10th Anniversary Mix)
9. Behrouz - Coming Home
10. Luciano Esse & Toni D - Los Penal
11. Sultan & Ned Shepard - Roads Under Ramallah
12. Norman Zube - Swing
13a. Dominik Eulberg - Sansula (Jonas Koop's Dubfreak Mix)
13b. Tone Depth & Soultan - Moments (Guitarapella)
14. Namito -Train To Tehran
15. Sultan & Ned Shepard ft Dirty Vegas - Crimson Sun
16. Sultan & Ned Shepard - Verona

Cd 2
1. Pascal Vert - When Time Stands Still
2. Bertie Blackman - Town Of Sorrow (Mic Newman Remix)
3. Florian Meindel - La Nuit
4a. Jean Claude Ades - Harlem (Gorge Remix)
4b. Luomo - Tessio (Acappella)
5. Maher Daniel - Buzzin'
6. Florian Meindl - Here Today Gone Tomorrow
7. Joris Voorn - Empty Trash
8. DBN - Asteroidz (Sultan & Ned Shepard Remix)
9. Stephan Luke - Invisible Man (Ned Shepard Instrumental Mix)
10. Joe T Vannelli - Private House (Siwell Dub Remix)
11. Chordian - Closed Eyes (Paul Kalkbrenner Remix)
12. Matan Caspi & Eddy Good - Neverland
13a. Ned Shepard - Chromatic
13b. BM Linx - 1 2 3 CAT (Acappella)
14. Dark Globe - Break My World (Sultan Nubreed Edit)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése